221. rész

(Sehun, Baekhyun)

Szerelmem telefonjának csörgése zavarta meg a pillanatot. Ki a fene lehet ilyen korán? Biztos valami munkával kapcsolatos, elvégre már nem is tudom mióta nem mentünk be és végtére is.. ő az igazgató..

- Haló? - szóltam bele a telefonba.
- Oh Sehun? - kérdezte egy férfi hang a vonal másik feléről, mire helyeseltem - Kim SooYeon, és szülei balesetéről szeretnék beszélni önnel - mondta a csávó full nyugodt hangon, mire kikerekedett szemekkel hallgattam - A szeretetkórházban kezeljük a kisfiú sérüléseit, és mivel önt mondja az egyetlen élő hozzátartozójának, így kérjük, fáradjon be - tájékoztatott.
- E-egyetlen élő hozzátartozó? - értetlenkedtem, mire tájékoztattak, hogy Yeon-ah anyukája, és apukája meghaltak a balesetben, ugyanis egy kamionnal frontálisan ütköztek, de Soo nem volt rendesen bekötve, így beesett a hátsó ülések alá s egy kéztöréssel, és zúzódásokkal megúszta. Miután mindezt elhadarta nekem a férfi, meghallottam SooYeon sírását, ahogy azt kiabálja 'Papa, Papi'..  Már én is a könnyeim ittam. Megszakítottuk a vonalat, és miután szerelmem tájékoztattam nagyvonalakban a történtekről, idegesen ültünk be az autóba, egyenesen a kórházhoz hajtva.

Annyi érzelem kavarog most bennem.. Én.. Ahh.. Nyugi, Baek.. Szegény 5 éves kisfiú egyik pillanatról a másikra vesztette el mindkét szülőjét, vagyis a családját. Még csak 5 éves.. Hogy fogja ezt feldolgozni és túltenni magát? Bár lehet, hogy ez a korral rosszabbodik és neki nem lesz annyira nehéz, de az biztos, hogy nyomot hagy.. Ráadásul komoly sérülései lettek.. Igaz nem lehetett gyerekünk.. De úgy tűnik a sors mégis megajándékozott minket. Csak ne így tette volna.. Siettünk, ahogy csak tudtunk, hogy minél hamarabb láthassuk SooYeon-t, bár így is sokan feltartottak. Mikor ajtaja elé értünk, meghallottuk az ismerős sírást.. istenem, szegény..

Amint benyitottam SooYeon kórtermébe, láttam, ahogy az orvosok kötözik a kisfiú kezét-gondolom azért, mert megműtik, csak nem azonnal, és nem akarják, hogy nagyobb baja legyen- és Yeon-ah csak sírt, mint akit ölnek. Egyem meg...  Gondolom fájt a keze is, meg a buksija is, hisz tiszta seb volt, és betadine. Na, meg hogy 'anya' és 'apa' nincsenek többé számára.. Sem igazi családja.. Odarohantam a törpéhez, ki még mindig keservesen sírt, és fejére simítottam, mire a nevemet kezdte ordítani, és ölelésembe bújt, melyhez Baekhyun is csatlakozott. Már én is sírtam, rendesen.. Szegény kisfiú, nem ezt érdemelte az élettől.

Úgy nézhettünk ki, mint három ölelkező és síró óvodás. Jó pár percig úgy is maradtunk, míg nagyjából meg nem nyugodtam, majd a másik két pityergőt kezdtem nyugtatni - Shh - dédelgettem őket. Annyira rosszul jött ki minden - Nézd Yeon-ah - halásztam elő hátizsákomból egy sportszeletet, mire szüppögött párat, s kíváncsian figyelt, ám sírása így sem maradt teljesen abba. Kibontottam az édességet, majd odanyújtottam, hogy harapni tudjon belőle, s szerelmem is megkínáltam  - Ne sírj törpi - mosolyogtam bíztatóan, s egy újabb falatot adtam szájába.

- Nem is te lennél, ha nem lenne nálad csoki.. - suttogtam szerelmem fülébe, majd arcon pusziltam - Edd meg a csokit, ettől olyan erős leszel, hogy csak na! - bíztattam a törpét, mire elvette az egész csokit Baek-től és habzsolni kezdte. Igaz, még szipogott, de sokkal jobban érezte magát láthatólag - Most elmész a nénikkel, ők meggyógyítanak és pár óra szunya után, ha visszajössz mi itt fogunk várni Bacon-nel, oké pajti? - puszilgattam buksiját, miközben felkészítettem a műtétre.

- Jó kisfiú legyél, ám, jó? Fogadj szót a néniknek - pusziltam homlokára, s miután elvitték, szembe fordultam szerelmemmel - Édes.. - néztem szemeibe - Én.. Azon gondolkodtam, hogy.. - kezdtem bele bátortalanul, s itt nagy levegőt vettem -.. Az lenne a legjobb SooYeon-nak, ha.. Mi fogadnánk örökbe.. - böktem ki végül.

- Biztos vagy te ebben? Mi fel tudjuk nevelni? - kérdeztem - Ki fog rá vigyázni, amíg mi dolgozunk? Vagy.. Ha te nem dolgozol, tudsz rá vigyázni, de én azt nem tehetem meg, hogy az év 365 napjában nem dolgozom. Utaznom kell, vezetnem kell egy céget - tájékoztattam. Nem vagyok ellene ennek a SooYeon dolognak, hisz szeretném, ha mi nevelnénk fel, ha már a sors így adta.. De nem tudnánk rá vigyázni. Legalábbis én nem.. Azt pedig nem szeretném, ha olyan szülőket kapna megint, mint voltak. Bejöhetne velem dolgozni, de meddig? Még két évig max, mert utána meg iskola.

Igaza van.. Nem kellett volna ilyen hirtelen és meggondolatlanul előállnom ezzel.. Egy élet hatalmas felelősség. Nem vehetem magamhoz, csak mert nekem nem lehetett gyerekem. Mindenesetre jó, hogy még most tisztáztuk ezt, mielőtt még beleéltem volna magam ebbe a gyerek témába - Rendben - mosolyogtam megértően. Nem tudom, mi lesz Soo-val.. Félek, hogy rossz kezekbe kerül majd..

- Ahh, de akkor bízzuk idegenekre? - ültem le egy székre, s arcom tenyerembe temetve gondolkodtam - Hallod.. - szólaltam meg úgy fél óra elteltével - Menjünk el Bacon-ért, megígértem a törpének, hogy itt lesz, mire végeznek.

- Menjünk - bólogattam, s megvártam míg feláll, majd elindultam a kijárat felé. Beültünk a kocsiba, majd hazafele vettük az irányt a pamacsért, aki izgatottan ugrált az ajtóban. Gyorsan kezembe vettem, bezártam az ajtót és visszaszálltam szerelmem mellé - Na, mi újság bundás? - csikiztem a pamacs hasát.

Örültem a kutyusnak, de annyira gondolkodtam, hogy mi legyen Yeon-ah jövőjével, hogy szótlanul ültem végig az odafelé vezető utat.

Nagyon nem szeretném, hogy megint néma legyen..  - Édes.. - szólítottam meg halkan - Szeretlek - mosolyodtam el.

Én jobban - simítottam combjára mosolyogva, de Bacon majdnem bekapta az egész kézfejem, mely szerelmemen pihent - Nyugi szaros, mindjárt megnyomorgatlak, csak érjünk oda.

Megkönnyebbülten szálltam ki a kocsiból a kórház előtt, s szerelmem egyből kezelésbe vette a szőrgombócot - Gyertek, Yeon-ah mindjárt végez - terelgettem szerelmeimet.

- Fussunk - szóltam a kutyusnak, majd szerelmem kezét megfogva kezdtem rohanni SooYeon terme felé. Már egy ideje ott feküdhetett, de még az altató hatása alatt volt.. Állítólag jól sikerült a kézműtétje, és minden más zúzódás és heg el fog tűnni. Szerencsére.. - Yeon-ah - fogtam meg pici kezét, melyen apró vágások voltak, az üvegszilánkok miatt - Remélem megfelelünk neked, anya és apa szerepében.. - simogattam kacsóját - Ne aggódj, nem adunk át senki kezébe, míg velünk lehetsz. Megpróbálunk sokat veled lenni, mint szoktunk, és boldogan felnevelni téged, mert olyan vagy.. És mégjobban olyan lettél, mint a saját fiúnk. Nagyon szeretünk, kis törpe - tűrtem el homlokáról haját, s megpusziltam a szabaddá vált felületet.

Nem tudom, mióta vagyok ilyen érzékeny.. de annyira meghatódtam szerelmem szavaira. Letöröltem könnyeim, s leültem szerelmem mellé, majd átöleltem testét.

- Mi van másik törpe? - öleltem magamhoz felé eső kezemmel - Csak annyi a feladatod, hogy maradj ilyen jófej, és te leszel SooYeon kedvenc apukája - pusziltam fejére.

- Ugyanúgy szeret minket - pusziltam arcára - De nálam jobban nem szerethet - vigyorogtam, mint egy bolond.

- Ezt közöld a kisemberrel is, mert annyira szorongatja a kisujjam, hogy mindjárt lerohad - kuncogtam.

- Ez csak a szeretet jele, fogadd el - kuncogtam, s ismét arcára pusziltam.

- Te viszed oviba, én hozom? - kérdeztem - Vigyük együtt? Vagy.. Ne is vigyük oviba? - ötleteltem.

- Nem tudom, mi lenne a helyes döntés.. - gondolkodtam el - Most egy ideig úgysem mehet oviba a keze miatt..

- Hagyjuk rá.. Ha szeretne menni, engedjük el. Úgysem engedik ki innen addig, amíg nem gyógyul meg valamilyen szinten..

Nagyban bólogattam, s mosolyogva figyeltem a szuszogó csöppséget, kinek köszönhetően már 'apának' mondhatom magam.

- Attól félek, hogy megint sírni fog, ha felkel - puszilgattam Yeon-ah kézfejét. Olyan békésen szunyál, hogy öröm nézni...

- Hát.. nem egy könnyen fogja ezt kiheverni.. - húztam el szám - De próbáljuk meg elterelni róla a figyelmét.. Előbb-utóbb túl lesz rajta - az már más kérdés, hogy meddig fog tartani..

- Egyáltalán hogy adagoljuk be neki? Hová tűntek a szülei? - kérdeztem - És hogy fog minket hívni?

- Hát.. Papa és Papi, mint eddig, nem? És majd.. Elmondjuk neki az igazat.. Mert megérdemli és ha később tudja meg, az jobban fog neki fájni.. Még.. Nem tudom, mi lesz..

- Jogos.. Amúgy szerintem a pszichológus.. Elmondja neki, nem? - kérdeztem gondolkodva.

- Hát.. Valószínű.. Lehet, hogy ő jobban tudná közölni vele, elvégre.. pszichológus.. - vezettem le gondolatmenetem.

- Jó, a pszichológusok háromnegyed része csak a pénz miatt van a szakmában, és nem érez együtt a beteggel.. Simán beveszik, ha hazudsz nekik.. De tényleg. Abszolút nem is törődnek vele, hogy mi az igaz, csak ülj be 1 órácskát és egy hónapra le vagy rendezve..

- Hm.. - vettem fontolóra ötletem még egyszer - Akkor mégiscsak nekünk kéne elmondani, ugye?

- Majd, ha kérdez... Addig is - pusziltam szájára hosszasan - Shh - nyomtam egy cuppanóst arcára.

Elszánt, komoly arckifejezéssel emeltem kezem egy katonai tisztelgésre, de elnevettem magam, s fejem szerelmem vállára döntöttem, úgy figyeltem az édesen szuszogó törpét. Aki már mondhatni a kisfiúnk.

Egymáson aludtunk el, mint a tornyozott macskák, mikor hajnalban éreztem, hogy egy pirinyó kezecske fogdozza enyémet. Lassan nyitogattam pilláim, s mikor kitisztult a látásom, láttam, hogy SooYeon felkelt, és a kezemet simogatja, és hozzádörgöli az arcát. Mintha ő akarna velem törődni.. - Szia pajti - simítottam arcára azon kezemmel, melyet nem fogdosott - Hogy érzed magad? - kérdeztem suttogva, nehogy felkeltsem a két szunyáló törpét.

Édes gyerekkacajra ébredtem fel. Hát a folytatás már nem volt olyan édes.. Beállt minden létező porcikám és alig bírtam mozogni. Egy jó 5 perces csontropogtatán után -de az tényleg ropogott- végre üdvözölni tudtam a csöppséget, s Bacon-t mellé fektettem, mikor nyújtózkodott érte.
- Papa, már nem is fáj a kezem! - örvendezett a törpe - Levesszük róla ezt a keményet? - mutogatott a gipszre hatalmas szemekkel.
- Nem SooYeon-ah, azt csak a doktorbácsi veheti majd le - simogattam arcát, majd buksijára pusziltam.
- De Baconnie hyung-nak se tetszik - simogatta a kötést nagyban harapdáló tappancsost.

- Bacon! Fúj, ne! - húztam meg fülét, mire abbahagyta a gipsz harapdálását, és Yeon-ah ölébe fészkelte magát - Szeretnél valamit enni? Bármit, ami jól esne most.. Vagy inni? Akármit kérsz, hozok neked - simogattam arcát - Baek, ez rád is vonatkozik - mondtam szerelmemnek, igaz, kevesebb törődéssel.

Először csak összeráncoltam szemeim beszédstílusára, de végül is, most SooYeon egészsége a legfontosabb, így vállant rántva a tévképzetekre, bólogattam - Papi, veszel nekem gumimacit? - lelkesedett a törpe.

- Majd a Papa lemegy és vesz neked, igaz? - néztem hátra Baek-re, aki azt sem tudta mi van - Papa, menj, vegyél gumicukrot - hessegettem kifelé szerelmem.

Egy ideig csak néztem, mint borjú az új kapura, majd mikor már zsibbadtak a szemeim, felálltam. Miért lett ilyen furcsa Sehun hirtelenjében? Kicsit... mintha flegma lenne.. Tettem valami rosszat? Ahj, és be se vettem a gyógyszereimet, mert otthon vannak, ráadásul ülve aludtam el és még vigyorogva leküld gumicukorért.. Hát oké. Lesántikáltam a büfébe, majd három zacsi színes macival vissza. Mindhármónknak vettem egyet-egyet, mert nem vacsiztunk és reggeliztünk.

- Itt a Papaa - vettem ki szerelmem kezéből két zacskó édességet, majd etetni kezdtem a csöppséget, ki aranyosan tátogott, mígnem szájába adtam a cukrot. Yeon-ah már a csomag felével végzett, de Baek meg csak bambult maga elé - Törpi, várj egy picit amíg megetetem Papát, oké? - súgtam fülébe, majd szerelmemhez fordulva megbontottam az édességet, és szájára pusziltam, hogy nyissa ki azt, mert megy a kaja.

Engedelmesen nyitottam szám az édességeknek, s lassan elmajszoltam az egész zacskóval. Szerelmem, maradékát is megetette velem, ugyanis ő csak a pirosan és a narancssárgát szereti.

- Szeretlek, manó - pusziltam hajába, mire a gumimacik betámadtak oldalról - Yeon-ah! Mit művelsz? - kérdeztem nevetve.
- Engem is etess meg Papi! - követelőzött a pici, mire én szivatni kezdtem. Mikor hajolt a maciért, én távolabb húztam azt tőle, majd közelítettem, de nem engedtem, hogy megegye. Mikor már majdnem bekapta, kisujjam dugtam szájába, mire hisztérikusan kezdett csapkolódni, hogy neki kell már az a maci. Végül beadtam a derekam, és odaadtam neki azt az egy szem piros gumimacit.

- Én is téged - pusziltam arcára, majd végignéztem, ahogy szórakozik szegény törpével, de nagynehezen megetette vele a gumicukrot - Szomjas nem vagy, zabagép? - kérdeztem a csöppöt, mire hevesen bólogatni kezdett, s egy palack vizet szájához emelve kezdtem itatni. Mikor úgy gondolta elég, ép kezével legyezgetni kezdett - Te kis szerencsecsomag - pusziltam buksijára.

- Na, alvás, mert hajnali hat van! - utasítottam a törpét, mire felénk fordulva bevágta a szunyát. Bacon átfeküdt az ágy felőlünk lévő oldalára, és úgy helyezkedett, míg szerelmem a vállamon próbált egy kényelmes pózt felvenni - Jó éjt, hupikék törpikék - suttogtam, és megvártam, míg mind elalszanak.

- Jó éjt, hókuszpók - köszöntem el szerelmemtől egy arcrapuszival, majd álomra hunytam szemeim vállán. Naggggyon nem kémyelmes ez így nekem, de nincs más választásom. Mellesleg.. Rázott a hideg szóval csak néztem a semmit csukott szemmel..

- Manó.. - szólongattam szerelmem, mikor már úgy rezgett a vállamon, mint egy vibrátor - Egy picit vedd el a fejed - kértem, mire úgy is tett. Yeon-ah lábától elvettem egy takarót, majd betakartam vele Baekhyun-t, és mellénk húztam még egy széket, így el tudott úgy feküdni a párnás üléseken, hogy a combom volt a nagypárna - Szép álmokat - pusziltam homlokára, majd addig simogattam testét, mígnem lelassult légzése elárulta, hogy szundít.