175. rész

(Sehun, Baekhyun, ChanYeol)

- Szia, édes! - üdvözöltem szerelmem - Mi újság? Hogy vagy? Minden rendben van? Tudod már, mikor jössz haza? - kérdeztem tágra nyílt pupillákkal.

Már majdnem aludtam, mikor csörögni kezdett a telefonom - Szép estét - vigyorogtam, egyik kezemen feküdve - Sok a kérdés.. - nevettem - Körül-Belül.. Egy hét? - kérdeztem. Vagyis.. Kijelentettem - Te hogy vagy?

- MICSODA?! - akadtam fent - EGY HÉT???? Na jó, szia - dobtam el a telefont és hátamra feküdtem. Nem fogom kibírni. Visszavettem a készüléket kezeimbe és gondterhelt arckifejezéssel meredtem a kamerába - Már nagyon hiányzol…. Nem fogom túlélni - nyafogtam - Rosszul vagyok, a lehető legrosszabbul. És senkitől sem kapok gyógypuszikat.. - nyüszögtem.

- Nem rinyál! - parancsoltam rá - Nekem nincs itt senkim.. - suttogtam - Csak az, aki téged se szeret, úgyhogy nincs kinek nyavalyogjak.. - biggyesztettem le alsó ajkam.

- Bocsánat.. - kértem elnézést durcásan - Akkor mondjam azt, hogy tök happy vagyok, hogy itt hagytál és az életem most több száz kilométerrel odébb van, mint én?! Hhhh... mindegy, befejeztem - ráztam meg fejem - Szóval, minden simán megy?

- Igen - mosolyogtam - Alszol rendesen emellett a melák mellett? - érdeklődtem, mire meghallottam az emlegetett hangját, mely felszólította szerelmem, hogy zaba idő van.

Fuhh, hát ezt most megúsztam. Nem akartam mondani, hogy mivel alapból nem tudok aludni, így Chan-t sem hagyom, ezért kimentem a nappaliba. Leszedné a fejem - Most.. mennem kell, majd meg beszelünk - mosolyogtam - Hívjalak még ma este?

- Hát... - gondolkodtam el. Aludnom kéne.. De.. - Aha, hívj - mosolyogtam - Minél többet szeretnék veled beszélni.. Jó étvágyat, szeretlek! - küldtem egy puszit, majd kinyomtam a hívást, és elterültem ágyamon. Ha hazamegyek... Mindig vele leszek... Bár.. Ennél többet lehetetlen vele lenni, hiszen éjt-nap alátéve együtt vagyunk.. Vagyis voltunk, míg én hülye, nem jöttem el.

- Én jobban - mondtam, miután kinyomta a hívást. Ahh, annyira hiányzik. Az egyetlen érzés, amit már azóta érzek, mióta elment, a hiánya. És higgyétek el.. szörnyű. Most gondoljatok bele.. mindennél jobban szeretsz valakit, de TÉNYLEG mindennél jobban, sőt meg az életed is odaadnád érte, annyira. Éjjel-nappal vele lehetsz, de el kell járnod dolgozni, így nem láthatod. Aztán elmegy Kínába másfél hétre és egyáltalán, semennyire sem kommunikálhattok közvetlenül. Annyi, hogy egy nap egyszer láthatod és hallhatod a hangját, de ez semmi. SEMMI! Nem ölelheted meg, nem csókolhatod meg, nincs ott veled, amikor szomorú vagy, sőt egyáltalán.. Már csak a jelenlététől is sokkal jobban érezném magam.. És olyan hiányérzetem van, mintha az egyik felemet elhagytam volna. Hh.. Kimentem enni és miután végeztünk a mosogatással -amivel nagyon siettem- ismét tárcsáztam szerelmem számat.

Mivel már aludtam, nehézkesen ment a telefon felvétele, de csak összejött - Jól laktál? - hunyorogtam mosolyogva a telefonba.

- Oh, ne haragudj, menj csak aludni, biztos fáradt vagy, jó ejt, álmodj szépeket, szeretlek - integettem.

- NEHOGY LETEDD! - pattantam fel ülőhelyzetbe - Nem vagyok fáradt.. - füllentettem. Beszélni akarok vele..

- Nem, Sehun. Fáradt vagy, látom rajtad. Feküdj le kérlek, nem akarom, hogy miattam legyél holnap hulla, oké?

- Ha leteszed, semmit se fogok aludni, mert hívogatni foglak, míg fel nem kelsz! - fenyegetőztem - Ha már nem lehetsz itt, legalább hadd beszéljek veled többet 2 percnél... - sóhajtottam. Tényleg borzasztóan hiányzik, de... Nincs mit tegyek.. Max, hamarabb haza tudok menni, ha szinte nem is alszok, annyit dolgozok.

- De.. Sehun, kérlek... Fáradt leszel és nem fogsz tudni koncentrálni - figyelmeztettem - És ezt tényleg nem akarom, jó? Nagyon szeretlek, de muszáj lenne aludnod, a te érdekedben. Hidd el én is szívesen beszélnék még veled holnap reggelig, de nem lehet - mondtam szomorú hangon - Én is dolgozom holnap, neked tárgyalásod lesz, csak szeretném, hogy minden rendben legyen, oké?

- C... Oké.. Jó éjt - mosolyogtam erőltetetten, majd kinyomtam a hívást. Énnel érthetőbben nem is állíthatott volna félre... Miben settenkednek azok ketten?!

Sajnáltam Sehun-t és persze magamat is mivel nagyon nem akartam ezt tenni, de muszáj volt. Az ő érdekében. Tényleg nem akarok neki rosszat. Remélem nem értette félre.. Kimentem, ittam egy teát és fürdés után -meg persze miután adtam Bacon-nek enni- lefeküdtem a kanapéra - Jó ejt, Chan! - kiabáltam be a colosnak, s ölembe vettem a szőrgombócot. Amíg Sehun nincs itt, addig dédelgethetem.

- Gyere visszaaa~~ - nyavalyogtam - Nincs kit löködnöm - érveltem. Holnap úgysem dolgozik.. Megmondtam, nem megy. Miközben még telefonált barátommal, bezártam az ajtót, és eldugtam a kulcsát, egy olyan helyre, ahol sosem találja meg. Nem ismer még eléggé.. Nem szórakozok a szavaimmal, csak úgy! Sosem tudni, mikor és mit gondolok komolyan... Tényleg. Olykor-olykor még én sem tudom, aztán mindig eldől az utolsó pillanatra.

- Jó ejt, Chan! - köszöntem el még egyszer, ezzel jelezve, hogy azt elfelejtheti, hogy én visszamegyek. Ennél jobban nem akarok az agyára menni.. Márpedig ma se lesz túl jó éjszakám.. pedig fáradt vagyok..

- Velem aztán nem baszakszol! - mordultam fel, majd kitrappoltam, és mindenestül karjaimba vettem a miniembert. Igaz, nem épp egyezett bele, de leszartam.. Aludjon rendesen.. Már amennyire tud, mellettem.. - Alvás! - dobtam le finoman az ágyra, ahol ő szokott aludni, majd mellé másztam, és hangosan a fülébe ordítottam – JÓ ÉJT, BAEKHYUN! - vigyorogtam ördögien.

- Aigoo~ - mérgelődtem - Miért csinálod magadnak a bajt? Tegnap sem hagytalak aludni, akkor ma miért hagynálak? Neked is jobb, ha kimegyek - közöltem a tényeket miközben felálltam és takarómmal együtt csoszogtam kifelé.

- Ha itt laksz, akkor az van, amit mondok~ - dünnyögtem párnámba, majd hívogatóan paskoltam a mellettem kiüresedett helyet. Utálok ilyeneket mondani, de teljesen hülye, és muszáj volt valahogy rászednem.

- Aish! - mordultam fel indulatosan - A te bajod - vágódtam be az ágyba full idegesen és hátat fordítva neki bámultam ki fejemből. Fhuuuu, most kurvára felhúzott.

- Köszi~ - csengett hangom gyermekdeden. Betelefonáltam a munkahelyére, hogy eltörött három ujja, szóval táppénz van, legalább a héten.. Majd gyártok valami papírt, az orvos helyett is.

- Kivel beszeltél? - kérdeztem a colost, mikor visszasétált a szobába - Mindegy, nem érdekel - gondoltam meg magam. Szétrobbanok az idegtől. Nem tudom mi van velem, de mindjárt széttépek valamit - Sok sikert az alváshoz, mert hogy aludni azt nem fogsz, az biztos - közöltem vele a tudnivalókat és végül is így is lett. Nagyjából fel óra múlva ugyanaz lejátszódott, mint tegnap este. Bömböltem és Sehun nevét hajtogattam, illetve azt, hogy hiányzik. Én megmondtam, hogy ez lesz.. Reggel szorgosan öltözködtem és mikor mindennel kész voltam, hasonlóan, mint tegnap, épp köszöntem és nyitottam az ajtót, ám az be volt zárva. Faszom! - Chan, hol a kulcs? - kérdeztem idegesen - Ne szórakozz velem, mennem kell!

- Eltörted az ujjaid, nem emlékszel? - kérdeztem hótkorosan - Nem mehetsz így dolgozni.. - nevettem gonoszan.

- Mi? Miről beszélsz? Nem törtem el az ujjaim - mutogattam az említett, full egészséges testrészeim - Na! Hol van a kulcs? Sietnem kell.

- Nem tudom - kuncogtam - Sajnálom, de elvesztettem - biggyesztettem le alsó ajkam, mikor kicammogtam hozzá.

- Chan! Kérlek.. Mennem kell.. - próbálkoztam szép szavakkal.

- M-mmmm - ráztam fejem, diadalittas mosollyal - Nem tudom, hol a kulcs...

- Na ennyi volt - trappoltam be a szobába, s kinyitottam az ablakot és kimásztam rajta. Velem ne szórakozzon.

- A kapun nem tudsz kimászni! - másztam utána, majd még mielőtt megpróbált volna felmászni, felemeltem, és visszacsoszogtam vele a bejárati ajtóig, kivettem pólóm ingzsebéből a kulcsot, és kinyitottam a nyílászárót - Itthon maradsz!

- NEM! - feleseltem - Mennem kell! - kapálóztam ölében az ajtó fele - ENGEDJ EL! HALLOD?! - rugdalóztam össze-vissza - YA! Dolgoznom kell!

- Táppénzen vagy, és hazugnak néznek, ha most bemész, és nem törött el az ujjad.. Vagy eltörjem?

Mi a.. Felhívta a munkáltatom és a tudtom nélkül kért ki táppénzre? NORMÁLIS EZ? HOGY VAN KÉPE...?! Most nagyon magára haragított.. - MIÉRT CSINÁLOD EZT? MIÉRT NEM ENGEDSZ EL? MIÉRT JÓ EZ NEKED? MOST BOLDOG VAGY? SZERETTEM VOLNA DOLGOZNI, HOGY LEGYEN VÉGRE PÉNZEM ÉS NE SEHUN-NAK KELLJEN ELTARTANI ÉS ÖSSZE TUDJUNK KÖLTÖZNI, DE TE TÁPPÉNZRE KÜLDESZ. NINCS JOGOD EZT CSINÁLNI! - mi van velem, hogy ennyire ingerült vagyok? Lőttek a hónap végi normál fizetésemnek..

Kicsit megfagyott bennem a szar, ahogy random üvöltözni kezdett... Nem gondoltam, hogy ekkora hárpia lenne Baek. Asszem többször nem vállalom be. Az egy dolog, hogy Sehun-nal mindig kedves, és mikor vele van, és a bandával, akkor is.. De magában.. Olyan, mint egy sárkány.. Vagy még rosszabb.. Mint valami förtelmes menyasszony. Hát, a nézeteim most gyökerestül megfordultak a törpével szemben.. - Ne aggódj, munkahelyi balesetnek adtam be - mentegetőztem - Jár a 100%-os táppénz, meg a kártérítés.. - böktem oda neki, majd bevágódtam a nappaliba tévézni.

- Hh.. Sajnálom, csak.. Ahh, mindegy, csak.. Sehun nélkül kicsit.. Szóval nem tudom, csak nem vagyok önmagam és.. Ah, mindegy, kit is álltatok? - ráztam meg fejem és felvettem az asztalon hagyott kulcsot, kinyitottam az ajtót és kimásztam a kapun is. Marhára nem érdemelte meg, hogy így viselkedjek vele, de mint mondtam.. Sehun nélkül nem vagyok önmagam. Jobbnak láttam, ha eljövök, mert.. most úgyis valami akaratos ribancnak néz és ha belegondolok.. Tulajdonképpen az is vagyok. Sajnálom Sehun-t.. Még nem tudom, hova fogok menni, de majd csak találok valami zegzugot egy híd alatt.. Hogy fajultak odáig a dolgok, hogy csövezek??? Mert hát akárhogy is nézem... este azért hideg volt egy sikátorban.. Zéró higiénia.