173. rész

(Sehun, Baekyhun, Chanyeol)

Chan rendes volt és mesélt nekem, miközben foghattam a kezét. Tudom, hogy Sehun-nal megbeszéltük, hogy a reptéren találkozunk és elbúcsúzunk, de.. Gondolom már ő sem akar látni és.. nincs szívem elköszönni tőle. Soha nem fogon elengedni. SOHA.. Csak.. hozzá kell szoknom, hogy nincs senkim. És többé már nem lesz családom.. se szerelmem.. Egyetlen csók sem. Semmi.. Minden aminek volt valami értelme az életemben, most eltűnt. Akkor minek élek még? Megint ott tartok, ahol abban a borzalmas félévben, amikor elhagytam. Kész idegroncs vagyok.. Már most sajnálom Chanyeol-t.

Épp, hogy odaértünk, apa már ment is, és vitette a bőröndöket, míg én 'elugrottam slozira. Pontosabban tényleg odamentem, de azért, mert megírtam Baek-nek, hogy ott várom... Hát.. Vártam, tény és való.. De mikor már csak 5 percem volt míg becsekkoltunk, felhívtam. Félek, hogy valami van vele..

Épp befejeztem a mesét, mikor meghallottam a törpe telefonját csörögni. Szerencsére nem kellett kimennem érte, mivel bent volt a szobában, de Baek annyira szorítja a kezem, hogy szerintem már lila az ujjam - Sehun? Mi a helyzet? - suttogtam a telefonba.

- Baek? Hol van? - kérdeztem riadtan - Miért suttogsz? - kérdeztem, már én is suttogva.

- Baek már alszik - adtam tudtára - Ne aggódj, minden rendben van.. - hallgattam el, mikor Baek fájdalmasan felnyögött almában egy 'Hiányzol'-t - Hallottad ezt? - kérdeztem suttogva.

- Alszik?... - kérdeztem vissza, mikor meghallottam szerelmem siránkozó hangját. Istenem... Nem, nem, nem! Nem könnyezek, nem sírok! Túlélem! Vagy nem... - Mhm - morogtam. Elaludt? Azt hittem, hogy szeretne velem találkozni, mielőtt isten tudja meddig, elmegyek.. De a nem, az nem. Megértem, ha haragszik...

- Sehunh.. - nyögte a picúr és rászorított kezemre, mire megsimogattam fejét másik kezemmel, míg telefonját vállammal tartottam fülemnél, hátha elhallgat - Shh - takartam be még jobban - Mikor jössz vissza? - érdeklődtem halkan.

- Fogalmam sincs.. Nem tudom.. Még el sem mentem! De mit csinálsz vele, hogy így nyüglődik? - kérdeztem türelmetlenül, majd leraktam a mobilt, ugyanis apa bejött a mosdóba, hogy szóljon: Indulunk.

- Ezt nem én csinálom... Hanem te - mondtam, miután lerakta a telefont. Ahh, szegények.. Mindig van valami a keresztbe tesz nekik.. Remélem, nem lesz semmi baja a kapcsolatuknak. Akkor mindkettőjüket nekem kéne dédelgetni. AZ MEG KINEK HIÁNYZIK?! Kicsit később elmentem fürdeni, majd befeküdtem a mocorgó mellé. Az éjszaka folyamán, annyira nyüglődött, hogy azt hittem, lecsapom. Mikor végre el tudtam aludni, hangos ordítás zavarta meg pihenésem. Ahj.. - Baek! - keltegettem a zokogva üvöltőt - Baekhyun, ébredj! - ráztam meg testét finoman, mire lassacskán kinyitotta szemeit - Mi történt? Rosszat álmodtál? - öleltem át remegő testét - Semmi baj.. - simogattam hátát, mikor bólogatott.

Megint azt álmodtam, mikor Sehun-t veri az apja. Szörnyű volt.. Félek, hogy történik vele valami, még ha ő már nem is szeret engem. Vagy.. nem értem, teljesen össze vagyok kavarodva. Nem értek semmit - Chan.. Hiányzik - szipogtam a colos vállába.

- Keresett.. - próbáltam megnyugtatni - Ne sírj, te ovis.. - simogattam hátát - Ilyenkor mit kéne tegyek veled? - kérdeztem tehetetlenül.

Mielőtt felszállt a gép, repülőgépes üzemmódba kapcsoltam telefonom, és elsüllyesztettem zsebembe azt. Felszálláskor háromszor meggondoltam magam, hogy vissza akarok menni Baek-hez, de.. Nem tehetem - 'Miattunk teszem' - ismételgettem magamban. Az ablakon bámultam kifelé, a kietlen sötétségbe, melyben néhol láthatóvá váltak a város fényei, felhőkarcolók tetejei, és repülők, illetve repterek jelzőfényei. Jó éjt, Baekhyun.

- Csak... Sehun-t akarom - nyüszögtem nyakába - Most.. - De... De ő már nem szeret.. Itt hagyott.. És soha nem jön vissza - zokogtam a colos vállába - Nagyon fáj, Chan.. Miért csinálja ezt velem?

- He? - toltam el magamtól - Mondta, hogy szeret. Nem? Az autóban.. - gondolkodtam el - Miért ne szeretne?

- Mert... Mert Kai is ezt mondta neki, mikor szakított velem, hogy Sehun-nal lehessek és ő is úgy ment el.. - szipogtam - Igazából.. én sem értem..

- Szeret téged.. Mondom, keresett is, csak aludtál.. - totyogtam ki egy csomag zsepiért, majd a törpének odadobtam - Holnap mész dolgozni?

- Mhm.. - bólogattam kicsiket - Keresett? - kaptam fel fejem - És nem ébresztettél fel??? CHAN! És mostmár felhívni sem tudom.. - szomorodtam el - Aigooo~ - csaptam homlokomra.

- Bocsánat.. - mondtam sajnálkozva - De nem hagytál aludni, és fáradt voltam.. Azt se tudtam, hol vagyok! - háborodtam fel.

- Sajnálom.. - hajtottam le fejem - Csak.. hiányzik.. - vallottam be. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor Chan mondta, hogy szeret és keresett. Ahh, annyira hülye vagyok.. Képes voltam azért azt hinni, hogy nem szeret, mert megkérte Chan-t, hogy vigyázzon rám. Annyira hülye vagyok.. De akkor is hiányzik.. - Kimenjek? - ajánlottam fel, hogy tudjon pihenni. Nekem jó ott is, elférek a kanapén.

- Ne.. - sóhajtottam - Vigyáznom kell rád.. Szabadnapot veszek ki, és tudok veled foglalkozni - döntöttem. Tényleg vigyázni akarok rá, hisz Sehun is megtenné értem.

Hhh - Nem akarok a terhedre lenni - álltam fel és kisétáltam a nappaliba, majd egy vagon zsepivel kezemben, lefeküdtem a kanapéra. Nem kell kivennie szabadnapot, majd megoldom a bejárást meg mindent. Így csak én érezném szarul magam és neki sem lenne jó. Fél órás helyezkedés után, végre le tudtam hunyni szemeim de gondolataim még mindig Sehun körül forogtak.

Nem tudom, mit csinálok vele... Ennyire akaratos.. Hagytam, hogy aludjon kint.. De szabadnapot veszek ki.

Reggel full beállt háttal és végtagokkal keltem fel.. Vagyis.. Nem volt miből felébrednem, ugyanis az egész éjszakát végig bömböltem, így csak erőt szedtem magamon és felálltam, majd nekiálltam öltözködni, hogy indulhassak dolgozni. Miután mindenemet összeszedtem, és útrakész voltam, az ajtóból bekiabáltam Chan-nak - Majd jövök!

-Ya! - ugrottam ki ágyamból, majd amilyen gyorsan tudtam, fel ráncigáltam magamra egy rendes gatyát, és pólót, majd rohantam ki a törpéhez - Reggeliztél? - kérdeztem, komás fejjel.

- Nem, de indulnom kell. Kettőkor végzek elméletileg, szóval olyan háromnegyed három körül már itt is vagyok. Megetetnéd Bacon-t, légyszi? - kértem a colost.

- Áácsi! - rohantam a bejárati ajtó elé - Még van fél órád hétig... Tessék leülni! - nyomtam a székbe, az asztal mellé - Itt maradsz! - mutattam fenyegetően mutatóujjammal, mikor megpróbált felállni - Csinálok ramen-t, megeszed, kapsz tízórait, és elviszlek. Oké? - kérdeztem, miközben pakoltam elő a hozzávalókat.

- De.. Nem! - jelentettem ki akaratosan - Te visszamész aludni, én meg megyek, mert elkésem! - trappoltam kifelé.

- Akkor most közlöm veled, hogy költői kérdés volt az "oké?". Itt maradsz, eszel, és elviszlek - fordítottam magammal szemben, s mellkasom előtt összefont kezekkel vártam reakcióját. Ha el mer menni, a héten nem engedem dolgozni.. Milyen akaratos.. Sehun hogy bírja ki mellette? Jó, én is szeretem Baek-et-NEM FÉLREÉRTENI!-, és barátok vagyunk.. És féltem is.

- NEM! - toporzékoltam és míg idegességében lehunyt szemekkel masszírozta orrnyergét, kifutottam és bevágtam az ajtót magam mögött. Csak neki akarok jót. Tudom, hogy semmi ideje rám és szerintem nem is a kedvenc elfoglaltsága minden pillanatban azt lesni, hogy mit csinálok, meg furikázni jobbra-balra. Csak megkönnyítem a helyzetet. Miután majdnem elkéstem.. MAJDNEM.. Minél hamarabb munkába álltam és egészen kettőig igyekeztem mindent jól csinálni. Műszak váltás után átöltöztem és ahogy mondtam, Kb. háromnegyedre 'haza' értem.

- Szióka! -  üdvözöltem széles mosollyal - Ugye tudod, hogy mostantól szabin vagy? - kérdeztem jókedvűen nevetve. Én mondtam, nem szarozok.

- Én? Francokat! - nevettem hozzá hasonlóan - Bacon kapott enni? - érdeklődtem a kutyu felől, aki boldogan csóválva farkincáját, lábamon ugrándozott. Leraktam a táskám és felvettem ölembe a tappancsost, majd pociját kezdtem csikizni.

- Mh - bólogattam, majd befejeztem maradék szendvicsem - Hoztam kaját, termeld be. A hűtőben van - dörmögtem az orrom alatt, miközben már telefonommal kezemben totyorogtam ki a konyhából. Bezárom az ajtót, és tuti, hogy ki nem nyitom.. Szolok Sehun-nak. Árulkodós vagyok.

- Köszönöm! - turkáltam a hűtőben, majd mikor megtaláltam a becsomagoltatott kínait, boldogan kutattam pálcikák után, hogy mihamarabb megehessem a finomságot.  - Aaah, ezaaaz~ - őrültem fejemnek és miután megmelegítettem a doboz tartalmát, leültem az asztalhoz és percekkel később már semmi sem volt előttem. Hálám jeléül hátulról átöleltem a telefonját bújó személyt - Köszönöm, Chan-papa - vigyorogtam, már előtte állva - Kivel beszélsz?

- Senkivel! - kaptam el kezem - Miért kérded? - kérdeztem nevetve.

- Mert.. Beszélni szeretnék vele.. - hajtottam le fejem - Nagyon hiányzik.. - könnyeztem be. Ahj, Baekhyun.. Nem sírhatsz.. Nem akarom idegesíteni. Így is sokat tett értem.. - De.. Mindegy is, elviszem Bacon-t sétálni - dédelgettem az említettet.

- Ahh..  - sóhajtottam, majd kezébe nyomtam a telefont, nyitva a Sehun-nal való beszélgetésünkben. Lényegében kérdezte, hogy elmentem-e érte, vittem-e, adtam-e kaját, meg ilyenek.. Mint egy aggódó anya..

- Ya! Megint nem mondtad volna el! - szúrtam le lábáról, majd a colos telefonjáról írtam szerelmemnek. "Szia, kicsim! Minden rendben van? Hogy érzed magad? Tudod már, hogy mikor jössz haza? Szeretlek❤❤❤"