197. rész

(Sehun, Baekhyun)

- Milyen volt? - kérdeztem mosolyogva, miután intettem a kisfiú szüleinek, és a bevásárlóközpont felé vettem autómmal az irányt.

- Először is.. Köszönöm, hogy elhoztál ide - vigyorogtam, s nyomtam egy puszit arcára - Másodszor pedig.. Nagyon jól éreztem magam - hasonlított ábrázatom egy tejbe tökére - Legközelebb, ha lesz legközelebb, majd te is maradhatnál... Ha szeretnél persze..

- Örülök, hogy tetszett - mosolyogtam, majd homlokára pusziltam, míg piros volt a jelzőlampa - Persze, maradok veled - nevettem - Csak ruhát néztem a szarosnak.. Bár, veled akarom megvenni, szóval semmi értelme nem volt.. Meg nekünk sem ártana ruha.

- Szeretnél most vásárolni? - ajánlottam fel - Vagy.. menjünk holnap munka után, oké? - holnap kapom meg a fizum. Bár nem is dolgoztam nagyon mert hónap elején nyaraltunk, és csak másfél hétre mentem be, vagyis csak pár napra mert Chan elintézte, hogy "eltörjön" pár ujjam..

- Alapon azt mondanám, hogy oké.. De.. Nincs itt ruhánk. Messze vagyunk otthontól.. Na, jó, annyira nem, dee.. - nyújtottam el szavam - Várj.. Munka? - kérdeztem.

- Mára ki lettem írva, mert valami egy napos engedélyezett munkaszünetünk van. Eszedbe sem jutott reggel, hogy dolgoznom kéne? - nevettem, s arcára nyomtam még egy puszit.

- De.. De.. - szeppentem meg - Nem mehetsz dolgozni! - pánikoltam.

- Mi az, hogy nem mehetek dolgozni? Mégis miért nem?! - húztam fel szemöldökeim kuncogva.

- Mert velem kell lenned... - biggyesztettem le alsó ajkam. Félreálltam a leállósávba, és úgy folytattam szerelmem győzködését - Kérleeek~

- Édes.. Muszáj dolgoznom - mosolyogtam rá - Olyan nincs, hogy nem. Ez alól nem bújhatok ki - nevettem kínosan - Hidd el, én lennek a legboldogabb, ha minden percem veled tölthetnem. A mi érdekünkben.. - nem tarthat el ő mindkettőnket. Az a normális, ha két fizuból élünk, nem? Ez így van jól.. Persze én sem örülök, hogy ez van, de.. Muszáj.

- Oké, dolgozz.. - rántottam vállat, nemtörődöm stílusban. A lehető legtávolabb mennék most Seoul-tól, de nem tehetem... Kifizettem a szállást, és ott van minden cuccunk is.. Nem tehetjük meg, hogy ne a hotelben aludjunk..

Hm.. Hiába mondanám, hogy jó, akkor nem, egyrészt nem tehetem, más részt meg szerintem nem nagyon hatná meg.. Megint elcsesztem, de nem érti meg a helyzetem.. Némán, megbánó arckifejezéssel ültem az autóban, míg ő vezetett. A saját hangulatom is elrontottam ezzel, nemhogy az övét. Pedig már tök jól éreztem magam.. Na mindegy, én csináltam magamnak..

- Nem vagy éhes? - faggattam, mikor már fordultam vissza a körforgalomban az autóval. Akkor, vásárlás lefújva.. - Jajjangmyeon-t ennél?

- Inkább menjünk vásárolni. Vagy te éhes vagy? - érdeklődtem étvágya felől. Nincs itt ruhánk, muszáj venni valamit..

Most már döntse el, mit akar, komolyan! - Oké, menjünk vásárolni.. - mondtam - De utána eszel, oké? - kérdeztem a legközelebb útba eső bevásárlóközpont felé véve az irányt.

- Figyu, oda menj, ahova akarsz.. Engem nem érdekel, hol vagyok veled.. - tettem hozzá motyogva. Most azért ilyen velem, mert dolgozni szeretnék? Csak szeretnék neki mindent megadni. Nem azért csinálom, hogy a végén majd ne tudjuk hova tenni a pénzt, meg hogy felvágjak vele. Hol nem szarom le? Csak miatta csinálom. Meg.. Ahh, mindegy, elbasztam. Majd végignézhetem, ahogy elhagy. Mert ezért fog.. a sok baromságom miatt.. Balfasz vagy, Baekhyun.

- Ez most kicsit 'Menj a picsába, mit bánom én'- ként hallatszott.. De oké. Mit szeretnél venni? Mármint ruhán belül..

- Állj meg egy kicsit, légyszi - kértem.

- Mi? Miért? - kérdeztem, de azonnal félreálltam, elakadásjelzővel. Ki tudja, épp hánynia kell, vagy egyéb..

Kinyitottam az ajtót, kiszálltam és becsaptam magam után. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, de célirányosan sétáltam valamerre, ahol nem volt út. Rosszul esett a viselkedése, és az amit mondott.. De mindegy, gondoltam, így majd jobb lesz neki. Bár nem tudom, mi a szart fogok csinálni, talán elindulok visszafele és majdcsak kitalálok valamit..

Ezt nem hiszem el.. - Bacon, vigyázz a kocsira - nyúltam hátra, s megsimiztem a pöttöm fejét, majd leeresztettem az ablakot egy picit, hogy rendesen kapjon levegőt, és szerelmem után futottam - Hova mész? - értem utol. Nem tudom, mi baja, de valamit nagyon elbaszhattam, ha ilyen lett velem.

- Nem tudom, oda ahol senkit sem zavarok, nem vagyok útban és semmit sem tudok elbaszni. Nyugodtan menj haza, nem szeretnék láb alatt lenni, főleg nem idegesíteni - sétáltam tovább - Se fájdalmat okozni.. De minden szavammal csak megbántalak, nem számít mit mondok, úgyis elcseszem az életed. Pillanatok alatt elveszem a kedved az élettől és te ennél sokkal jobbat érdemelsz - mondtam az igazságot, miközben utam tervezgettem.

- Most ez honnan jött?! - akadtam ki - Baekhyun, ez oltári nagy hülyeség! - fordítottam magammal szembe - Senkit nem zavarsz, nem vagy útban, nem vagy láb alatt, nem baszol el semmit, nem idegesítesz.. - hadartam, tekintetét keresve. Igaz, néha fájdalmat okoz... Néha megbánt.. De biztos vagyok benne, hogy SAJNÁLATOS MÓDON én többet ártottam neki, mint ő nekem, és bárki másnak összesen..

- Utálom látni, ha miattam van rossz kedved. Még vezetés közben is basztatlak a hülyeségeimmel! Inkább hazamegyek egyedül, minthogy még jobban elbasszam a kedved.. És.. Miért jöttél utánam, azt hittem örülni fogsz, hogy megszabadulhatsz tőlem.

- Most úgy csinálsz, mintha nem én akartam volna, hogy legyél valakim. Nem tudom, te melyik bolygón élsz, de itt, a Földön, azon belül is Dél-Koreában, Seoul határainál, egész pontosan Oh Sehun-nál, nem csak egy szar papír a házasság. Szeretlek, basszameg! Miért kell ezt csinálni?! - borult el agyam. Tudtam jól, hogy nem így kéne reagálnom.. A szívemben, de ilyenkor persze, hogy mindig az agyam vezekel.. - Ha valakit szeretek, gondoskodom róla, és ebbe az is beletartozik, hogy nem hagyom 40 fokba sétálgatni, pláne nem 30 km-t. Nem akarom, hogy dolgozni menj.. Legalábbis oda, nem. Tudom, hogy nem tehetek ez ellen semmit, és holnap kora reggel kelünk, hogy odaérj dolgozni, de.. - itt megállt prédikálásom. Féltékeny vagyok még az időre is.. Hihetetlen vagyok.

- Nálam sem csak egy szar papír a házasság.. De legalább tudom, hogy szerinted nálam ez csak ennyit ér. Mit csináljak, legyek munkanélküli? Hogy aztán még jobban kiforgassalak a pénzedből? Mert azt csinálom, nem? Most is ruhát vetettem veled majdnem. Értsd meg, én csak.. - lelki kiborulásom könnyeket juttatott szemeimbe, mik lassan lefolytak arcomon - Csak szerettem volna mindent megadni neked. Tudom, túl sokat agyalok a pénzen, de a lelkiismeretem nem hagy nyugodni, amíg tudom, hogy mindent te veszel. Házat, kocsit, ráadásul kettőt, meg.. Én tudom, hogy ezt miattunk csinálod és borzasztó hálás vagyok érte, és.. - csuklott el hangom, de folytattam - Ezek az apróságok, mint pl. ruha, meg tudom is én..szóval én.. Ahh, ilyenkor esik le, mennyire balfasz vagyok.. Sajnálom - szipogtam - Csak nem bírok megbarátkozni a gondolattal, hogy a szerelmem rabolom ki.

- Ugye tudod, hogy most iszonyat nagy baromságot mondtál? Te adtad nekem a világ legdrágább dolgát. Megbíztál bennem, a múltad ellenére. Mellettem maradtál-ami azért lássuk be, nem egyszerű-, Mindig mindent megkaptam, amit csak akartam tőled. Talán, még többet is, mint kértem, de örültem neki. Igen-t mondtál nekem, pedig olyan játékkal csaltalak az oltár elé, hogy a helyedben ott szúrtam volna nyakon magam.. Mármint engem. És.. Majdnem lett egy közös kisbabánk - mosolyogtam, miközben bekönnyeztek szemeim. Arcát kezeim közé vettem, és óvatosan törölgetni kezdtem róla a szeméből szánkázó sós cseppeket.

- Túl jó vagy hozzám.. Meg sem érdemellek.. - suttogtam - Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? - néztem szemeibe - Nem a pénzed, nem a kocsid, hanem téged. Oh Sehun-t - böktem mutatóujjammal mellkasára - A férjem..  És a gyerekem apját - mosolyodtam el.