234. rész

(Sehun, Baekhyun)

- Hagyd.. - suttogtam - Csak pár nap.. Remélem.. - tettem hozzá. Mi lesz, ha nem csak pár nap lesz, hanem sok nap..? Akár hetek vagy.. hónapok? Belegondolni sem merek..

- Mondjuk, én örülnék neki, ha Yixing néha elhallgatna napokra.. - kuncogott Myeon, mire a sértett egy baromi nagy nyaklevest adott neki, és durcásan elfordult.

A többiek felnevettek a pár aranyos kommunikációs szokásain, de én csak szerelmem tekintetét kerestem. Hát keresni kereshettem.. - Hunnie.. Hazamegyünk? Soo már biztos éhes.. - vártam a választ, hátha csoda történik - Menjünk.. - húztam volna kezénél fogva, de nem akart jönni. Kénytelen vagyok elmenni akkor nélküle, Soo miatt - Chan majd hazahoz, csak jelezz neki - pusziltam homlokára - Hazamegyek Soo-hoz.. - adtam egy cuppanóst szájára is, majd elindultam Yixing-ékkel. Otthon kitettek és bementem a picihez.
- Anyu, anyu! - kiáltott, majd felugrott ölembe - Anyu, hol van Apu? - nézett rám hatalmas szemekkel.
- Apunak még maradnia kell egy kicsit - találtam ki valamit.

Csak ültem egymagamban, mígnem szinte mindenki elindult Anyuék házába, hogy tort tartsanak. Chan már szinte bealudt mellettem, és löködtem, hogy menjen haza, de mindig csak morgott.. A banda fele hazament, a másik fele már a hasát készítette a kajákra odafele haladva. Anyu elém sétált, és megsimogatta arcom - Jól vagy, kicsim? - kérdezte aggodalommal hagjában, de én csak szemeibe bámultam. Chan tudta mi dolga, és közölte anyuval, hogy 'néma' lettem. Ő sem értette, ahogy senki sem rajtam kívül. Beletuszkolt Chan a kocsiba, és Anyu autóját követve mentünk kiskori otthonomhoz. Mivel nem akartam hallgatni a részvétnyilvánításokat, és éhes sem voltam, kiültem a medencéhez, és a füvet tépkedtem, mint egy hisztis kisgyerek.

- Anyuuu~ - lógott rajtam a kicsi, miközben ruháit hajtogattam - Aput akarom! - jelentette ki, egy órán belül huszadszorra.
- Tudom kicsim, nemsokára hazaér - néztem az órára.
- De anyu... Már egy csomó ideje mondod ezt.. - szontyolodott el.
- Ne aggódj picim.. Nekem is hiányzik..

Nagyjából három órát ücsörögtem kint, mígnem besötétedett. Egész idő alatt Anya és a srácok próbáltak vidítani, és kajával tömni, de nem jött be. Chan-t kezdtem löködni -ismét-, hogy menjünk haza, de kellett egy kis idő, mire felfogja. Előre kimentem, hogy ne kelljen elköszönjek, majd miután Chan kinyitotta a kocsit, befeküdtem a hátsó ülésre, és vártam hogy induljunk.

- O! Apu, apu! - rohant Soo a bejárathoz, mikor hallottuk nyílni azt - Apuuu~ - ugrott ölébe a kicsi - Már nagyon hiányoztál..

Mivel nem akartam a kicsi kedvét is elrontani, válasz nélkül pusziltam buksijára, majd megölelgettem, és letettem a földre. Ezen folyamat után megnéztem, hogy szerelmem mit ügyeskedik, majd mit sem törődve azzal, hány óra van, ruhástól bedőltem az ágyba, és próbáltam aludni.

Azt hittem, egy puszit legalább ad, vagy valamin, dee.. Nem. Kicsit még jobban elkeseredtem.. Remélem nem fog sokáig tartani ez a "néma" időszak, ugyanis nagyon hiányzik az én Sehun-om.. Még Soo-hoz se beszél - Apu ugye én is.. - hagyta abba a törpe, mikor csukódott az ajtó - ..hiányoztam neked.. - hajtotta le fejét szomorúan. Annyira megsajnáltam szegényt. Odasétáltam és felvettem ölembe a prücsköt - Anyu... - görbültek le ajkai a manónak - Apu mérges rám? - szipogott, mikor egy hatalmas könnycsepp folyt le arcán.
- Jaj, kicsim, dehogy - simogattam buksiját - Apu csak fáradt - magyaráztam.

Mi lesz velem, ha Baekhyun fog meghalni? Jó, a válasz egyértelmű. Meghalnék, nem érdekelne, hogy SooYeon vagy Bacon egyedül maradnak. Az én életem meghatározó eleme az az ember. Nem lennék ott a temetésén, mint gyászoló férj, hanem mellette feküdnék a koporsóban. Ahogy ezen agyaltam, arra eszméltem, hogy egy hatalmas könnytócsában fekszek. Már észre se veszem, hogy sírok?

- Anyu, álmos vagyok.. - törölgette szemeit Soo, miután megette vacsoráját - Majd holnap reggel pancsolunk, de most szeretnék Apuval lenni.. - nyüszögött a pici. Olyan édes..
- Rendben, majd holnap - vettem fel ölembe, s óvatosan benyitottam szerelmemhez és átöltöztettem a kicsit.
- Psszt, Apu alszik - mutatta a törpe, mire bólogattam - Jó éjt Anyu - puszilt arcomra, majd bemászott szerelmem mellé és hozzá bújt.
- Jó éjt, picim - pusziltam homlokára, majd én is az említetthez bújtam és álomra hunytam szemeim.

Hajnalban felkeltem, mert megszomjaztam, ám mozdulni sem tudtam. Baekhyun hátulról szorongatott, SooYeon pedig mellkasomba fúrta fejét, és a zakóm egyik felével takarózott. Így meg fognak fázni... Lábammal felügyeskedtem a takarót, majd magunkra húztam, és szerelmem kezét megfogva, SooYeon fejére puszit adtam, és próbáltam visszaaludni.

- Apu... - hallottam meg Soo hangját valamikor az éjszaka közepén. Vajon, miért nem alszik? - Apu.. Ugye nem haragszol rám? - suttogott. Istenem, szegény.. - Szeretlek Apu.. - mocorgott, s pár perccel később már csak egyenletes szuszogása hallatszódott.

Kár, hogy nem hallja a kis szaros a gondolataim.. Pedig nagyon szeretem ám.. Szorosabban magamhoz öleltem, és már ébren sem voltam. Reggel egyedül keltem, de hallottam SooYeon kuncogását lentről, valahonnan a nappali felől. Egyből mosolyt csalt az arcomra... Ami aztán el is tűnt.

- Anyu, most már felmehetek Apu-hoz? - lelkesedett a pici.
- Menj, és kérdezd meg, mit kér reggelire - csaptam fenekére és már szaladt is.

Az ablakon bámultam kifelé, mikor hallottam a lépteket a lépcsőn - Apuuu - toppant be a pici - Mit kérsz reggelire? - kérdezte vidám hangon, mire hátra fordultam, és ölembe vettem - Ha nem szeretnél válaszolni, mert fáj a torkod, bólogass - nézett rám nagy szemekkel, mire bólintottam egyet. Igaz, nem azért nem beszélek... - Oké, Papi - vigyorgott régi becenevemen - Tudunk csinálni rántottát, tükörtojást, azt a hosszú tésztás levest, pirítóst, salátát és gyümölcstálat - sorolta fel Soo. Hosszú tésztás leves? Az a Ramen-t takarja?.. - Mutasd, hogy hányadik - nézett rám bociszemekkel, mire 4-et mutattam kezemmel - Akkor rántotta? - fogdosta állát, mire megráztam fejem - Pirítós? - kérdezte, mire bólintottam - Mennyit kérsz, Apu? Kérsz rá valamit? - simogatta arcom, mire megráztam fejem és mutattam egy 1-est ujjaimmal - Csak 1 darabot? Egy kockakenyeret? - tágultak nagyra szemei, mire bólogattam, majd fejére pusziltam, és letettem a földre, s folytattam a semmi bámulását az ablakon át.

- Apu csak egy szelet pirítóst kér - mondta a törpe boldogan - Anyu én viszont kérek 3 nutellásat - vigyorgott szégyenlősen.
- Te kis zabagép - csikiztem meg hasát - Mindjárt jövök - simogattam meg buksiját, majd felsétáltam szerelmemhez - Biztos, hogy csak egy szelet pirítóst kérsz? - kérdeztem aggódva.

Nem akartam nagy galibát okozni, ezért csak bólintottam egy kisebbet. Most egyáltalán nem érzem úgy, hogy muszáj lenne hozzászólnom.. Ahh, holnap elmegyek dolgozni, hogy eltereljem a gondolataim.

Legközelebb reggelijével tértem vissza egy pohár narancslével körítve - Jóétvágyat - ültem mellé, mire bólintott - Öm.. Szeretnél egyedül lenni vagy.. maradhatok? - ajánlottam fel a lehetőséget.

Letettem ölemből a tálcát, majd magamhoz öleltem Baekhyun-t, és mélyen belélegeztem édes illatát, hogy elég energiám legyen a nap hátralévő részére. Remélem ezzel a tettemmel vette az adást, és tudja, hogy maradhat..

Gesztusából mindent leszűrtem, így miután elengedett, adagolni kezdtem szájába az ételt - Biztos nem kérsz többet? - néztem rá aggodalmas tekintettel.

Csak bólintottam egyet, majd miután megettem a pirítóst, és ittam a narancsléből, félre tettem a tálcát és elmentem zuhanyozni.

Visszamentem elmosni a tányérokat, majd játszottam egy kicsit a két törpével. Annyira édesek.. - Apu, apu! - szaladt Soo szerelmemhez - Ugye te is játszol velünk?

Nem nagyon volt kedvem játszani, így csak úgy tettem, mint aki meg sem hallja, és bevettem pár vitaminnak látszó kapszulát, majd legurítotam azt egy pohár vízzel, és visszacsoszogtam szobánkba.

- Anyu.. Apu miért ilyen velem? Nem szeret? - esett kétségbe a pici.
- Dee, de nagyon szeret téged - nyugtattam a törpét - Ne aggódj, csak rossz kedve van - pusziltam homlokára.

Alig van fekete öltönyöm, amiben mehetnék... Végül nagy nehezen rábukkantam egyik régi kedvencemre, mely egy teljes öltönyből, egy fehér ingből és egy fekete nyakkendőből állt. Miután felöltöztem, a személyi titkáromnak írtam, hogy ma csodák csodájára megyek dolgozni, mire csak azt válaszolta, hogy hiányoltak. Persze, úgy hiányozhattam, mint mindenki másnak a faszkalap főnöke.. De nem gond. Gondoskodtam arról is, hogy félárbócra eresszék a fekete zászlót, és ideiglenes, tisztelet leróvási szentélyt állítsanak apának az egyik konferenciateremben. Miután sikeresen eligazítottam kinézetem, igazolványtartómmal, telefonommal és kocsikulcsommal kezemben indultam le a lépcsőn.

- Sehun, hova.. - szakította félbe mondatom az ajtó csapódása, mi szerelmem távoztát jelentette. Elment..

 - Apu, apu! - kiabált utána Soo, s már sírva dörömbölt az ablakon keresztül - Apu, ne hagyj itt.. Sajnálom, ha rosszul viselkedtem.. - vettem fel ölembe majd puszilgatni kezdtem arcát.

- Kicsim, nincs semmi baj, apa visszajön, ne aggódj - nyugtatgattam. Nem értem ezt a viselkedését Sehun-nak..

Mihelyst odaértem, és leparkoltam, besurrantam a hátsó bejáraton. Próbáltam elkerülni minél több embert, hogy ne kelljen hallgatnom a részvétnyilvánításokat, majd mikor elértem irodámig, egyből besötétítettem a folyosó felöli ablakokat. Próbáltam a munkára összpontosítani dee őszintén szólva.. Nem igazán ment. Tudom hogy nem így kéne viselkednem Baek-el..

Alig bírtam megnyugtatni szegény Soo-t. Azt hiszi, hogy Sehun haragszik rá és azért nem beszél vele. Mert igen, rájött, hogy nem fáj a torka.. Mikor megnyugodott, felvittem és letettem aludni, majd visszamentem takarítani, ugyanis jobb dolgom nem volt, mivel Bacon is bevágta a szunyát.

Vártam, hogy valaki keressen.. Baekhyun, vagy akárki hívjon fel, jöjjön be az irodámba.. De mégis egyedül akartam lenni..

Nagyon hiányzott Sehun.. Gondoltam rá, hogy felhívom, de vagy nem venné fel, vagy nem szólna bele, szóval inkább hanyagoltam az ötletet és előbányásztam egy öltönyt. Gyalog fél óra alatt odaértem a munkahelyünkre, de amikor benéztem szerelmem irodájába, Luhan lógott a szájába. Mondanom sem kell mennyire lesokkolódtam. Nagyon rosszul esett, hogy nem beszél velem és Luhan-nal csal meg.. megint.. Bár utána ellökte magától.. De ez nem javított a helyzetemen, s csak sokkolva álltam az ajtóban.

Mikor ellöktem magamtól, nem szóltam hozzá, mint ahogy előtte sem. Kifelé hessegettem egyik kezemmel, hogy takarodjon ki, miközben másik végtagommal orrnyergem masszíroztam. Hogy meri ezt csinálni?? Utálom ezek miatt őt, és pont most támad?! Újra meg akart csókolni, mire egy pofont osztottam le neki, s ő hisztis kurva módjára, sértődötten trappolt kifelé.

Nem tudtam, mit kéne tennem.. Luhan-t megállítottam kifele menetelében.. - Csak mégegyszer lássam meg, hogy a közelébe mész és azt nem fogod megúszni - fenyegettem meg - Hogy képzeled, hogy még úgy is megcsinálod ezt, hogy a férjem? - kértem számon - Fél perced van eltűnni.. - mutattam kezemmel a liftek felé, majd én is bementem Sehun-hoz. Lassan, bizonytalanul lépkedtem elé.. Nem tudom, ez mi volt.. Mi van, ha csak előttem játszotta, hogy nem akarja Luhan-t?

Hát ő meg mit keres itt? Reméltem, hogy nem látta, de a szitkozódás, amit az ajtóm elől hallottam, igencsak azt mutatja, hogy látott. Már csak az a kérdés, hogy mit látott. Jobb is, ha nem szólalok meg... Leültem székembe, és összeráncolt homlokkal támasztottam meg fejem, Baek-re nézve, hátha mondja, mit szeretne.

- Én csak.. - gondoltam meg magam - Elnézést főnökúr.. - fordultam meg lehorgasztott fejjel, majd átcsoszogtam irodámba. Ez nem ide tartozik.. Csókolóztak.. Megint.. És ezt nem tudom hova tenni..

Utána mentem volna, de.. Hiába magyarázom. Lehet, hogy sok lett ez neki. Hát, ha elhagy, akkor legalább apa mellé ásnak el. Próbáltam a munkámra figyelni, minden erőmmel, de nem ment. Fel-alá járkáltam, miközben magammal vívódtam, hogy átmenjek-e Baekhyun-hoz, vagy ne.

Beszélni akartam vele. Őt annyira nem érdekli a kapcsolatunk, hogy nagyívben szar erre az egészre és némán hagyja, hogy Luhan csak úgy lekapja? Mert feltételezem nem ő kezdeményezett, hanem Lu. Legalábbis remélem..

Néha felteszem magamnak a kérdést: Minek élek még?
Tudom, hogyha Baekhyun tette volna ezt velem, már rég nem itt lennék.. Azt hiszem. Nem vagyok abban biztos, hogy képes lennék elhagyni, de lehet, hogy neki jobb lenne. A férje vagyok, és.. Ilyen nem történhetne normális esetben. Nem lenne szabad hagynom, de túl sok van már a káromra ahhoz, hogy teljesen megbékéljen velem.. És minden Luhan-nal kapcsolatos. A végén azt hiszi majd, hogy a szeretőm.. Én bezzeg tudom magamról, hogy olyan halálosan féltékeny lennék, ha akár egy ujjal is hozzáérne valaki, hogy még Baekhyun-ra is képes lennék megharagudni, pedig ő nem tehet semmiről.. Csak, én ilyen vagyok. Még az időre is féltékeny vagyok, ha róla van szó. Attól félek, egyszer valaki elveszi tőlem, míg ő azt fogja bizonygatni, hogy én vagyok a mindene.. Egyre kevesebbet fogja mondani, hogy szeret, egyre kevesebbet fog velem lenni, vagy velem törődni.. Pedig nekem ezek kellenek a mindennapok túléléséhez.

A munkaidő lejártával benyitottam szerelmemhez - Nincs több feladatom.. Hazajönne velem? - néztem fel szemeibe. Az úton majd kibeszélem magam.

Komolyan képes voltam 7 és fél órán át semmit téve toporogni az irodámban?!..  Válasz gyanánt csak biccentettem egyet, s már indultam is a lift irányába.

- Sehun.. - kezdtem liftben - Te.. Érzel valamit.. Luhan iránt? - próbáltam visszafogni előtörő zokogásom, de így is bekönnyeztem. Talán soha nem kapom vissza az igazi Sehun-t.. Elveszett valahol a gyászban és hiába keresem.. Nem fog válaszolni.. vagy akár úgy szeretni, mint az a Sehun.. Félek, ő nem engem szeret már.. Mi van ha nem..?

Még jó, hogy 'néma' vagyok. Most kb. kiabálva közölném vele, hogy kurvára csak őt szeretem, és csakis ő kell nekem... Mármint Baekhyun. Gondolkodtam, hogy miképp válaszoljak, de idő közben csatlakoztak hozzánk a liftbe, így nem igazán adódott lehetőségem válaszadásra.. Utána meg csak úgy vágtattam ki a kocsihoz.