9. rész (+18)

(Piros=Baekhyun, Szürke=Sehun)

Elindultam a kisbolt felé, ami itt volt, nem messze a sulitól. Bementem, és vettem pár dolgot a kimchi-hez, majd fizettem. Visszaindultam a koleszba, hogy elkészítsem Sehun kedvencét. Ne kérdezzétek, honnan, de kiderítettem, hogy e-nélkül nem tud élni. Már kezdett besötétedni, és így sem láttam túl sok mindent. Olyan útszakaszra tértem, ami nincs kivilágítva. Hát, amikor jöttem, még nem volt ennyire rémisztő… Aish, nem kellett volna boltba mennem, de meg akarom csinálni Sehun-nak.. és visszaút csak ez az egy van, szóval.. Majdnem elhasaltam, s egy ismeretlen hang ütötte meg fülem hátulról.

- C-c-c.. cicafiú~ – hallottam meg valakit, amint szólongat. Ilyenkor már nincsenek sokan az utcán, főleg ezen a környéken.. Egy lelket sem láttam most, hogy korábban sötétedik. Nekik biztos van eszük.. Gyorsabban folytattam a sétát.

- C-c.. – erre viszont már nagyon megijedtem. Nem… nem történhet meg újra ugyan az, mint régen.. Ez lehetetlen - Már meghalt, már meghalt, már meghalt - mondogattam magamnak - Már meghalt, és senki sem bánthat, mert Sehun vigyáz rám..

-Naa~.. Ne fuss el, édes!

Ő nem mondhatja ez, bárki is az. Csak Sehun becézhet engem így, senki más!

- Gyere ide! – Termett mögöttem a semmiből egy alak és maga felé fordított, de nem láttam arcát, mivel nem volt semmi fény.. csak azok a szaros pontok az égen.

- Ha-hagyjál, kérlek. Nincs n-nálam p-pénz – dadogtam.. Iszonyatosan féltem. Sejtettem, hogy mit akar tőlem, de nem hátrált meg.

- Nekem nem a pénzed kell, angyalom – suttogta fülembe, s államat megfogva -vélhetőleg- szembe fordított magával. Lábaim majdnem felmondták a szolgálatot, mondata hallatán. Már nem csak remegtem, hanem vacogtam is. Könnyek gyűltek szemembe, s azonnal le is folytak arcomon, mikor belökött egy sikátor-szerű helyre, s a falnak nyomott, majd fülembe súgott.

- Nyugi, élvezni fogod.. – mondta – Térdelj le! – adta az utasítást.

- N-nem – válaszoltam.

- Hogy? – Vonta fel szemöldökét, majd hátulról megrúgta térdem, így kénytelen voltam az említett pozícióba kerülni, de már álltam is volna fel, ikre keze arcomon landolt. Odakaptam, s felnéztem rá, hátha ki tudok belőle venni valamit. Lehúzta cipzárját, s elővette szerszámát.

- N-ne.. kérlek – könyörögtem.

Luhan leültetett egy padra, és nyomta a rizsát.

-Figyelj, Sehun. Nem akarlak elveszíteni emiatt, szóval ígérd meg, hogy nem fordulsz ellenem – mondta, mire bólogattam – Szóval.. egy ideje. Egy fiú iránt erősödni kezdtek az érzelmeim, és nem tudom, hogy mondtam el neki.. – elhallgatott, gondolom várta, hogy mondjak valamit, de csak szuggeráltam – Szó-szóval.. Csak el szeretném mondani – nyúlt kezemért, majd megfogta azt – Szeretlek, Sehun – bámulta üveges tekintettel kezünket, én meg tátott szájjal, lefagyva maradtam. Mi van? Mi? Mi? Miii?! Annyira sokkolódtam, hogy már csak annyit vettem észre, hogy ajkaimat legeli szájával, de nem mozogtam, csak lefagyva néztem. Miután elengedte párnáim, úgy nézett rám, mint egy értelmi fogyatékosra. Távolabb húzódtam tőle, s felpattantam.

- Mi van? Te most komolyan.. Komolyan szerelmet vallottál annak, aki rád számít a legjobban?! Az egyik legjobb barátodnak? Amikor van valakim? Pluszba még le is smárolsz?! – léptem hátrébb – Luhan, ne haragudj, de elkéstél ezzel. Rohadt sokáig éreztem így irántad, mikor még nem voltam biztos, hogy meleg vagyok, de te le se szartál. Mikor Baekhyun az életembe lépett, képes voltam végre más felé nézni, nem csak körülötted ugrálni! – sétáltam el idegesen, be a szobánkba. Baekhyun sehol. Akkor még nem jött haza? Várok rá egy kicsit, nem akarok a nyakába lihegni..

Hol vagy ilyenkor, Sehun? Miért nem vagy itt velem?

Azt hittem, számba akarja dugni hatalmas férfiasságát -ami akkora, hogy még sötétben is látom- de nem tette. Helyette villámgyorsan lerángatta rólam nadrágom, alsómmal együtt, s mindenféle előkészítés nélkül belém vágta magát. Akkorát sikítottam, hogy szerintem a fél város meghallotta, de sajnos senki nem jött a segítségemre. Tovább üvöltöttem volna, de kezét számra tapasztotta, így egy hang sem jöhetett ki rajta. Mikor felhagytam a sikítozással, energia fogytán, elengedte szám és mozogni kezdett bennem.

- Minél hangosabb vagy, annál jobban fog fájni – suttogta fülembe, majd hajamba egyik kezével hajamba markolt, és úgy húzta egyre hátrébb fejem, másikkal pedig fenekemre csapott egy hatalmasat. A tripla fájdalomra összeszorítottam szemeim és felszisszentem. Tempója egyre gyorsabb, és gyorsabb volt. Azt hittem, elájulok, annyira fájt. Könnyeim patakban folytak a földre, s eszembe jutott, mikor apám csinálta velem ugyan ezt. Legszívesebben segítségért kiáltottam volna, de nem mertem, hátha valami, ennél is rosszabbat csinál velem. Igyekeztem minél halkabb maradni. Oldalamra fektetett, s úgy tolta belém magát egyre gyorsabban. Ráfogott nemességemre, s durván húzogatni kezdte rajta kezét.. gondolom azt hitte, ha elmegyek úgy neki is előbb fog sikerülni. Minden egyes mozdulatánál ordítani tudtam volna.. már minden összemosódott, nem gondolkodtam. Lökött rajtam még néhányat, majd megéreztem váladékát magamban. Kihúzódott belőlem, és leereszkedett hozzám.

- Nyald le! – parancsolt rám, mire kénytelen voltam megtenni, amit mondott, s számba vettem kielégített tagját, majd nyelvemmel letisztítottam azt. Visszahúzta nadrágját, felültetett, a falnak döntött, lehúzta rólam farmerom, amit aztán eldobott valamerre, és ott hagyott, ájultan a sikátorban.

Mikor már lassan több, mint fél órája sehol sem volt Baek, kezdett ismételten rossz előérzetem lenni.. Ami sajnos eddig mindig beigazolódott… Meg amúgy is, fél óra alatt hatszor lemegyek és visszajövök a boltból, még ha nagy bevásárlást is tartok. Telefonszámát tárcsáztam, miközben cipőm húztam lábamra, hogy indulásra kész legyek, bármi van. Kicsengett, de nem vette fel. Elraktam mobilom zsebembe, és futni kezdtem, mint egy idióta. Kiérve a koleszból Baekhyun nevét ordítva haladtam tovább, de semmi reakció, csal az a pár ember hülyének nézett, akikkel szembe rohantam. Elmentem a boltba is, megkérdeztem, hogy járt-e ott Baek. Személyleírást is adtam róla, mire az eladó azt mondta, hogy kb egy órája elment.. Basszus! Megköszöntem, hogy segített, és futottam, amerre lábam vitt. Nagyjából két órája járkáltam a környéken, mire egy kivilágítás nélküli utcába tértem. Telefonommal világítottam, miközben Baekhyun-t nevén hívogattam.

Nem tudom, mennyi ideig feküdhettem ott.. Pontosabban ültem, vagy valahol a kettő között.. Kinyitottam szemeim nevem hallatán, s megláttam valami fényeset. Ekkor, mintha Sehun hangját hallottam volna – S-Seh… – vettem pár levegőt, míg meg nem erőltettem magam, nevének kimondásával – Sehunhh.. – nyöszörögtem halkan, s erőtlenül. Annyira fájt mindenem, hogy nemhogy mozdulni sem bírtam.. még a beszéd is nehezemre esett..

Hallottam egy halk nyöszörgés szerű hangot, ami nevem ismétli. Vakuval világítva lépegettem lassan előre.. Láttam egy nadrágot, ami furcsán ismerős volt. Szívem gyorsabb tempót diktált az átlagosnál, mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Már majdnem sírtam a gondolattól is, hogy ott valaki… Baekhyun.. Lehet. Megfogtam a nadrágot, és pár méterrel arrébb egy kisebb vértócsát láttam, mellette szerelmem hófehér testét, mely alul meztelen volt. Szemeimből folyni kezdtek a sós cseppek, mint a rohadás. Remegve letérdeltem mellé, és szólongatni kezdtem, arcát simogatva – B- Baekhyun..

Laposakat pislogtam, Sehun hangjára, s lassan felé irányítottam tekintetem, de nem tudtam nem észre venni az erős fény által megvilágított vértócsát magam mellett – Mhm.. – fordítottam át fejem a másik oldalra, mert már kezdett fájni a nyakam – Sehun? – kérdeztem, hogy biztos legyek benne, hogy nem csak képzelődöm.

- Én vagyok – szipogtam, majd megfogtam kezét – Mi történt? Ki tette? – kérdeztem suttogva, miközben óvatosan próbáltam felültetni.

- Hhh.. – sóhajtottam megkönnyebbülve – N-nem tu-tudom.. – motyogtam, miközben még mindig a vörös foltot bámultam, és visszaemlékeztem a történtekre.. Egész testemben remegtem, felidézve a történteket – Én f-félek Se-Sehun… – suttogtam nehézkesen.

- Emlékezz. Muszáj tudnom – suttogtam, hiába tudtam, hogy mi történt, nem akartam elhinni.

- Én.. n-nem.. nem láttam az a-arcát.. s-sajnálom – mondtam bűnbáróan, s lehajtottam fejem.

Mit sajnál? Bolond ez? – Én sajnálom.. Nem lett volna szabad egyedül hagynom téged – tört elő sírásom, miközben nadrágját húztam fel erőtlen testére – nagyon sajnálom Baekhyun, az én hibám – bőgtem, mint egy óvodás. Sírásom nem maradt alább, de bosszúvágyam annál inkább fokozódott – Meg fogom keresni – öleltem magamhoz a védtelen testet.

- Se-Sehun.. Sehunnie – mondtam ki végre – Ne-ne s-sírj m-miattam.. K-kérlekh.. – hajtottam remegő fejem vállaira, s átkaroltam nyakát, majd remegő kezeimmel hajába túrtam, s simogatni kezdtem fejét – N-nem a t-te hi-hibád, ez.. n-nem igaz.. – nyugtatgattam kisebb-nagyobb sikerrel.

- Nem igaz.. – mondtam ellentmondást nem tűrően. Egy alak nevetni kezdett rajtunk, vagy nem tudom min, de merem gondolni, hogy nem egy faágon – Mi a faszt nevetsz?! – ordítottam oda könnyes szemekkel.

- Cicafiú, nem mondtad, hogy van egy ilyen hősöd is, aki későn ér rád – nevetett. Tuti, ő tette. Óvatosan elengedtem Baek-et, és írtam Kai-nak, hogy jöjjenek ide. Felálltam és elindultam az alak irányába, ökölbe szorított kezekkel – Hogy merted?.. – kérdeztem sziszegve, és gyomorszájba térdeltem, mire összerogyott az alak és tovább nevetett. Hátra néztem Baek-re egy kis idő múlva, de Kai már ott vigyázott rá, szóval gond egy szál sem, szarrá verhetem a pasit.