84. rész

(Sehun, Baekhyun)

Épp mondani akartam, hogy ha meghallom, hogy még egyszer, akár egy szóval is, da saját magát minősíti le, akkor úgy megcsapkodom, hogy egy hang sem jön ki majd a torkán. Miután elváltunk, nem szóltam semmit, csak fenyegetően néztem rá - Még számolunk.. - ráztam meg mutatóujjam.

- Oké.. - mondtam széles mosollyal arcomon - De, ha apáék megtudják, hogy zsarolsz, lefújják az esküvőt - biggyesztettem le ajkam.

- Amiről nem tudnak, az nem is fáj nekik - kuncogtam, s szorosan magamhoz öleltem, miközben nyakát puszilgattam, ahol értem.

- Elmondalak nekik! - pöszéztem, majd átkaroltam, mint egy plüsst.

Lábaimat összefontam dereka körül, míg kezeimmel nyakába kapaszkodtam - Nem engedem! - utánoztam beszédstílusát kuncogva.

- Hagyd abba! - durciztam, kisovisokhoz illően, s már-már a bordáiba volt fejem, annyira bújtam hozzá.

- Cuki vagy.. - vigyorogtam, mikor még jobban hozzám bújt. Én is ilyen lehetek, mikor bújós kedvemben vagyok? Neeem... Ő sokkalta aranyosabb.

Megráztam fejem, majd nagy levegőt véve lehunytam szemeim, és gondolkodni kezdtem - Mellesleg ez akkor azt jelenti, hogy eljössz velem, ugye?

Hevesen bólogattam válaszképp - Már alig várom, hogy megismerhessem őket - vigyorogtam.

Eszembe jutott, hogy az ő szüleihez is elmehetnénk.. De.. Szerencsére előbb gondolkodtam, mint beszéltem. A szülei már nem élnek.. - Akkor, majd ma felhívom aput, hogy... mikor is megyünk?

- Nekem bármikor jó.  Egy edzést ki tudok hagyni.. Most amúgy se tudnék verekedni - néztem kötözött kezeimre - Kérdezd meg a szüleidet, hogy mikor vannak otthon.

- Te kis hadirokkant - biggyesztettem le alsó ajkam. Kicsit friss az emléke a ma történteknek.. Ezek után mi fog jönni?! Ah, mindegy. Megpusziltam Baek kezén a kötést, amolyan gyógypuszi-féleség gyanánt, majd keresni kezdtem a ruháim, ugyanis még tegnap este óta pizsiben vagyunk. Pizsibe embert rabolni muris lehetett.. Mikor megtaláltam a nadrágom, benne telefonommal, tárcsázni kezdtem apum, míg Baek ágyára ültem.

- Kisfiam~ - mondta apu, köszönésképp a telefonba, boldog hangnemben.

- Szia - húzódott mosolyra a szám hangja hallatán. Most el tudnék vele beszélni napokat, de csak kérdezni akarok valamit, aztán le is teszem... - A.. Khm.. – köszörültem meg torkom - A párom be szeretném nektek mutatni.. És.. Majd megtudod miért, de kaptunk két hét szünetet, szóval arra gondoltam, hogy hogyha nem zavarnánk, akkor átmennénk.. Valamikor. Amikor jó - hadartam el, mire apa csak nevetett, én meg értelmetlenül néztem.

- Miért kérdezel ilyeneket? Persze, hogy jöhettek, akár ma, vagy holnap is! Csak telefonáljatok, hogy tudjon anyád főzni. És ki a szerencsés? Mióta ismered a hölgyet? Allergiás valamire? - kérdezte nagy izgatottan, mire én levegőt is elfelejtettem venni.

- Őőő.. Nem hiszem, hogy allergiás bármire is.. De.. Ami azt illeti.. Nem hölgy. Akkor majd megyünk.. Szia! - nyomtam ki a telefont, majd eldőltem az ágyon, hosszan kifújva bent rekedt levegőm. Atya jó ég, mi lesz itt..

Míg ő telefonált, én adtam enni Bacon-nek, mert ma még nem kapott kaját, mivel.. Hát, igen.. - Na? Mikor mehetünk? - kérdeztem Sehun-t, miután lerakta a telefont.

- Bármikor - dünnyögtem élettelenül, csukott szemekkel, majd hasra fordultam.

- Mi a baj, édes? - sétáltam át hozzá és leültem mellé, majd hátát kezdtem simogatni - Mondtak valamit? Vagy meggondoltad magad? Maradjunk inkább itthon?

- Csak azt kérdezte apa, hogy ki a HÖLGY. Mármint a párom.. Aztán odaböktem, hogy nem hölgy, és letettem.. semmi rosszat nem mondtak..- motyogtam a takaróba, aminek Baekhyun illata volt. Ha választás elé állítanak, hogy vagy ők vagy Baek, már most, biztosra tudom mondani, hogy Baekhyun mellett maradok. De akkor a pénz, és mindenem elszáll. Nem, mintha az lenne a legfontosabb, csak.. Nem lenne jó, ha bármelyikőjüket elveszíteném.

Nagyon remélem, hogy minden simán fog majd menni.. Nem akarom, hogy miattam elveszítse a családját, vagy bármijét.. Fogalmam sincs, most hogy tudnám jobb kedvre deríteni - Kicsim... - most mit mondjak neki? - Ne agyalj ezen.. Biztos megértőek lesznek - próbáltam magam felé fordítani, mivel az elmúlt 15 percben nem volt hajlandó rám nézni.

- Mhmm - nyavalyogtam, majd mikor magával szembe fordított, hunyorítottam a fény hatására - Hm? - néztem rá csíkszemekkel.

Kaptam az alkalmon, hogy nem lát semmit és hirtelen ajkaira martam.

Belemosolyogtam csókunkba, majd nyakánál fogva magamra húztam, s fenekére csúsztattam kezeim.

Egyik kezemmel megtámasztottam magam feje mellet, ugyanis nem akartam fájdalmat okozni neki azzal, hogy ráfekszem. Nyelvem lassan átcsúsztattam szájába, miközben másik kezemmel haját birizgáltam.

Miután nehézkesen elváltam tőle, arcát kezdtem simogatni - Te hogy vagy ilyen nyugodt? - kérdeztem mosolyogva szerelmemtől. Jó, mondjuk neki minek is izgulnia..

Nem is tudja, mennyire nyomaszt, hogy elvesztheti miattam a családját.. De az csak jó, ha nem látja. Nem akarok ezzel is még több terhet tenni rá. De nem is akarok úgy tűnni, mintha kibaszottul nem érdekelne az egész.. - Csak ne agyalj rajta.. Minden rendben lesz - mosolyogtam rá bíztatóan és nyomtam egy hosszabb puszit homlokára - Nem vagy éhes? Ma még nem ettél semmit. Sőt. Tegnap este sem - néztem rá aggódva. Komolyan kezdek aggódni érte. Muszáj ennie valamit. Olyan nincs, hogy nem. Nem akarom, hogy baja essen.

- Itt van a vacsorám, előttem - kuncogtam, majd ajkaira tapadtam. Nincs nagy étvágyam, és ez egy jó ideje így van.. Értelmetlen lenne róla beszélni.

- Sehun.. - toltam el magamtól - Ez nem így működik! - néztem rá komoly arckifejezéssel - Muszáj enned valamit - Ne csináljak kimchi-t? - ajánlottam fel kedvencét.

- Tényleg, de TÉNYLEG nem vagyok éhes, kicsim - mondtam nyomatékosítva a második 'tényleg'-et, miközben őszintén szemeibe néztem - Sosem ettem olyan hű, de sokat.

- De.. Konkrétan semmit nem eszel. Nagyon aggódom érted.. - hajtottam le fejem. Tényleg nem akarom, hogy megint összeessen.

- Napfényből táplálkozom! Ezt akartad hallani, hm?! -  színészkedve kiakadtam - Most mindenkinek elmondod, hogy egy baszott fényevő vagyok..- durciztam be.

- Csakis... - forgattam meg szemeim - Inkább elviszlek, egy táplálkozás tanácsadóhoz.. - nevettem.

- Tán nem jó, ha embereket eszek? - ráncoltam össze homlokom, tettetett meglepettséggel - Akkor az egész életem egy hazugság volt! - sóhajtottam szomorkásan.