180. rész

(Sehun, Baekhyun)

Eget rengető, sőt! Szavakkal leírhatatlan orgazmusban volt részem. Teljesen megfeszültem és tovább tartott, mint barmikor - Első menetnek nem is volt rossz - ziháltam szerelmem mellett, az agyba dőlve, s oldalamon fekve próbáltam kikászálódni az övből.

- Hhmh - lihegtem, majd lomhán segítettem neki kioldani a szíjat, és mellé feküdve, betakartam testét - Ugye nem fájt? - kérdeztem, még mindig levegő után kapkodva.

- Cseppet sem - lihegtem, majd az öv nyomát kezdtem simogatni csuklóimon. Mikor felnéztem szerelmemre, gyönyörű íriszeivel találtam szembe magam, s láttam, ahogy megcsillan bennük a vágy. Olyan szép volt.. - Fáradt vagy? - puhatolóztam, hátha még belefér pár menet…. Egy pár…. Hát istenem, be kell pótolni az elmaradásokat..

- M-mm - mosolyogtam szélesen, majd belekezdtünk a többi menetbe. Pontosabban a következő háromba...

Este 10-kor sikerült abbahagyni az iparozást.. Igaz csak 3 menet volt még, de az olyan 3 volt, hogy Hollywood-i pornófilmet lehetett volna rólunk forgatni. Fáradtan dőltem be szerelmem mellé az ágyba, miután megfürödtünk és Bacon is elfoglalta rajtam helyét - Jó éjt, picur - simogattam a kutyus fejét - Jó éjt, édes - köszöntem el szerelmemtől is.

- Jó éjt - pusziltam arcára nagy vigyorral, majd álomba szenderültem. Kora reggel keltem, nem tudom miért.. De legalább volt időm ágyba reggelire, így nekiláttam a finomság elkészítésének. Újra meghódítom, haha.

Isteni illatokra keltem reggel, de mikor kinyitottam szemeim, szerelmem sehol sem volt. Felültem és körülnéztem, majd megláttam őt a konyhában sertepertélni, mire elvigyorodtam. Olyan édes.. Már épp akartam felállni és puszit adni neki, mikor Bacon a semmiből rám vetette magát és összenyalta az arcom - Ya! Szállj le rólam, te kis szaros! - vakartam le magamról a csöppséget és ölembe véve kezdtem simogatni pocakját, mire mind a négy tappancsa az égnek állt és nyelvét lógatta szájából - Ezt már szereted, mi? - nevettem.

- Jó reggeelt~~ - mondtam jókedvűen, mikor meghallottam szerelmem hangját, s beszervíroztam neki az ételt - Ramen, karamellás tea, melegszendvics és bögrés süti - mutogattam az ételekre.

- Waaa~ - néztem hatalmas szemekkel a finomságokat - Köszönööm~ - öleltem magamhoz - És jó reggelt - pusziltam arcára - Ugye segítesz megenni? - néztem rá kiskutya szemekkel, mire bólogatott, s gyorsan kiszaladtam a slozira. Reggeli rutin.. puszi, pisi, kaja. Mielőtt visszasétáltam volna szerelmemhez, ráálltam a mérlegre, ami 3 kiloval kevesebbet mutatott, mint kellett volna. Vállat vontam és kibaktattam, majd leültem az ágyra és az első falatot szerelmem szájába tuszkoltam.

- He ehél - toltam vissza a villát számtól, egy 'Te egyél' mondattal. Ennie kell, mert rosszul lesz - Ááá! - tartottam szája elé az ételt.

- Ááá - nyitottam nagyra és bekaptam a falatot - Mmm, eh ihteni - mutattam perfekt jelet kezemmel. Tényleg nagyon finom volt a ramen. És a meleg szunya is.. meg a karamellás tea.. és a bögrés süti is.. - Huhh.. Tele vagyok - dőltem el az ágyon. Pedig nem ettem sokat.. Vagyis nekem az sok.. - Köszönöm a reggelit - pusziltam szerelmem nyakába, mikor felültem hozzá - És az ebédet is - kuncogtam - Meg a vacsorát - puszilgattam tovább.

- Mi? - kérdeztem elhűlt arccal - Neeemneeem.. Lesz ebéd - pusziltam szájára - És vacsi is - pusziltam ismét az említett helyre - És nasi is.

- Nasi? Imádom a nasit! Hol van? Mi az? - pattantam fel és a kutakodni kezdtem táskáiban.

- Hh.. Ott nincs! - nevettem, mire Baek lefagyott - Mit nézel? Mi az? - kérdeztem, de nem válaszolt. A táskám felé hajoltam, s megpillantottam kisbabánk ruháját. Hogy... Hogy került ide? De én bedobtam a szekrény aljába.. Nem figyeltem, hogy mit pakolok.. Istenem! BAROM!

Zokogva estem térdre a földön, mikor megláttam szerelmem táskájában a babánk ruháit és eszembe jutott... Eszembe jutott, hogy egy gyilkos vagyok és örökre az is maradok. Emlékszem, amikor megtudtam, hogy terhes vagyok. Iszonyatosan boldog voltam. Aztán, amikor elmondtam Sehun-nak a születésnapján.. Elájult az izgalomtól. Életem legboldogabb pillanatai voltak, amik csak úgy eltűntek, mint szürke por a ködben. Amikor először rúgott.. a kis pocaklakó.. Sehun mindig így hívta. Volt, hogy többet beszélgetett vele egész nap, mint velem. Pedig válasz sohasem érkezett.. és többé már nem is fog. Meghalt.. Szerelmünk gyümölcse egyszerűen csak.. meghalt. Pedig minden egyes kis levegővételét éreztem.. minden egyes pici szívdobbanását.. De ő már nincs többé.. Odafent vár minket, egy szebb helyen. Várja, hogy újra együtt lehessünk.. Ezek a gondolatok cikáztak fejemben, miközben remegő kezekkel öleltem magamhoz a puha anyagot. Olyan kis pici.. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen apró kis teremtésnek, mekkora értéke lehet. De azt meg is kell érdemelni..

- Ne, kicsim ne sírj - húztam magamhoz - Sajnálom.. Tényleg.. - próbáltam nyugtatni, de eltolt magától, és beszélni kezdett a ruhadarabokhoz - Hh.. - sóhajtottam. Elbasztam. Kibaszottul, kurvára elbasztam.

- Sajnálom.. - bámultam az apró kis rugdalózókat. Olyan boldogok voltunk akkor.. Teljes volt az életünk. De minden egyik pillanatról a másikra történt. Az a sok vér és.. már csak a gépek csipogását hallottam, amik életben tartottak és azt, hogy "a baba meghalt, siessünk, hogy ő életben maradjon". Teljes volt a sötétség. Sehun sem lehetett velem, pedig ő volt az egyetlen, aki fényt tudott vinni az életembe. És még mindig ő az.. Csak ő - Sajnálom, sajnálom.. - ismételgettem - Sajnálom.. - remegett hangom a sírástól - Sajnálom.. Nem sokára újra együtt leszünk majd.. - potyogtak könnyeim. Sajnálom..

- Nem tehetsz semmiről.. - motyogtam, ölem szuggerálva, könnyeimmel küszködve - Én vagyok a hibás, hogy nem figyeltem oda... Hogy nem vigyáztam rád, hogy megtörtént ez az egész - suttogtam magam elé.

- Miért nem dobtad ki ezeket? Miért vannak még meg? - támadtam szerelmem kérdésekkel. Tudja jól, hogy akárhányszor eszembe jut a baba, bűntudatom lesz és társai. Akkor miért csinálja ezt? - Miért tartottad meg őket? Hogy nap mint nap eszünkbe jusson, hogy LETT VOLNA egy gyerekünk és emlékeztessen arra, hogy megöltem? Tudom, miattam halt meg, de sajnos nem tudok rajta változtatni. Pedig hidd el, ha tehetnem visszahoznám, DE NEM LEHET - mondtam indulatosabban. Szegényt nem kellett volna így letámadnom..

- Ha lenne benned egy cseppnyi szeretet az önzőséged, és az önsajnálat mellett, akkor tudnád, hogy miért tartottam meg.. - motyogtam, mire pofon vágott. Oké, hogy mérges... De, hogy ennyire?

Iszonyatosan fájt minden egyes szava. Hatalmas sebeket égetett a szívembe. Szóval nincs bennem szeretet.. Az életem nem áll másból, csak hogy szeretem őt és Bacon-t és igyekszem gondoskodni róluk, persze tudom, hogy mindig mindent elbaszok, de úgy látszik nem ezt nevezik szeretetnek.. Akkor nem tudom, mi az.. Igyekeztem mindent megadni neki, még gyereket is szültem volna, pedig elvileg nem lenne lehetséges, de még EZT IS ELBASZTAM.. És én tényleg csak.. magamat sajnáltatom. Én is megtartottam volna a ruhákat, hisz csak ennyi maradt nekünk a babából. És én mégis támadtam érte.. Pedig szeretni akarom.. De nem tudom, hogy kell.. Csak nem értem, miért maradt velem.. - Nincs szükséged olyan emberre, akiben nincs szeretet. Nem lehet mellettem családod. Csak elrontom az életed. Hisz látod! Még a pénzedből is kiforgatlak és cserébe sajnáltatom magam - mondtam az igazat - Te nem ezt érdemled - álltam fel és mindent otthagyva mentem ki a szobából, amerre a lábaim vittek. Minden most zúdult rám. Mindennek most kellett történnie.. Ezt nem bírja a lelkem.. Nem szabadna még élnem és mégis itt vagyok, hogy megkeserítsem az életét annak, akit a legjobban szeretek.. vagyis.. na. Irtózom magamtól..

Némán, magam elé nézve ültem az ágyon - Igazad van, nem ezt érdemlem - motyogtam, miközben szaporodtak a sós könnyek szemeimben, melyek arcomon szánkáztak végig - Pontosabban, nem érdemellek meg - suttogtam, a falat szuggerálva. Már tényleg.. Elhittem, hogy minden rendben. Erre, mindent elbaszok. Meg se gondoltam, mit mondok.. Csak mondtam. Bacon az ölembe terülve nyüszögött, és lapult - Menjünk utána? - kérdeztem, hátát simogatva. Mivel nem hallottam ellenkezést, megfogtam a tappancsost, és egy dzsekit felvéve indultunk szerelmem után.

Pedig már tényleg boldog voltam.. Végre hazajött és együtt lehettünk, erre jön ez. Szegény, tényleg nem ezt érdemli.. Hanem sokkal jobbat nálam. Én vagyok a legeslegrosszabb dolog, ami valaha is történhetett vele. De.. Legalább ennél már csak jobb neki. Ennek ellenére én igyekeztem mindent megadni neki, de csak mindent elvenni sikerült. Elvettem a boldogságát, a pénzét, és a családját. Mert lehetett volna neki.. Normális családja lehetett volna egy hűséges, megbízható, értelmes nővel az oldalán és boldog házasságban élhetne egy normális családi házban egy híres cég tulajdonosaként. Erre mit kap? Engem, Bacon-t és egy hotelszobát. Meg egy pofont.. Tényleg sajnálom, amit vele tettem. Mármint úgy általánosságban. Meg kell szabadulnia tőlem, hogy normális életet tudjon élni. Már akkor boldog lennék, ha ő az. De miattam nem lehet.. Leültem egy padra a közeli parkban és bámultam a város fényeit, miközben könnyeimet törölgettem. Szokásomhoz híven, csinálom a színházat és sajnáltatom magam. Még most is.. Hisz a 'családomnak' lőttek. Pedig én tényleg családként tekintettem rájuk. De ez is pont olyan gyorsan történt, mint a baba elvesztése. És az is miattam volt..

Hála istennek, nem kellett sokáig keresgélnem.. Főleg, hogy a szőrmók mutatta az utat -gondolom, szaglás alapján-. Csak az volt a baj, hogy szakadt az eső.. És már csurom víz volt, de mégis görbe háttal ült a padon, mint akinek eltörött a gerince. Csöndben a pad mögé lopakodtam, és hátára terítettem a dzsekim, így én már csak egy fehér ingben, szintén fehér halászgatyában és egy ugyancsak fehér sportcipőben áztattam magam. Mellé ültem, és combjára vezettem kezem.

Érzéstelen arccal bámultam magam elé a padon ülve. Miért jött utánam? Miért keresi magának a bajt, boldogtalanságot és szerencsétlenséget? Neki szeretetre van szüksége és elmondásai alapján én ezt nem tudom megadni neki. Akkor mégis miért van itt?

- Gyere, menjünk fel.. Beteg leszel - fogtam meg kezét, és húztam volna fel, de nem jött.

- Menj - húztam ki kezem övéből - Nem akarom, hogy megfázz - terítettem vissza kabátját hátára - Bacon fázik, menjetek vissza. Szeretlek, oké? Vagyis.. Szeretnélek szeretni - simítottam arcára, majd szájára pusziltam - Legyetek jók - simítottam Bacon fejére és visszaültem a padra. Nem akarom elhagyni a családom.. De jót akarok Sehun-nak. Majd ha ő mondja, hogy menjek el, akkor el fogok. De addig nem.

- Gyere velünk.. - fogtam meg ismét kezét - Kérlek - néztem szemeibe reménykedve - Szükségünk van rád.. - itt már vöröslöttek szemeim a könnytől - Ne menj el.. - suttogtam, remegő hangon.

Olyan rossz volt így látni őt. Ez is miattam van.. Kétszer dobbant szívem, mikor azt mondta, hogy szükségük van rám. De.. nem mond igazat. Ez nem így van. Teljesen felesleges vagyok, sőt.. Egy rakás szerencsétlenség és.. és.. Csak rossz, ha vele maradok. De nagyon szeretem, vagyis.. Nem tudom, hogy ezt az érzést minek nevezik, de nagyon! Nagyon azt érzem iránta és.. és tudom, hogy ez jó. Jót érzek.. csak. Nem tudom elmagyarázni, hogy mi ez, ha nem szeretet.. Azt mondta, bennem nincs szeretet, szóval.. az nem lehet. De én szeretnem őt szeretni! Nagyon szeretném! Mi ez az érzés akkor? Ahh, nem értem. Csak azért megyek vissza velük, mert azt érzem és mert megkért.. Egyébként meg nem akarnék ártani neki - Menjünk, meg fogtok fázni - álltam fel és kezénél fogva húztam magam után vissza a hotelbe.