176. rész

(Sehun, Baekhyun, ChanYeol)

Úgy voltam vele, majd visszajön, szóval menjen csak.. Egy volt a gáz. Sehun hívta, de nem is egyszer, de kb. A hatodik próbálkozásakor felvettem a telefont.

- Szia.. - motyogtam.

- Szia kicsi... Várj, te? Már a telefonját is te veszed fel? - kérdezte felháborodottan.

- Hát.. Izé.. Olyan pár órája kicsit összevesztünk, és elment.. Kezd lehűlni a levegő, és semmit nem vitt magával.. - húztam össze nyakam, majd eltartottam a telefont fülemtől, hogy ne fájjon annyira az ordibálása fülemnek.

- NORMÁLIS VAGY?? MOST AZONNAL INDULJ, ÉS KERESD MEG! MOST! TAKARODJ! - kiabálta - HA NEM LESZ MEG, BÚCSÚZHATSZ A GOLYÓIDTÓL! - kiabált. Aucs..

- Igenis.. - motyogtam, majd kinyomtam a telefont, és az idegbeteg gnóm keresésére indultam. Nem lesz nehéz megtalálni... Pici, piros fejű méregzsák.

Egész éjszaka abban kibaszott sikátorban fagyoskodtam egy szál rövid ujjúban. Marha jó volt.. Még aludni sem tudtam, mert nemhogy nincs itt Sehun, még beszélni sem tudtam vele. Semmit.. És már nagyon hiányzik.

- Baeeek! - világítottam vakuval, a full feketeségben, még hajnalban is - BAEKHYUUN! Hapci.. - fasza, megfáztam - Hol lehet már?!

Mikor meghallottam az ismerős, mélyen csengő, férfi hangot, felpattantam és futásnak eredtem. Vissza nem megyek, az tuti.

- Ya! - futottam az árny után, sejtve, hogy ő az, akit keresek - Állj meg! - gyorsítottam, s hosszú lábaimnak köszönhetően, hamar utol is értem a keresett személyt - Baek! - lihegtem, mikor karjaimba zártam - Miért futottál előlem?!

- Hogy megkönnyítsem a helyzetet.. - mondtam az igazat - Nem akartam a terhedre lenni, és TUDOM, hogy így volt. Nem tudtál tőlem aludni, pedig megérdemelted volna a pihenést, mert lakhattam nálad - és itt direkt múlt időbe tettem a 'lakni' szót -, de csak zavartalak és.. És nem ezt érdemled! Így mindenkinek jobb.. - vagyis hát.. nekem annyira nem volt jó, de a lényeg az, hogy neki igen - Úgyhogy inkább nem nehezítem meg tovább az életed. Kinek kell még egy hisztis ribanc? - hámoztam le magamról kezeit és mentem vissza "helyemre".

- Gyere vissza velem.. - sóhajtottam - Nem voltál teher, sőt, örültem, hogy végre volt kiről gondoskodjak - motyogtam.

- Nem kell hazudnod, hogy visszamenjek. Sehun-nal meg majd beszélek - mondtam, miközben hátrafelé sétáltam.

- Az isten szerelmére! Gyere már vissza! Nem hazudtam. Igaz, néha idegesítő vagy, de megértem a viselkedésed okát.. És.. A barátom vagy.

Pfff.. le ne szakadjon az égbolt. Lerí róla, hogy ki nem állhat. Csak az zavar, hogy hazudik. Pedig megmondhatná az igazat.. Sajnálom, hogy így alakult.. Mert tényleg barátként tekintettem Chan-ra és mindig fordulhattam hozzá, ha segítségre volt szükségem, mint most. De úgy tűnik jobb lesz, ha nem zaklatom. Amúgy meg.. csak Sehun miatt csinálja, hogy vissza menjek. 100% - Ne aggódj Sehun miatt - mosolyogtam őszintén, s azzal elsétáltam - Ja és.. Mindent köszönök - intettem, majd befordultam a sarkon.

Nem hagyom, hogy ilyen könnyen ellógjon.. Utána rohantam, és vele szemben megálltam - Gyere vissza.. Nem Sehun miatt csinálom, oké? - öleltem magamhoz - Legalább jobban megismerjük egymást.. Mint látni, nekem sem örökké tartó az 1000 wattos mosolyom - nevettem.

Nem tudom, mi van velem de.. eskü elérzékenyültem. Annyi érzelem futott végig rajtam, hogy.. most jött ki minden - Sajnálom.. - szipogtam vállába, miközben visszaöleltem. Ez a Baekhyun ez... ez nem én vagyok.

- Rendben van - mosolyogtam elégedetten. Legalább megmarad mindkét herém... - Menjünk, mert megfázol, és jogosan kerülsz táppénzre! - viccelődtem.

- Aigoo.. - csaptam vállon, miközben sétáltunk vissza. Egy biztos. Hogy amennyire csak tudom, meghúzom magam. Csak... most már tényleg hisztis picsának tartom magam. És ha nem csak én .. akkor van benne igazság. Bár amúgy szerintem ezzel megint csak nem Chan az egyetlen.. Vajon Sehun is annak néz? De ha már alapból az vagyok.. te jó isten.. Elásom magam.

Mi az, hogy elment, és nem tudja, hol van????? Ennyit nem lehet rábízni??? És ha baja lett? Én menten kitekerem a nyakát, csak érjek haza! - Vedd fel, vedd fel! - csörgettem szerelmem - Nem hiszem el! - hajítottam el telefonom. Csak öt percre eljövök -mondjuk nem épp 5 perc...- és máris minden felborul?!

Teljesen kivagyok Sehun nélkül.. Miután visszaértünk, telefonom felé vettem az irányt és láttam, hogy Sehun hívott.. Vagy hússzor.. Aigoo.. meg a telefonom is itt hagytam. Gyorsan visszahívtam szerelmem, hogy megnyugtassam, hátha ideges.

Épp az egyik ügyvédemmel beszéltem, mikor megcsörrent telefonom. Amint a képernyőre néztem, s láttam, hogy szerelmem hív, azonnal felfüggesztettem a beszélgetést és sarkon fordulva felvettem a telefont - Jól vagy? Minden rendben? Ugye nem Chanyeol vagy, már megint?!

- Nem, én vagyok az - mosolyogtam - Jól vagyok, nincs semmi baj - nyugtattam meg - És te hogy vagy?

- Hova mentél? Miért mentél? Kivel mentél? Mit csináltál? Tuti, hogy minden oké? - kérdeztem aggódva.

- Nyugii~ - vigyorogtam - Csak.. Sétálni mentem, mert.. egy kicsit összevesztünk. És igen, minden oké - ismételtem önmagam - De te nem válaszoltál.. -vágtam szomorú fejet.

- Hm.. Még megfontolom, hogy elhigyjem-e.. - mondtam, állam fogdozva - Amúgy.. A hiányodon kívül, minden rendben.. Azt hiszem.

- Akkor jó - vigyorogtam - Hiányzol édes.. Nagyon - mondtam szomorú hangon - De! Már csak hat nap - lelkesedtem. Igen, számolom.

- Vagy több.. Vagy kevesebb - nevettem. Egy tapottat nem mozdulok mellőle, amint hazaértem!

- TÖBB???? Ha nem jössz haza hat nap múlva, akkor repülök Kínába - jelentettem ki határozottan - Deee... Akkor akár most is mehetnék - ötleteltem vigyorogva. Csak nincs pénzem rá..

- Eddig ez oké, akár velem is jöhettél volna, HA!.. Apa nem jön - suttogtam mondatom utolját - Legalább sok puszival fogsz lógni - nevettem kapzsian.

- Aigooo.. - nyavalyogtam - Ugye tudod, hogy ha visszajöttél, soha többet nem léphetsz ki az öt méteres körzetemből? - figyelmeztettem.

- Öt? Inkább kettő - nevettem - Mennem kell.. De hívj, ha aludni készülsz! - hívtam fel figyelmét - Szeretlek - kuncogtam, majd ismét megszakítottam a hívást. Elmondhatatlanul szar egy olyan emberrel lennem egy hétig, aki szinte az életem akarja kinyírni.. Sőt, nem szinte.. Baekhyun az életem.

- Én is szeretlek - szontyolodtam el, miután lerakta. Ezekért a percekért vagyok meg életben. Hogy legalább a hangját halljam. Annyira hiányzik.. - Hhhhh.. - fújtam ki levegőm, majd leültem egy székre. Komolyan, már semmit sem merek csinálni.. Vagyis nem az, hogy nem merek, csak.. na.

- Baeeek~~ - kiabáltam a szobában lapulónak - Kajaa~! - mondtam, mikor megterítettem. Most már tudom, hogy miért viselkedett úgy, ahogy.. És, hogy nem szabad ellene fordulnom, különben teljesen egyedül érzi magát.. Nem lennék a helyében.

Szótlanul kicsoszogtam az ebédlőasztalhoz és leültem a colossal szemben, majd eszegetni kezdtem a nekem kimert ételt, de az egy századánál többet nem sikerült legyűrnöm. Megint nincs étvágyam.. Ah, mindegy, most úgyis van hova fogynom. Csak az a gáz, hogy mióta Sehun elment, azóta ezt csinálom. Csak ültem Chan-nal szemben és megvártam, míg megeszi, hogy aztán mehessek vissza a szobába, nézni ki a fejemből. Bár azt itt is tudok.

- He nem efel? - kérdeztem teli szájjal, majd szám elé emeltem a kezem nevetve, mikor észrevettem illedelmetlenségem - Szereted a kimchit, nem? - kérdeztem ledöbbenve, miután sikeresen legyűrtem a falatot - Rendeljek mást?

- Ne, ne, nem kell - mosolyogtam - Csak.. most nem vagyok éhes. Majd később megeszem – ígérgettem. Ahj, fasza. Itt rendelgeti nekem a kaját én meg semmit nem eszek belőle. De.. nem tudom legyűrni. Aigooo.. nem csak hisztis vagyok, hanem pénz nyelő is, ahogy szerelmem apukája mondaná. Ennyire rossz ember lennék? Én tényleg.. ? Jesszus isten.. Gondoljunk csak bele.. a szó szoros értelmében, kiforgattam Sehun-t a vagyonából. Tényleg egy hárpia vagyok..

- Oké.. Majd elcsomagolom neked, nyugodtan bemehetsz.. Legalább nem kell illedelmeskednem - örültem meg fejemnek.

Chan is inkább beküld a szobába, minthogy engem bámuljon. Most úgy érzem magam, mint az emberiség egy sötét foltja. Szar ember vagyok. És erre még csak most jöttem rá. Hm.. fura. Besétáltam a szobába és folytattam a fal bámulását, miközben azon töprengtem, hogy hogy lehet, hogy házas ember vagyok.

Miután vagy fél órája egy hangot sem hallottam a háló felől, óvatosan odasurrantam, és bekukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. Teljesen sötét volt mindenütt, szóval gondoltam, alszik. Lábujjhegyen besettenkedtem, hogy kihozzam a telefonját, hátha csörögne, és ne keljen fel, de mikor az ágyhoz értem, egy szempár tekintete találkozott enyémmel. Majdnem összeszartam magam, emellé akkorát ugrottam, hogy majdnem megfejeltem a falat. Óvatosan a villanykapcsoló felé araszoltam, majd mikor feloltottam a lámpát, Baekhyun bamba arcával álltam szemben... Csak ő volt az?! - Hát.. Hát te? - tettem szívemre kezem. Olyan volt, mintha a falnak lenne szeme.. Tökre rémisztő.. - Egész eddig ültél, és bámultad a semmit?

M- hm - válaszoltam - Ne haragudj, hogy megijesztettelek - mondtam bűnbánó hangon. Tessék, még akkor is elbaszok valamit, ha csak ülök egy helyben. Esetleg még valamit nem tudok elcseszerinteni? Pedig biztos sikerülne.. Nagy király vagyok.

- Héé.. - ültem mellé törökülésben, majd átkaroltam vállát - Sehun csinált valamit? Vagy én? Vagy mi a baj?