91. rész

(Sehun, Baekhyun)

Beszéltem Kai-al a kapcsolatunkról. Ő persze azonnal tudta, hogy mit akarok neki mondani. Nem haragudott rám, se Sehun-ra. Azt mondta, már az elejétől tudta, hogy mi a helyzet és örül, ha boldog vagyok, még ha nem is vele. Elmesélte, hogy Kyungsoo-val az elmúlt napokban eléggé egymásra találtak. Drukkolok nekik.. Mikor kiment, megláttam Sehun-t, ugyanis Kai még mondott neki pár szót, amit sikerült lehallgatnom: "Vigyázz rá." Figyeltem, ahogy elment, majd mikor eltűnt a szemem elől, visszahajtottam fejem a párnára.

Vigyázzak rá? Mi van?  Na, jó. Talán illene bemennem Baek-hez, ha már feltehetőleg látta, hogy itt vagyok.. - Szia - mosolyogtam, majd hátam mögött becsukva az ajtót, neki dőltem - Hogy vagy? - próbáltam normális lenni.. Pedig nehezen ment, annyi minden kavargott bennem. Ugyan, a gyűrűt azóta sem vettem le-persze Luhan kérdezte, hogy ’az mi’, de nem tartottam olyasminek, amiről tudnia kéne-nem mertem felé közeledni. Mármint Baekhyun-hoz. Féltem, hogy ellök magától ismét, és csak úgy, ott hagy, mint mikor szakításunk napján.

Elszomorít, hogy látom a viselkedésén, hogy ő már.. Nem tudom.. Mintha egyáltalán nem akarna már tudni rólam. Rosszul éreztem magam, mivel csak sajnálatból van itt, meg minden - Szia. Jól... - motyogtam. Nem akartam mondani, hogy nélküle, csak szarul, mert nem akarom zaklatni, meg semmi. Bármennyire is akarom, hogy az enyém legyen. Amíg Luhan-nal van.. Csak várni tudok a csodára.. Szívás Baek. Kurva nagy szívás. Halottnak kellene lenned.

- Kai és te.. - köszörültem meg torkom -Bocsi, hogy ilyet kérdezek, de minden rendben veletek? Összevesztetek? Vagy mi? – kérdeztem, próbálva infót szerezni Kai előbbi mondatával kapcsolatban. Mellesleg, még mindig nem teng túl az életkedvtől Baek. Majd én teszek érte, hisz ezért vagyok itt. Ugye?..

- Mi... Nem voltunk együtt.. Úgy.. Csak egy kicsivel többek, mint haverok.. Már, ha érted.. – magyaráztam - Nem vesztünk  össze, csak megkértem, hogy legyünk ismét CSAK barátok - hangsúlyoztam ki azt az egy szót.

- Mármint.. - tarkómra simítottam, és összeszorítottam szemeim, ugyanis féltem feltenni a kérdést - Mármint csak dugópajtik voltatok? - kérdeztem hadarva, majd fejem az ajtónak vágva lecsúsztam guggolásba. Szuper, Sehun. Miért kellett ez Kai-nak?

- Mi? Jesszus, nem! - vágtam rá - Soha nem feküdtem össze vele - mondtam a színtiszta igazságot.

- Hát? - kérdeztem, kidülledt szemekkel. Legalább nem feküdt le mással. Nem mintha én igen, de olyan.. Felszabadító érzés tudni.

- Csak.. Segíteni akart..

- Miben? Kihasználni? Vagy? Féltékennyé tenni? - vádaskodtam.

- Mi? Nem. Nem! Csak azt akarta, hogy jobb legyen nekem. Gondolod, hogy... Gondolod, hogy csak azért voltam vele többet, hogy féltékennyé tegyelek? Miért lettél volna az, hisz te nem is.. - itt elhallgattam. 'Hisz te nem is szeretsz' lett volna a mondat vége, de nem fejeztem be.

- De, én igen - sóhajtottam - Én szeretlek. Még mindig. Ugyan úgy. Szüntelenül, untalanúl, hajszolhatatlanul, és elfogadhatatlanul szeretlek. Ezért kérdeztem. Ha kiderült volna, hogy kihasznál, halott ember.. - dünnyögtem az orrom alá. Hupsz, ezt mondjuk pont nem most kellett volna.

Azt hittem, ott halok meg, mikor mondta, hogy még mindig szeret. Annyira jól esett. De persze én voltam, aki mindent elbaszott.. Intettem felé kezemmel, hogy jöjjön ide, mire lassan mellém battyogott - Még-adtam ki az utasítást.

Nem elég, hogy égett a pofám, még oda hívott magához. Kérésére még közelebb totyogtam, de nem nagyon tudtam a vaságy széle miatt - És most? - kérdeztem, miközben tekintetem ide-oda cikázott.

- Ne haragudj.. - kértem bocsánatot előre, azért amit tenni fogok. Pólójánál fogva lehúztam magamhoz és ajkaira martam. Istenem, hogy ez milyen kibaszottul hiányzott az életemből. Ami mellesleg eddig nem is volt. Csak ez a boldogságom. Vagyis Ő. Féltem, hogy ellök magától és örökre megutál. Megint nem gondolkodtam és mindent elbaszhatok.. Még jobban. Most mindent kockára tettem.

Kicsit meglepődtem cselekedetén, de meg kell mondjam.. Kicsit sem bántam. Amiről Luhan nem tud, az nem fáj neki... Na, jó. Tényleg egy rohadt gecinek látszhattam, ugyanis.. Hát, nem az első ilyen eset. Mármint Luhan-nal.. Mondjuk, az nem megcsalás volt. Hírtelen újra előtört bennem az a bizsergető érzés, melyet körül-belül fél éve nem érezhettem. A hasamban vadul repdestek a pillangók, az eszem a fellegekben járt, a szívemmel együtt. Tarkójára tettem kezem, hogy közel tudjam tartani magamhoz, majd nagyjából az összes elmaradt csókunk mennyiségét nyújtottam át neki. Még a nyelvem is elzsibbadt, de piszkosul megérte. Mi tagadás, Szeretem. Mindennél jobban.

Istenem. Csak most fogtam fel, hogy mit hagytam elveszni. És hagyta magát. De mi lesz ez után? Ő visszamegy Luhan-hoz èn meg... Lényegtelen, hogy mi van velem. Csak az számít, hogy ő boldog legyen, ha kell, akkor nélkülem.  Ezek után rosszabb lesz elviselni a hiányát, mint eddig, és nem tudom, mit fogok csinálni magammal, de ezért a csókért, vagyis csókokért, kibaszottul megérte.

Mivel nem akartam egyhamar elengedni, addig csókoltam, míg a levegő engedte. Azt akartam, életem végéig kitartson ez a csók. Amikor sajnálatos módon elváltam párnáitól, apró puszikat szórtam rájuk.

Kimondhatatlanul jól estek apró érintései. Olyan rég óta nem éreztem ilyet.. Ezt csak ő tudja kihozni belőlem. Borzasztóan hiányzik még mindig. Hát még hogy fog, ha majd egyedül ülök a padban és Luhan-nal látom.. - Sajnálom.. - suttogtam, hisz most elértem, hogy megcsalja Luhan-t, pedig szereti - Az én hibám..

Felemelkedtem felőle, majd be hunytam szemeim, és egy nagy levegőt vettem. Ő kezdte, tény... De én is akartam. És most is akarom. Akarni is fogom, míg élek, hisz ő az életet jelenti számomra. Luhan-t lehet, hogy kedvelem. Lehet, hogy megbántom, de nekem Baekhyun az igazi. Ha most éveken át nem is jövünk össze, én várok rá. Mindenkinél jobban szeretem. Bármit meg tennék érte, és a boldogságáért.. - Szeretlek.  Őszintén. Teljes szívemből - mondtam azonos hangnemben, majd arcára simítva kisétáltam, hogy hadd pihenjen. Amint hazáértem, megköszöntem mindent Luhan-nak, hisz sokat segített, és végül szakítottunk. Békében, mert tudja, hogy én Baekhyun-t szeretem. És ahogy én is mindent meg tennék szerelmem boldogságáért, Luhan is mindent megtenne az enyémért.

Annyira megérintettek szavai, hogy megszólalni sem tudtam. Pedig válaszolni akartam, de elment.. - Én is téged - suttogtam, pár perc múlva, mikor már nagyjából sikerült feldolgoznom, amit mondott. És Luhan?.. Szerencsére két nap múlva kiengedtek, de elküldtek pszichológushoz. Fasza. Mikor hazaértem, a kis tappancs rám ugrott és nyalogatni kezdett. Miután leraktam, oda sétált az ajtóhoz és leült elé. Ismét.. Minden egyes nap, ha épp nem eszik, iszik, alszik, játszunk, vagy sétálunk, ott ül az ajtó elött és várja, hogy kinyíljon. Várja, mikor jön vissza Sehun. Esténként nyüszít és sír. Olyankor felhozom magamhoz az ágyra és simogatom, míg el nem alszik. Mikor ezt csinálja, engem is mindig elkap a sírógörcs. Hiányzik.. Nagyon. Ismét odamentem hozzá és újra lejátszottuk a megszokott folyamatot. Már szinte a mindennapok része.. Változtatni akarok. De azt nem, hogy mindent elrontsak..

Nem mentem be Baekhyun-hoz a kórházba többször, ugyanis tiszta fejjel kellett gondolkodnom. Három napig a szobámba kuksoltam, még a telefonom sem vettem fel, és senkinek nem nyitottam ajtót. Még Chanyeol-nak sem. Nem tudtam, mi lenne a jó. Nem szerettem volna elrontani ismét Baekhyun életét. Másnap már mentem suliba, ugyanis kellett, hogy ne bukjak ki. Ő is ott volt. Ült a helyén, maga elé meredve. Jó isten, mit tettem vele. Miattam lett ilyen Baek.. De.. Ha vele lennék, megint csak bántanám. Beültem mellé a padba, és annak ellenére, hogy mindenki szuggerált, próbáltam mosolyogni. Ismét kezdődött elölről a szokás, minden szünetben a mi padunknál legyeskedett mindenki. Meglehetősen jól éreztem magam, már csak a mellettem ülő társasága hiányzott, aki már-már rémisztő módon bámult maga elé.