89. rész

(Sehun, Baekhyun)

Kai-al nem volt köztünk semmi olyan.. Inkább csak.. Barátság volt extrákkal. Ölelgetett, puszilgatott és vígasztalt. Jó, tény és való, hogy jól estek az érintései, de Sehun-t sosem fogja tudni pótolni. Ő pótolhatatlan. A szeretetét pedig nem tudom megvenni..

Egyik nap, igazán szarul sikeredett minden. Baekhyun-nal álmodtam, hiába szakítottunk jó ideje. Suliba se mentem be, csak feküdtem szobámban-mellesleg egyedüli szobám volt, néha Luhan a másik ágyat befoglalta, de mellettem csak akkor aludt, ha minden cérna szakadt-Luhan nem tudta mit csináljon, ugyanis nem ettem, nem ittam, nem beszéltem. Sírni már nem tudtam, de nagyon fájt megálmodni azt, amit még akkor képzeltem magamban, mikor Baek megcsókolta Kai-t. A cseresznyefák.. A mosolya, a szirmok, mind ugyan olyan volt. Lulu sürgött-forgott körülöttem, még Bacon-nel is játszott.. Ami egyáltalán nem segített.. Ez így nem mehetett tovább..- Luhan.. Légyszíves át vinnéd Baek-nek a kutyust, mindenestől? - kérdeztem aegyozva, hátha megteszi. Tudom, hogy nem a legjobb a kapcsolat kettejük között, de én.. Pont Baek miatt küldöm el a pici szőrmókot.

Épp aludtam, mikor valaki kopogott. Az edzés eléggé lefárasztott. Meglepődtem, mikor Luhan állított be Bacon-nel. Átadta a cuccokat és a kutyust, majd becsapta maga után az ajtót - Kösz, Luhan - bámultam az ajtót, majd bementem a szobába és Bacon-nel játszottam az ágyon. Legalább így nem leszek egyedül.. Kai nem tud mindig átjönni a tánc miatt, meg egyebek.. Mondjuk én soha nem hívtam, de ha tud, akkor itt van velem. A kapcsolatunk.. Mint azt már mondtam.. Inkább barátság extrákkal.. Sehun-nak egy nap többször is elmondtam, mennyire szeretem. De ez most más.. Még egyszer sem mondtam neki én, hogy szeretem, csak mikor ő mondta, válaszoltam. Nem akarom kihasználni őt, de.. Nem tudom. Bármennyire is szeretném, nem tudom úgy szeretni, mint Sehun-t. Nem is becézem, csak ő mondja nekem néha, hogy kicsim.. Ilyenkor mindig Ő jut eszembe és megtelik szívem fájdalommal és szomorúsággal..

Egészen délután ötig hevertem, egyedül. Elmentem a helyre, amit Baek-nek mutattam még korábban, s ott feküdtem órák hosszát, mire Luhan keresett telefonon, hogy mégis merre vagyok. Azt kérte, menjek haza.. Kedvetlenül hazaindultam, de utam szobám helyett a kolesz tetejére vezetett. Nélküle nem megy. Baekhyun nélkül lélegezni is kín. Lassan fél éve..

Levegőznöm kell.. De nem akarok most találkozni a srácokkal. Csak még jobban felkavarnák a vizet, mint most Bacon. Nagyon hiányzik. Nagyon-nagyon-nagyon! Kimegyek a tetőre. Ott talán nyugalmam lesz.. Felvettem egy pulcsit, s mikor kiértem, megláttam Sehun-t az épület szélén. Mit csinál itt ilyenkor? És miért pont itt? - Se-Sehun? - kérdeztem mögüle bizonytalanul.

Mikor meghallottam Baek hangját, egyel közelebb léptem az épület pereméhez. - Tessék? - kérdeztem nyugodt hangon, miközben előrefelé néztem. Csak fél méter. És tömör mámor utáni halál. Sosem voltam jó problémamegoldó, nem tagadom, és már mondtam is, de itt a drog sem segített volna.

- M-mit csinálsz? Sehun! Gyere le onnan! Kérlek.. - könyörögtem aggódó hangon, miközben közelebb mentem hozzá.

- Azt teszem. Lemegyek. Nem látod? - kérdeztem halkan, majd még közelebb léptem, így már talpam fele alatt nem volt talaj.

- Sehun, ne csináld ezt kérlek! - kezdtek folyni könnyeim - Szeretlek, kérlek, ne csinálj hülyeséget! - mondtam remegő hangon.

- Ez ne.. - szakítottam félbe mondanivalóm. Épp elrugaszkodni készültem a peremről, mire megéreztem két kart, melyek erősen fonódtak felsőtestem köré, és egy remegő testet éreztem enyémnek simulni. Lefagytam, az hittem Baekhyun az.. De mikor meghallottam Luhan szipogását, rájöttem, hogy nem. Hátrafelé húzott, én meg csak hagytam magam, mint egy halott.

Meg akartam állítani, de Luhan megelőzött. Mikor elhaladtak mellettem, Luhan belém jött vállával. Ekkor ráeszméltem, hogy ő... Vagyis Sehun… Már rég túltette magát rajtam. Itt van neki Luhan. Bacon-t is visszaadta. Már semmi nem köti hozzám. Egyedül az emlékek azok, amiket talán nem felejtett el... Ki tudja. Így már tényleg semmi értelme az életemnek. Nélküle üres és fájdalmas. Már órákon sem ült mellettem. Csak Bacon maradt nekem.. Véget kell vetnem ennek, különben felemészt a fájdalom. Nem akarok ennél is jobban szenvedni! Visszarohantam szobánkba, megengedtem a kádba a vizet, s miután behúztam egy-nagyjából 80-100 kilós- széfet a fürdőbe nagy nehezen, kizártam Bacon-t és a kulcsot kivettem a zárból, majd a csap szélére tettem. Ruhástól befeküdtem, s mielőtt véget vetettem volna életemnek, elbúcsúztam tőle. Sehun-ra gondoltam. A legboldogabb pillanatainkra és Bacon-re. Hogy mennyire szeretem őket. De így már felesleges életben maradnom. A szőrmók is csak fájdalmat okozna. Mindig Sehun-hoz rohant, mikor észrevette. Olyan boldogok voltunk hárman. Mindenem meg volt. Emlékszem, mikor Bacon belerondított a csókunkba, amikor a tengerparton voltunk.. Könnyezve merültem a víz alá, miután elköszöntem tőlük - Örökké szeretni foglak titeket. Mindennél és mindenkinél jobban.. Odafentről vigyázok majd rátok - Ezzel magamra helyeztem a nehéz tárgyat és utoljára lehunytam szemeimet.

Szeret? Komolyan, azt mondta, szeret? Akkor miért tette ezt? Miért nem hitt nekem? Ezen töprengtem, miközben Luhan faggatott, már vagy másfél órája. Kicsivel később, ismerős ugatást hallottam. Próbáltam mellőzni, de mikor már olyan öt perc múlva sem maradt abba, Luhan-t hátrahagyva indultam meg Baek szobája felé, mire a folyosón szembe jött velem a tappancsos - Bacon, te minek vagy itt? - simogattam meg, mire kicsordult egy könnycsepp szememből, mikor nyüszíteni kezdett – Baekhyun, a kutyára igazán figyelhettél volna! - mondtam, mikor besétáltam volt közös szobánkba, hogy odaadjam a kutyát. Minden szét volt szórva, tiszta kupi volt.. Kivéve az ágyam.. Egy porszem sem volt rajta, ugyan úgy be volt vetve, mint otthagytam. Sőt, lehet, még szebben is..  - Baekhyun? Hallod, itt hagyom a kutyát - mondtam, de mikor nem hallottam semmi választ, sem pedig mozgást, és a kutya a fürdő ajtaját kezdte kapirgálni, rossz előérzetem lett. Ráadásul a szőnyegpadló tocsogott a víztől, ami a fürdő ajtaja alól fojt ki.. - Baekhyun? - nyitottam volna be, de zárva volt - Baekhyun! - rángattam a kilincset. Bepánikoltam, hogy valami történhetett vele. Pesszimista létem révén, egyből a legrosszabbra gondoltam. Ütlegelni kezdtem az ajtót, majd, mikor meguntam tétlenkedésem, izomból berúgtam a falapot. Körbe néztem, s lefagytam.. - Baek?! -  kezdtem zokogni, majd próbáltam elemelni hófehér teste fölül a fém nehezéket. Minden erőm beleadva de így is nehézkesen leszedtem azt szerelmemről, majd kiemeltem ázott testét a teli kád vízből, és a földre fektetve kezdtem pumpálni tüdejét, miközben taknyom-nyálam összefojt. Miért kellett ezt? Ha most meghal, még egyszer megölöm! Annyira fontos nekem, még mindig... Hogy merészel ilyet tenni velem?! - Baekhyuhuun! - zokogtam, miközben próbálkoztam mesterségesen lélegeztetni, és hívtam a mentőket.