169. rész

(Sehun, Baekhyun)

Mikor megcsörrent telefonom, az éjjeliszekrényhez nyúltam, s szerelmem neve láttán, el kellett, hogy mosolyodjak. Megnyomtam a zöld gombot és fülemhez tettem a készüléket - O! Nem hanghívás.. - nevettem kínosan és első kamerára állítottam a telefont, így nem csak én láttam szerelmem, de ő is engem. Már amennyire.. - Szia, édes! - vigyorogtam.

Grimasszal arcomon integettem csak, mivel beszélni nem igen tudtam, apa miatt... De Bacon persze, hogy ugatni kezdett, mire be kellett fogjam a száját, de még így is, megharapott.. Baek meg csak nevetett, mint holmi kabarén.. - Yaa~ - suttogtam - Nem vicces! Itt hagytál a gyerekkel, én meg szophatok! - háborodtam fel, sutyorogva.

Hát megzabálom. Olyan kis édesek.. Az én szerelmeim, hhh.. - Majd kárpótollak - vigyorogtam kajánul - Nagyon hiányoztok - biggyesztettem le alsó ajkam - Holnap otthon ne felejtsd Bacon-t!.. Régen kaptam kutyapuszit.. - dünnyögtem - Ugye, kutyi? - gügyögtem a kamerába, ezzel felébresztve a mellettem fekvő személyt, ki mérgesen fordult felém - Csak álmodsz, ez nem a valóság - 'varázsoltam' kezeimmel - Mééélyen alszooool - bűvöltem az ásítozó, majd mikor szemforgatva visszafeküdt, megkönnyebbültem fújtattam egyet. Ez húzós volt..

- Az ott.. Az ott Chanyeol?! - ugrottam fel - Ti mit..? - borzadtam el. Első estéje nélkülem, és összefekszik a legjobb barátommal? Mármint.. feküdni.. Nem khm, de akkor is!

- Shhh - csitítottam, nehogy megint felébredjen Chan - Nyugi, nincs semmi.. Csak így tudunk aludni - nyugtattam meg - Nem feküdtem le vele, még mielőtt téveszméid lennének - szögeztem le a tényeket, mire a colos ismét felém fordult, de most egész testével és átölelve engem, elvette telefonom és hunyorítva beleszólt - Nagyon kifárasztott a kicsike.. Te hogy bírod vele? - ne már Chan. Itt most arra gondolt, hogy agyilag lefárasztottam a Sehun után való egész napos sóvárgásommal, de ezt ő nem tudja..

- Mi? - csattantam fel hangosan - Kinyírlak! Kicsinállak! - kapcsoltam fel a lámpát, és ruháim után kutattam - Ha odaérek, véged van! - mérgelődtem.

- Ne, ne, ne! Nem úgy értette, csak szívat! SEHUN! - szóltam rá, mire abbahagyta az öltözködést - Várj egy kicsit - adtam vissza Chan-nak a telefont, hogy elmagyarázza, hogy értette - Nyugi tesó, egymáséra nem hajtunk - villantotta ki vakítóan fehér fogsorát - Csak azt mondom, hogy kikészített azzal, hogy egész nap azt hajtogatta, hogy mennyire hiányzol neki és, hogy már alig várja, hogy láthasson - forgatta meg szemeit - Szóval agyilag kész vagyok.. - panaszkodott a colos.

- Még egy ilyen ákom-bákom, dákóm szádba vágom.. - sóhajtottam, mire mindketten nevetni kezdtek - Kis rohadék vagy.. - nevettem Chan-on - Apropóó.. Tényleg rinyált? - öltöztem vissza pizsimbe.

- Egész álló nap! - akadt ki Chan - Most gondolj bele.. Órákig csak azt hallgattam, hogy 'Vissza akarok menniiiii~' - próbálta utánozni a hangom, így egy oktávval feljebb beszélt - Meg, ' Sehun-t akaroooom~', 'A családomat akaroom~', 'Vigyél visszaaa~' és még sorolhatnám.. - forgatta szemeit - Tudod, hogy örültem, amikor elment fürdeni? De az sem tartott sokáig.. Főleg, hogy még onnan is kiabált, hogy ezt akar, meg azt akar..

- Most boldog vagyok - vigyorogtam szélesen - Kínozzon csak, legalább te is szenvedsz, velünk együtt...- nevettem ördögien. Őszintén szólva, én is rinyálnék... Csak én helyette kussban ülök... ÉÉS emésztem magam.

- Ya! - adtam egy tockost a mellettem fekvőnek - Nem is vagyok ilyen rossz.. - durcáztam magam előtt összefont karokkal, s felhúztam orrom - Gonosz vagy! Hogy ne rinyáljak, ha nem kapok jó éjt puszit és nincs aki fogja a kezem, amíg elalszom és Ő NINCS ITT?! Ez olyan, mintha nem kapnál levegőt.. az első pár másodpercben még csak rossz, de aztán egyre csak rosszabb és rosszabb lesz, mígnem VÉGLEG KINYIFFANSZ! - oktattam ki.

- Ugye, én mond.. - szakítottam félbe mondatom, mikor Chanyeol visszaadta Baek-nek a telefont, és az arcára puszilt, majd megfogta a kezét - Ya! - rinyáltam - Hogy mered?

- Igen! Hogy mered?! - húzódtam el a colostól, s ujjaimat kiszabadítottam övéi közül - Ne csináld nekem a műsort - mozgattam mutatóujjam fenyegetően, mire rám mászott és úgy csinált, mintha szívná a nyakam - Szállj le rólam! - rugdalóztam, és lebiggyesztett ajkakkal, elengedett, majd visszafeküdt mellém - Pf.. - szenteltem minden figyelmem szerelmemnek - És hogy vagytok?

- Ajánlom, hogy erényövvel közlekedj ezentúl.. - sutyorogtam a colosnak - Apának fel sem tűnt, hogy itt voltál.. De Bacon meg itt van, és attól félek, hogy kidobja.. Vagy nem tudom.. De, most, hogy tudod, milyen a hiányom - hencegtem - Igazán fontolóra vehetnéd az állásjavaslatom.. - motyogtam.

- Mindenképp - vigyorogtam - Majd, ha a tiéd lesz a cég - mosolyogtam rá büszkén, de egyre csak álmosabb és álmosabb lettem - Szeretlek - döntöttem fejem a párnára és úgy csevegtem tovább - Nagyon hiányzol - pislogtam kicsiket, mire Chan felmordult. Hihi.. - Beszélhetek a szőrmókkal?

- Én jobban~~ - hadartam - Te is nekem - biggyesztettem le alsó ajkam - Megkérdezem, hogy van-e rád ideje őfelségének.. - tettem Bacon elé a telefont, mire holtkóros fejjel ásítozni kezdett, és vakkantgatott.

- Szia, szaros! - integettem a telefonba, mire szaglászni kezdte a kamerát - Na figyelj.. Jó legyél, amíg nem vagyok ott és vigyázz apára, oké? - mutattam oké jelet kezemmel - Jó éjt, pöttöm - köszöntem el tőle - Holnap találkozunk - pusziltam meg a kamerát, ezzel egy virtuális puszit küldve a tappancsosnak.

- Vigyázni? Rám? - kérdeztem, miután elvettem a szőrgombóc elől a telefont - Rád kéne vigyáznia.. Meg nekem is - törölgettem "könnyeim”.

- Majd Chan vigyáz rám.. Ugye, Chan-papa? - csapkodtam meg 'finoman' a mellettem szuszogót, mire ő is csapkolódni kezdett. Lassan, már alig bírtam nyitva tartani a szemeim, de ez is csak Sehun-nak köszönhető. Ha nem beszélnénk most, egy szemhunyásnyit sem tudnék aludni..

- Picim.. - dünnyögtem - Aludj csak, oké? - kérdeztem mosolyogva. Nem akarom megnyúzni szegényt.. Holnap kicsinálják úgyis.. És ki fogja vinni munkába?!

Válaszolni akartam, de már nem volt időm rá. Magával húzott az álomvilág. Pedig még hallgatni akartam a hangját.. Az éjszaka folyamán többször is felkeltem, de visszaaludni már nem igen tudtam.. Reggel Chan keltett fel, hogy elvigyen dolgozni, mert tegnap megbeszéltem vele, hogy ha Sehun nem jön, akkor ő fog furikázni. Miután összeszedtem magam, addig vártam, amíg lehetett szerelmemre.

Miután Baek bealudt, még néztem pár percig, ahogy szundít, majd ébresztőt állítottam reggel 6-ra, hogy én tudjam elvinni Baek-et dolgozni.. Mohó vagyok... Vele. Mikor odaértem Chan-ék háza elé, dudálni akartam... De gondoltam, jobb a "lepetés", ha besurranok. Írtam a colosnak, hogy nyissa ki az ajtót, hogy be tudjak menni, s mikor végre úgy tett, ahogy kértem, belopakodtam szerelmem mögé, és az ajtófélfának dőlve vártam, hogy mikor veszi észre, hogy nincs egyedül.

Nem ültem 5 perce az asztalnál, mikor megéreztem szerelmem bódítóan férfias illatát. Annyira imádom.. Hátrafordultam, remélve, hogy itt van és lássatok csodát.. Felpattantam és ölébe ugrottam, majd nyakát kezdtem puszilgatni - Tudtam, hogy jössz értem - vigyorogtam büszkén.

- Nem volt kérdés, hogy jöjjek-e - mosolyogtam szélesen - Jó reggelt, kismanó! - tűrtem el haját szeméből, majd őszinte mosollyal arcomon, szájára pusziltam.

- Jó reggelt - vigyorogtam - Mehetünk? - másztam le róla és az ajtó fele vettem az irányt - Este jövök! - kiabáltam Chan-nak, majd összekulcsoltam ujjaim szerelmemével és indultunk ki a kocsihoz.

- Kéésőő este - javítottam ki Baek-et, majd becsuktam a bejárati ajtót - Hétre kell menned, igaz? - nyitottam az ajtót szerelmemnek.

- Mhm - bólogattam, majd beültem a kocsiba, de végig szerelmem bámultam. Nem tudtam eléggé megölelgetni.. Na, majd munka után..

- Muszáj ezt csinálni? - kérdeztem nyavalyogva - Itt hagyni engem? Hm? - biggyesztettem le alsó ajkam.

- Sajnos muszáj.. - mondtam a bolt előtt állva - Hidd el, ha tehetném, életem minden egyes másodpercét veled tölteném. De nem lehet.. - hajtottam le fejem - Kettőkor, itt - csókoltam szájára, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Meg ne várass! - mondtam, szigorral hangomban - Szeretlek.. - suttogtam szájára, majd útjára engedtem. Legalább ennyi ideig láthattam.

Hiányzik.. Az ajtóban illedelmesen meghajoltam és miután minden megbeszéltem az üzletvezetővel, munkába állítottak. Egy korombeli gyerek mindent elmagyarázott és igyekeztem a lehető legtöbb infót fejben tartani, majd az elmondottak alapján, kiszolgáltam a vásárlókat. És ez a munkaruha.. Kolosszális.. Mindegy, ez van, ezt kell szeretni. Folyamatosan az órát lestem, hogy mikor láthatom újra szerelmem. Mikor végre 2-t ütött és mindent elintéztem, zúztam kifelé, ahol Sehun már vart rám. Neki futottam és szorosan magamhoz öleltem - Nagyon hiányoztál - nyüszögtem vállába.

- Te is nekem.. - emeltem fel, mire lábait derekam köré kulcsolta - Milyen volt az első munkanapod? - kérdeztem lelkesen. Persze, nem amiatt voltam lelkes, hanem mert végre tölthetünk együtt némi időt.

- Hát.. azt leszámítva, hogy nem lehettem veled.. egész jó. Látnád azt a csini ruhát.. - nevettem - Még bele kell jönnöm a dolgokba, de.. ah, kit érdekel, most hadd legyek a családommal - pusziltam szájára. A családommal.. Ezt annyira jó mondani.. és legfőképp, érezni.

- Jó, jó... Ettél már valamit? - kérdeztem, széles mosollyal - Tudok egy tök jó éttermet...

- Még nem.. És ott lehet kapni Oh Sehun-t salátaágyon? - vigyorogtam - Csak mert most nagyon kívánom.. - fogtam pocakomra, majd arca fele közeledtem és hosszasan megcsókoltam, miközben átkaroltam derekát. Miután elváltam édes ajkaitól, homlokom övének döntöttem és szemeiben gyönyörködtem - Szóval?