88. rész

(Sehun, Baekhyun, Chanyeol)

A hang irányába néztem. Tudtam, hogy ő az. Nem válaszoltam, csak szipogtam párat. Nem bírtam volna felállni sem.. Hulla voltam és annyit sírtam, mint még soha. De, csak megnehezíti a dolgom, hogy itt van. Sokan mondják, hogy nehéz a búcsú.. Igazuk van.. El kell engednem. Csak miatta, hogy boldog legyen. Ha velem már nem az, akkor mással. Azt is mondják, hogy egyszer mindennek vége szakad.. Igazuk van.. De jó volt, amíg tartott. Életem legszebb 3 hónapja volt. Vele. Megtanított boldognak lenni.. Köszönöm... Szeretlek Sehun. Mindennél és mindenkinél jobban.

Lassan megindultam feltehetően Baek felé, majd mikor biztos voltam abban, hogy ő az, gyorsabbra vettem tempóm, majd mikor elé értem, leguggoltam mellé, és szorosan magamhoz öleltem - Csak hogy megtaláltalak - suttogtam - Soha többé ne tűn el! - kezdtem zokogni. Hihetetlenül nagy kő esett le szívemről. Élt, és semmi baja nem volt, látszólag.

Megsajnáltam. Nem! Ne felejtsd el! Nem szeret.. - Ne aggódj, nem fogok.. Már nem kell többet vigyáznod rám.. - mosolyogtam rá halványan, könnyes szemekkel. Annyira fájtak amiket mondtam. Nem akarom ezt tenni, de muszáj.. Az életem.. Az életemet veszítem most el.. Az életemről mondok le ebben a pillanatban..

- Te-tessék? - kérdeztem kidülledt szemekkel - Vigyázni fogok rád. Beszélsz itt hülyeségeket - ölelgettem, mire eltolt magától.. Most mi van?

Levettem gyűrűmet remegő kezemről-Istenem, de fáj..-majd ő ujjára húztam fel - Vigyázz rá helyettem is - sírtam, majd felálltam és elsétáltam. Futni akartam, de nem volt hozzá elég erőm. Nem bírtam tovább érezni meleg ölelését, látni őt.. Eszembe jutott a mosolya, hogy mennyire imádom. A szemei, hogy milyen gyönyörűek.. És az, hogy a vőlegényem volt.. Volt. Milyen boldogok voltunk azon a napon.. El kellett jönnöm.

Mi? Nem. Nem. Lefagyva bámultam a gyűrűt ujjamon, miközben könnyeim folyni kezdtek ismét. Én.. Nem tudtam elfogadni. Csak így itt hagyott? Én szerettem! Miért csinálta ezt?  Távolodó alakját bámultam - Miért? - suttogtam remegő hangon, majd végkimerülésem következtében eszméletlenül terültem el a bokor mögött. Hihetetlenül fájt. Így mi értelme az életemnek? Várjunk, életem sincs már..

Valahogy visszataláltam a koleszbe, és ledőltem ágyamra, onnantól pedig csak arra emlékszem, hogy végig aludtam a napot. Szörnyű volt a családom nélkül. Se Bacon nem volt otthon, aki mindig felvidít, bármi is legyen a baj, se Sehun... az életem, a boldogságom.. Csak egyedül voltam a sötétséggel. Chan hívott, s mikor felvettem, elhadarta, hogy Sehun kórházban van. Azonnal felpattantam és rohantam be hozzá. Hiába, szeretem. De nem felejtettem el, ami történt.

Sehun szülei hívtak, hogy Sehun eltűnt, már egy napja kb. Segítségem kérték, hogy keressem velük. Az exe.. Megtalálta. Kábultan feküdt valami bokorban. Azonnal a kórházba szállították, és elmesélték, hogy valószínűleg mi történhetett, miért lehet ilyen állapotban, mire felhívtam Baek-et, hogy jöjjön. Biztos, nem igaz amit állítanak a szüleik.. De később saját fülem hallatára kellett tapasztalnom, hogy igen is, Baekhyun kidobta Sehun-t. És azt is tudom, miért.. Legalábbis a Sehun által meséltekből..  Csak a gáz szitu az volt, hogy igenis, én is félreértettem volna..

Nagyon fájt a fejem, mióta felkeltem. A beszéd sem épp jót tett neki, de mindegy már nekem. Miután elmeséltem Chan-nak a történéseket, tátott szájjal csodálkozott.. Hát.. Én sem tudtam.. Nem tudom.. És nem is akarom elhinni soha, hogy Baekhyun elhagyott. Mikor ismét eszembe jutott minden dolog vele kapcsolatban, iszonyatosan rosszul éreztem magam mind fizikailag, mind lelkileg. Bőgő masina lett belőlem.. Folyamatosan folytattam könnyeim, mint akinek muszáj volna.

Rohantam, ahogy csak tudtam. Megint. Megkérdeztem minden nővért, hogy hol van.. Mindenkit! De senki nem tudta, vagy akarta megmondani. Végre megláttam egy ismerős magas alakot, mellette a nemrég elvesztett életem. Lehet, hogy rossz ötlet volt ide jönni? Megint miattam van rosszul. Mindig miattam van baja... Mostantól már nem teszek rá terhet... Pedig szeretnék mellette lenni. Bementem és ágya mellé sétáltam. Azt hittem alszik.. De nem. Sírt.. - Hali - köszöntem halkan - Hogy vagy? - kérdeztem aggódó hangon.

Szemeim lehunytam, majd szám becsukva nyeltem egy nagyot. Higgadtnak kellett maradnom - Szia -  motyogtam - Beszélni szeretnék veled - mondtam halkan, minden erőm összeszedve, mire Chan szó nélkül kiment.

- Mit szeretnél? - kérdeztem egy halvány mosollyal arcomon, miután kiment a legmagasabb.

-  Hogy meghallgass - ültem fel a steril szagú ágyon. Bleh, de gyűlölöm a kórházakat.. - Amit láttál Yoora és köztem, az nem az volt, aminek látszott.

Mély levegőt vettem mondata hallatán. Nem akarok erről beszélni - Ezt.. Elég nehéz elhinni.. Hidd el szeretném.. És nem ez volt életem legkönnyebb döntése.. - nem tudja, hogy ez nem csak a Yoora-s dolog miatt van így. A sok gond, amit neki okoztam.. Csak rátett még egy lapáttal.

- De fogalmad sincs, hogy mi történt! - emeltem fel hangom, majd reakcióját meg nem várva kezdtem bedarálni neki, hogy igazából mi történt. Nem, mintha ezzel segíteni tudnék.. Pedig akarok!  Nem vagyok akkora paraszt.. De.. De nem..  Kinek magyarázok?  Úgysem fogná fel.

Orrnyergem masszírozva hallgattam végig történetét. Elég nehezen tudom ezt elképzelni.. Meghoztam egy döntést.. Fáj. Ez tény. De.. Luhan.. aztán Yoora.. Ez mind véletlen? - Hiányozni fogsz - potyogtattam könnyeim monológja után, és még utoljára megfogtam kezét, megszorítottam, majd elengedtem. Végleg..

Idegesen vertem fejem hátsó részét a falba, mikor kisétált - Ennyi? Komolyan? Még mit baszhatok el? Vagy már mindent tönkretettem?! - ordítottam az ajtóban álló Chanyeol-nak. Szegény, nem érdemelte volna ezt, ő sem.. Ismét sírni kezdtem, már majd szét szakadt a fejem, de nem tudtam abba hagyni. Kívánom vissza az apró veszekedéseink, a közös pillanataink,  az érzelmektől túlfűtött szeretkezéseket, a reggeli puszikat, a mély csókokat, a lágy bőrét, a selymes hangját, a viccelődéseit, a tökéletes mosolyát, a hibátlan alakját, a védtelenségét, a szeretetét.. A múltunk!  Bármit megtennék.. Mégis talán az fáj a legjobban, hogy nem bízik bennem. Kinek fogok kakaót csinálni? Kit fogok szívemből szeretni? Közös nyakláncunk szorongattam - Chanyeol - szólítottam meg barátom - Ide hozatnád Bacon-t? Tudod, a kiskutyánk.. Vagyis.. A kiskutyám - kértem sírva, majd válaszától elfordulva nyomtam fejem a párnába.

Heteken keresztül, minden este, volt hogy nap közben is.. Sírtam. Annyira fájt minden egyes nap. Semmi értelme az életemnek nélkülük. Néha találkoztunk Kai-al.. Eleinte még nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, de aztán, mikor megcsókolt.. Felejteni akartam. Elfeledni a fájdalmat és azt, hogy mennyire szeretem Sehun-t. És Bacon-t. A családom. Hogy eljegyzett. A csókokat. Az együtt léteket. Az emlékeket. Már a szobánk sem közös. Átment valahova. Még csak azt sem tudom, hogy hova. De talán így a legjobb. Viszont még mindig egymás mellett ülünk.. Így mégsem tudom elfelejteni teljesen, annak ellenére sem, hogy Kai most mellettem van, és próbál segíteni. Nem akarom kihasználni szegényt.. De mégsem érezek olyan szerelmet iránt, mint Sehun iránt. Őt mindennél jobban szeretem. És ezen soha, senki nem fog tudni változtatni. Én sem.

Mióta kiköltöztem Baekhyun-tól, nem megyek a bandához. Egyedül Chanyeol-al és Luhan-nal tartottam a kapcsolatot, hiába hiányzott mindenki.. Főleg Baek. De.. Kai-al van, szóval szót se többet, tényleg vége. Táncórán hülyeségeket tanította, és csak Chan-t meg Luhan-t kíméltem.. Luhan.. Nagyon hasonlít Baek-re. Talán ezért lógok vele mostanság. Elég sokat. Még ha Baek mellett ülök is, vele levelezek, vagy mellé át ülök. Ő talán az egyetlen kiutam ebből a Baekhyun témából. Ennek ellenére, mikor Bacon nyüszít Baek után, mindig patakba ömlenek könnyeim. Igazából én is nyüszítenék. Valamikor félév felé összejöttem Luhan-nal, és annak ellenére, hogy mindent megadott nekem, nem volt elég. Ráadásul akármennyire voltam 'olyan' kedvemben, nem tudtam lefeküdni vele. Nem voltam képes arra, hogy mással megosszam a magánéletem olyan szinten, mint.. Baekhyun-nal.