155. rész

(Sehun, Baekhyun)

Belemosolyogtam a csókba, mikor Baek eltolta a kis csomagot. Persze, hogy nem hagyta abba a zargatást. Mikor épp a nagy levegővétel után ismét meg szerettem volna csókolni szerelmem, nyaldosni kezdte az állam.. - Te... Nem vagy igaz, te kutya!

Lemondóan sóhajtottam, miután elváltunk, majd kezeim közé vettem a szőrmókot s magyarázni kezdtem neki - Nem meg mondtam neked, hogy Ő az enyém? Vagy nem voltam elég világos?.. Na ide figyelj, ha még egyszer bezavarsz, esküszom hogy... hogy... - ajh, annyira édes, hogy nem tudom megbüntetni. Ahogy néz azokkal a hatalmas szemeivel ki a kis fejéből. Annyira aranyos.. - A fene vigyen el Bacon, hogy apádra ütöttél..

- Nem vagyok szőrös! - háborodtam fel nevetve, majd fejemre húztam a paplant.

- De pont olyan édes vagy, mint a fiad - nevettem, de le is fagyott a mosoly arcomról, mikor eszembe jutott a MI FIUNK. Soha nem ismerhettük meg...

Mikor hírtelen elhallgatott, kibújtam a takaró alól - Baek?- néztem arcára, melyen a mosoly egyre lejjebb görbült, s remegett  - Ahh.. - húztam magamhoz. Tuti, hogy a baba miatt lett ilyen kedve, mert más nem igen tudja elbaszni ennyire gyorsan.. - Nehogy sírni merj, mert lemondom a tábort - simogattam hátát. Nekem sem könnyű mindig az erőset mutatni.. Sőt, most bőgnék, mint egy ovis.. De miatta meg kell tennem.

- Sajnálom.. - mondtam sírástól elfojtott hangon. Én öltem meg őt.. Az én hibám minden.. Átöleltem, s fejem vállába hajtva szipogtam halkan.

- Mit? - hagytam abba háta simogatását - Miről tehetsz? - kérdeztem kíváncsian.

- Én öltem meg.. Az én hibám, hogy meghalt.. - remegett meg hangom - Gyilkos vagyok, Sehun.. - erősödött sírásom.

- Ez.. - nyeltem egy nagyobbat - Ez nem igaz.. - szipogtam - Biztos vagyok benne, ha lett volna rá lehetőség, hogy megszülessen, mindent megtettél volna érte.. És mindenhogy szeretted volna. Nem ölted meg.. Ő most.. Most alszik. Hosszas téli álmot.. - próbáltam nyugtatgatni, de ettől még én is bőgni kezdtem.

Már egész testemben remegtem a sírástól. Most alszik.. - Ottfent vigyáznak rá, ugye? - szorítottam meg szerelmem kezét - Ugye vigyáznak rá? - szipogtam.

- Mhm - bólogattam vállába - És minket vár, hogy végre újra együtt lehessünk - mondtam elfojtott hangon - Jobb kezekben van, mint valaha lehetne.

Innentől már csak némán sírtam szerelmem karjai közt. Nagyon jól esik, hogy itt van nekem.. Hálás vagyok neki - Egyszer majd újra egy család leszünk - mosolyogtam, s letöröltem könnyeimet, majd szerelmem arcát is - De addig.. Itt van ez a kis rosszcsont, ugye szaros? - emeltem fel a gombócot, már nevetve.

Mosolyogtam, remegő arccal, s hevesen bólogattam - Inkább vén csont.. - cukkoltam a szőrpamacsot.

- Még csak.. Várjunk.. Vettem elő telefonom, hogy megnézzem, mikor lesz a kutyus szülinapja - Aish.. - mérgelődtem szemüvegem után kutatva, majd mikor megtaláltam, felvettem azt és kutatni kezdtem a kütyüben - Pont egy hét múlva lesz 1 éves. Ember években.

- Olyan bulit csapunk neki, hogy csak na! - pacsiztam le a szarossal -Ugye?

- Hallod ezt tappancsos? fektettem hasamra - Bulizuunk~ - játszottam mancsaival.

- De még mennyire! - ráztam össze buksiját - Na... Pakolok, helyetted is..- másztam le az ágyról. Nem szeretném, ha meglátná a kisbaba előre megvett, eldugott ruháit.. Tuti, hogy összeroppanna.. Még jobban..

- Nem kell, segítek - másztam utána, és pakolni kezdtem a ruhás szekrényt - Adom a ruhákat, leteszed okét az ágyra? - nyújtózkodtam a legfelső polcig.

-Ne, ne! - kaptam el kezét - Én magasabb vagyok.. - toltam el a szekrénytől - Majd én adom.. - adtam le neki pár pulcsit.

Miután nagy nehezen bepakoltunk kb. mindent, fáradtan dőltem el a már lehúzott ágyneműkön - Olyan üres így a szobánk, nem? - furcsa belegondolni, hogy ezentúl egy ideig majd Sehun-nal fogok lakni.. Hatalmas házuk van és.. Tele van drága dolgokkal.. Mi lesz, ha tönkre teszek valamit? Szokásom tönkre tenni dolgokat.. és embereket.. Na meg az apukája.. hhhh - Kicsim.. Szerinted mit fog szólni apukád?

- Hm?  - fordultam hátra - Ja, leszarom - rántottam vállat - Jó, ha napi 7 órát otthon van.. Akkor is alszik - másztam be a törpe mellé, miután ténylegesen befejeztem a pakolászást - Félsz?

- Hát.. Őszintén? Egy kicsit.. - vallottam be. Nincsenek túl jó élményeim az apákkal kapcsolatban.

- Ne tedd - biggyesztettem le alsó ajkam - Megvédelek - mutattam bicepszem - Látod? Ezzel ütöm le, aki szóval, vagy cselekedettel bánt téged - dicsekedtem.

Édes, hogy így vigyáz rám.. - Manó.. Tényleg meg tudnád ütni az apukád? - kérdeztem kíváncsian, miközben magamhoz öleltem.

- Igen! - jelentettem ki határozottan - Nincs joga bántani azért, mert téged szeretlek.

Elmosolyodtam, s lehúztam magamhoz egy csókra - Remélem, nem lesz rá szükség - döngöttem homlokom övének.

- Ha meg igen, akkor üsd meg te is.. Segíts megverni - pacsiztam le vele - Szeretlek - illesztettem össze ujjaink.

- Én is szeretlek - vigyorogtam, majd szájára pusziltam - Én kis pöszém - gügyögtem, majd összedörgöltem orrunk.

- Nem vagyok pösze, csak sejpítek! - puffogtam - Meg leszel harapva.. - figyelmeztettem.

- Tudom, hogy nem vagy pösze, de aaaaauuuu~ - fogtam vállamra, mikor megharapta azt - Kannibál - mérgelődtem - De szerinted most hogy hangzana, ha azt mondanám, hogy 'Én kis sejpítősöm'?! Mert szerintem a pösze jobb.. Te kis taknyos kis édibédi cukorbogyó  - gügyögtem szerelmemhez, miközben arcát csipkedtem, mint a nyuggerek.

- Enheh e! - rángatóztam, mire elengedett - Au...- simítottam arcomra - Most nézd meg...  Tiszta pilosz - pöszéztem, ténylegesen - És... Nem vagyok taknyos!

- De az vagy - vigyorogtam - Egyem a zúzádat, te kisz pilosz - nevettem.

- Hattyál pékén! - durciztam - Te piszi tölpe.. - cukkoltam - Feletlek - pusziltam homlokára.

- Én isz feletlek - vigyorogtam - Nadon, nadon feletlek - nevettem.

- Sajog a fejem a piától.. - fogtam az említett testrészemre - Holnap hogy fogok így elballagni? És még holnap is kell inni... - sóhajtottam - Nálad semmi nyoma a piának?

- Nem, semmi.. - állapítottam meg - Várj.. Holnap is inni kell? - dülledtek ki szemeim - Ahhh... Azt hittem ez volt a ballagási buli..

- Ez csak ilyen... Csak ilyen 'basszunk be, mert miért ne' volt - nevettem - Szerintem nem fogok inni... A pia közelébe se fogok menni egy ideig.

Nem is baj az, ha nem iszik sokat - Rendben, de azért elmenjünk a srácokkal vagy költözzünk helyette? - pusziltam orrára.

- Ahogy szeretnéd.. - másztam felé - Akár csinálhatjuk úgy is, hogy ünneplünk velük, és félidőben lelépünk - pusziltam szájára.

- Nekem tökéletes - vigyorogtam - Jó lesz úgy? - mentem biztosra, hogy Ő is támogatja-e az ötletet. Nem akarok zsarnokoskodni.

- Mhm - bólogattam - De ne felejtsünk időben eljönni, hogy tudjunk bútort venni a szobába - emlékeztettem - Olyan lesz a szobánk, amilyen mindkettőnkhöz illik - vigyorogtam.

- De.. Már vannak bútorok a szobádban, nem? Miattam nem kell újakat venni.. Ne értsd félre, nem azért mondom, mert zavar vagy valami, csak.. Én ezt nem tehetem meg.. - vallottam be.

- Te? - néztem rá értetlenül - Mármint mit? - ha most azzal fog jönni, hogy neki nincs annyi pénze... Fú!

Hhh, azt hittem nem kell elmagyaráznom - Tudod, hogy én.. Jelenleg nem vagyok abban az anyagi helyzetben, hogy bútorokat vegyek. Márpedig, ha miattam akarsz újakat venni.. Szóval.. Suli után ígérem, elmehetünk új bútorokért, csak várjunk egy kicsit - néztem rá félve.

- Nézd.. - álltam fel kissé mérgesen, majd előkutattam a bőröndöm aljából a házassággal kapcsolatos papírokat, és elővettem egy szövegkiemelőt, majd vagy hatvanszor aláhúztam az egyik papíron a ' Vagyonmegosztás' részt. Letettem a filcet az ágyra, kupakostól, majd szerelmem arcába nyomtam a papírt - Elolvastad egyáltalán? - horkantam fel.

Megszeppentem bámultam a papírrá, mikor a kepémbe nyomta azt - Ez már inkább kihasználás, mint vagyonmegosztás..

- Oké, akkor nem veszünk bútorokat - mormogtam - Majd gyűjtünk. És napról napra, kicentizzük, miből élünk - mondtam szarkasztikusan, majd unott fejjel dőltem vissza mellé.

- Nem, én csak azt mondtam, hogy.. csak azt, hogy.. Nem, nem mondtam semmit. Felejtsd el. Mindent, amit az előbb mondtam. Mikor is szeretnél menni? - mosolyogtam rá kedvesen.

- Holnap után kiskedden - fordultam felé, s kezemmel megtámasztottam fejem - Majd egyszer elmegyünk - mosolyogtam biztatóan. Még nekem állt feljebb.. Közben meg itt szidtam, hogy hogy szeretne élni, mikor az a természetes, ahogy ő él.. Nem úgy, mint én. Mindenem megvan...

- De.. - ahh, kár volt mondanom.. Miért nem tudtam csak simán beleegyezni? Alkalmazkodni... AISH! Azt szeretném, hogy azt csináljuk, amit Ő szeretne.. Nem azt amit eé mondok - Tényleg menjünk el.. Oké? Azt szeretném, amit te - úgyis visszakap majd mindent.. Az más kérdés, hogy tudni fog-e róla..

- Majd elmegyünk - nyújtottam ki nyelvem - Egyszer..- húztam agyát.

- De.. Mondtam, hogy felejtsd el, amit mondtam. El akarok menni.. Annyi izét vihetsz, amennyi csak akarsz - még én okoskodtam, hogy mire költse, meg mire ne a saját pénzét.