124. rész

(Sehun, Baekhyun, Kai)

Olyan édes, ahogy próbál megvigasztalna.. Nem kéne mindenért sírnom... Olyan vagyok, mint egy ovis.. - Szeretlek - suttogtam, s egy hosszú csókba invitáltam. Annyira, de annyira imádom..

Lassan faltam mézédes ajkait, mikor valaki csak úgy, random benyitott. Persze, én ittam meg a levét, mert Baek ahogy megugrott, a nemességembe térdelt, de úgy, hogy.. Asszem ivartalanítva lettem. Hangtalanul próbáltam valami artikulációt kiültetni arcomra, de már könnyeztem a fájdalomról. Ki a rákos faszom nem tud kopogni?!

Felkuncogtam, mikor láttam savanyú arcát - Jaj, ne haragudj, véletlen volt, sajnálom - próbáltam komoly lenni, de nem ment.

Kezemmel hessegettem, hogy kapjon fel valami ruhát, és sétáljon ki az illetőhöz, aki megrontotta életem hátralévő részét, miközben én a takaróval fetrengtem, fájdalmas arccal, halkan nyöszörögve. Mikor meghallottam Luhan hangját, egyből találtam magamnak valami ruhát, és az ágyon, szinte átesve rohantam Baek elé - Hm? - kérdeztem a bambi szeműt flegmán, köszönés nélkül, de ő csak tarkóját vakargatva kezdett hátrálni - Mondd már, mit akarsz! - horkantam fel, mire nagy morcosan kiviharzott, maga után becsapva a térelválasztót. Már megint, mit akar? Amikor felbukkan, Baek-nek tuti baja lesz.

Sehun kicsit durva volt, pedig most nem úgy nézett ki Luhan, mint aki bántani akar.. Mondjuk most tudott is volna.. Nem hiszem el, hogy egy rohadt kilót nem tudtam felszedni.... Megilletődve bámultam Luhan hűlt helyét, mert nem tudtam mit reagálni a helyzetre.

- Mondott valamit? - kérdeztem, fejemmel, majd testemmel szembe fordulva a mögöttem állóval.

Megráztam fejem - Szóhoz sem jutott.. - válaszoltam.

- Ahh..- sóhajtottam, amolyan "fasz kivan" módon - És, most mit kéne tennem? Menjek utána, vagy mi az isten?

 - Menj, keresd meg és beszéljetek.. - bíztattam - Addig én elmegyek kondizni, oké? - mosolyogtam.

- Te.. most.. - löktem meg felsőtestét - Elküldesz? Mii? - kérdeztem kuncogva. Őszintén szólva, tényleg utána kéne mennem, mert valami azt súgja, hogy fontosat akart.. De nem szeretném elengedni Baek-et..

- El vagy bocsájtva! Arrivedercsi, pepperoni, mozzarella! - hessegettem kezemmel.

- Akkor ma ne várj haza! - ordítottam ki a fürdőből, míg összekaptam magam - Érted megyek - szóltam előre, mielőtt bajba keverné magát a kondiban, majd szájára puszilva trappoltam, Luhan keresésére indulva.

Összekaptam pár cuccot és már loholtam is az edzőterembe. Eleinte még nem éreztem megterhelőnek, de 5 percnek kellett csak eltelni és lihegve csücsültem a földre, mert megszédültem. Egyre nagyobb súlyokkal, egyre nehezebb feladatokat csináltam, majd mikor egy olyan súllyal próbálkoztam, ami egyáltalán nem az állapotomhoz való, meg kellett küzdenem vele. Azért sem ment túl könnyen, mert már vagy egy háromnegyed órája edzettem, másrészt meg hosszú idő óta ez az első alkalmam. Amint letettem a súlyt, már csak a sötétséget láttam és fejem koppanását hallottam a padlón.

Hiába kerestem, egyszerűen.. Sehol sem találtam Luhan-t. Nem vette fel a telefont, és senki, de tényleg, SENKI nem tudta, hol van. Kezdtem azt hinni, hogy rossz a telefonom, ugyanis Baek sem vette fel, pedig terveztem megkérdezni, hogy végzett-e, ugyanis már egy órája elment. Miután kinyomtam a hangpostát, gondoltam elindulok érte, biztos zuhanyzik, meg ilyenek. Mikor odaértem a kondihoz, full nyugodtam baktattam be, de egész úton odafelé, rossz közérzetem volt, bár próbáltam nem törődni vele.. Mihelyst a súlyzók felé pillantottam, megláttam egy halom kigyúrt állatot - és persze a recepciós csinibabát - szinte egymáson tiporni. Nem tudtam elképzelni, mi lehetett az. Mikor közeledtem, hallottam pusmogásuk, de nem tudtam belőle kivenni semmit. Mikor olyan közel értem már, hogy láttam egy kezet, gondoltam, hogy egy ember terült el, csak nem tudtam, hogy ki.. Mígnem megpillantottam egy rémisztően hasonló gyűrűt enyémhez. Félrelöktem a tömeget, és gyengeségem ellenére szerelmem felkaptam kezembe, és már rohantam is kifelé vele. Nem, fogalmam sem volt, mi történhetett vele. De.. A mentő még egyszer nem viszi el! Nem adom oda... Senkinek. Ha kell, a holttestével alszom, de nem veheti el tőlem senki. Soha, soha többé. Óvatosan befektettem élettelen testét, autóm hátsó üléseire, és pulzusát kezdtem ellenőrizni. Gyenge ugyan, de volt. Mellkasom térfogata rohamos tempóban változott, és a közel három hete felhőtlen kedvem, gyászosba borult. Mit csinált? Miért nem figyeltek rá? Miért csinálja ezt velem a sorsom? Miért kell mindig neki baja lennie? Ha Luhan nem bántja, akkor valaki más? ... Várjunk.. LUHAN! Tuti.. Tuti, hogy ő volt az.

Lassan nyitogatni kezdtem pilláim, mikor meghallottam szerelmem hangját, ahogy nevemen szólongat, de rá kellett jönnöm, hogy már  egyáltalán nem ott vagyok, ahol eddig voltam - Se... - hirtelen elfelejtettem, ki is bámul rám. Ismerős volt, de nem tudtam, ki az, ezért ijedten meredtem rá.

- Igen? - kérdeztem boldogabb arckifejezéssel - Fáj valami? Mi történt? -  másztam közelebb, hogy arcára tudjak nyomni egy hatalmas puszit, de elhúzta a fejét, mire értetlenül meredtem rá - Mi-miért?

- Mi-mit akarsz? Ki vagy te? - hátráltam egyre jobban, ahogy közeledett felém. Miért ilyen ismerős? De ez megbolondult? Meg akart csókolni?? Hova gondol?? És hol vagyok egyáltalán?

- Ah.. - sóhajtottam, fejrázva - Baek, nem vagy vicces! - húztam fel az ülésre, ülő pózban - Most valamit ki kell vizsgáltatnunk.. - utaltam a babára. Sejtéseim szerint, elájult-bár, igen jól színleli az amnéziát-, lehet, hogy megint egy pocaklakó van a hasában. Ha nem veszik ki belőle, mészárlást rendezek. Nekem nem kell gyerek tőle, ha neki bele kell halnia. Beültem a sofőrülésbe, majd padlógázzal indultam meg a kórház felé.

Ez megőrült??? Időm sem volt reagálni, olyan gyorsan történt minden. Betuszkolt a kórházba egy vadidegen és a szülészeten vagyunk az orvosnál.. Ez egy kattos? Nem tudom mi folyik itt.. Mibe csöppentem? Amikor készülték megvizsgálni a hasam, ellöktem az orvos kezeit  - Miről beszél? Nem vagyok és nem is voltam terhes! Ez milyen baromság? Ki hallott már ilyet? ÉS KIK MAGUK?! - értetlenkedtem.

Kezdte túlzásba vinni Baek a színlelést, de nem akartam belé kötni..  - Csinálja csak - bólogattam az orvosnak, mire az bekente szerelmem hasát a géllel. Fellélegezhettem szabadon, mikor semmit sem mutatott a röntgen. Elmondták, hogy a beavatkozások miatt, többé nem lehet terhes... Ami kissé fájt, mert a jövőnk már biztosan nem változtatható ezek szerint. Baek továbbá játszotta az amnéziást, de kezdett idegesíteni, mikor a koponya CT-n is mozgolódott, én meg halálra aggódtam magam.. Ő meg meggyőzően hajtogatta, hogy azt sem tudja, hogy ő kicsoda. A folyosón ülve, Baekhyun pillantásai kereszttüzében, idegesen vártam az eredményt.

- Mondd, te tényleg nem hallod, ha hozzád beszélek? Miért hoztál ide? ÉS ki-a-fene-vagy? - tagoltam, hogy jól értse - Ez emberrablás! Fel is jelenthetlek! Mit akarsz tőlem?

Ignoráltam szerelmem izgágaságát, mígnem kezembe kaptam a teszt eredményét. Agyrázkódás és RÉSZLEGES AMNÉZIA. KOMOLYAN? EZT MIVEL ÉRDEMELTEM KI?! Könnyes szemekkel Baek felé fordultam, aki gyilkos tekintettel figyelt rám - Tényleg... Tényleg nem emlékszel rám? - mutattam magamra. Ha nem emlékszik, és így irtózik tőlem.. Hogy mondom el neki, hogy a vőlegénye vagyok? És hogy gyerekünk lett volna.. És, hogy imádom..

- Kéne? - mosolyogtam kínosan. Pedig ismerős.. Mellesleg elég helyes... De ezt eddig nem volt időm megfigyelni, csak most, hogy jobban szemügyre vettem. - Ne haragudj, de.. Ismerjük egymást? - kérdeztem félve.

Sírástól remegő ajkaim közül egy árva szót nem tudtam kipréselni. Hihetetlen.. Hogy... Hogy nem emlékszik rám?! Fejem kezeimbe temettem, úgy rejtettem el könnyekkel, és fájdalommal teli ábrázatom - Dok.. Tor úr - köszörültem meg hangom, ugyanis ezen két szó alatt, legalább háromszor megcsuklott - Mi.. Mikor kapom vissza? Ugye lehetséges? Ugye? Igen? Lehetséges?

- Nem lehet tudni.. Bármikor visszatérhet a memóriája teljesen hibátlanul, de még az is előfordulhat, hogy időpontot kell adnom a pszichiátriára, hogy tisztázzák vele, ki ő - hallottam az orvos szavait. Mi a búbánatos halál faszáról van szó?

- Ho-hova mész? - néztem utána értetlen fejjel. Most itt hagy? Mit csináljak? Egyaltalán.. Én ki vagyok? Valami sötétebb bőrű gyerek a kezemnél fogva tuszkolt be egy sárga autóba, és isten tudja hova vitt. Oh szóval ez igy működik.. De a másik fiú.. Ő hol van? Miért hiányzik? Hiányzik egyáltalán? - Hova viszel? - tettem fel a kérdést újra - valami nincs rendjén.. Nagyon nincs..

Mikor megtudtam, mi is történt, tudtam, hogy nagy a gáz.. Főleg Sehun fejében... Megkért, hogy csak vigyem haza éppségben Baekhyun-t, és őt hagyjam, mert egyedül szeretne lenni. Na, most már a telefonja sem csörgött ki. Rosszul kezdődik... - Örvendek, Kai vagyok - Hajoltam meg, amint bekísértem szobájukba - Itt laksz.. - vezettem körbe a kis helyiségben, mire eléggé elgondolkodóan nézett - Tényleg nem emlékszel? Semmire? - fogtam fejem.

- Nem.. De.. Nem tudod, ki volt az a fiú?.. Fekete hajú, magas.. - érdeklődtem, hátha tud valamit.

Nem akartam hazamenni, de... De... Hiányzik. Tudom. Tudom, hogy megeshet, soha többé nem kapom vissza azt, aki miatt minden reggel keltem, és hazamentem. Akit mindig mindentől óvtam, és.. Ez nem történhet meg.. Biztos.. Biztos csak egy álom. Rémálom. Életem legrosszabb álma... Rosszabb, mintha meghalt volna! Még él, és nem érez semmit irántam. Nem is tudja, hogy ki vagyok... Végül, hazaútra szántam magam. Alig láttam a könnyeimtől, de balesetmentesen megúsztam az utat..

- Őő... - vakartam tarkóm - Ő egy közeli ismerősöd.. Nagyon közeli.. - mondtam sejtelmesen

- Mennyire közeli? - puhatolóztam - Honnan ismerem? Mióta?... Ki ő nekem? - tettem fel a kérdést, ami a leginkább érdekelt. Érzek valami kötődést iránta, de nem tudom hova tenni.

- Legyen annyi elég, hogy kellőképp közeli.. És innen, mióta átiratkoztál.. Azt, hogy ki ő neked.. Hát.. Majd.. Majd Ő elmondja.. Már, ha hazaér éppségben.. - mosolyogtam bíztatóan. Nem akarok olyat mondani, amit nem tudok, hogy Sehun hogy mondana.. Vagy, mondana-e egyáltalán..

- Hol van? - kérdeztem, mikor meghallottam az ajtó csapódását s az említett lépett be rajta. Vajon mekkora fájdalmat okozhattam neki, azzal hogy nem emlékszem rá?.. Ha tényleg közeli valakim. Már majdnem... Esküszom hogy majdnem eszembe jutott.

Kai szó nélkül kiment, mikor bementem. Igaz, hangtalanul, de sírtam. Még mindig. Fel sem néztem, csak az ágyamhoz kullogtam, majd az éjjeliszekrényemen lévő fotókönyvet kezembe vettem, de mielőtt kinyitottam volna, rájöttem: Csak jobban bőgnék. Betettem párnám alá az objektumot, és a fal felé fordulva próbáltam elfojtani a sírásom... De Bacon felmászott hozzám, ami ismét Baek-re emlékeztet..

Milyen aranyos kiskutya.. Észre sem vettem. Miért sir? Miattam? Átültem mellé, de így is háttal volt nekem. Muszáj megtudnom róla valamit.. Miért érzem ezt? Kivettem a párnája alól a könyvet s lapozgatni kezdtem. Kápráznak a szemeim, vagy tényleg együtt vagyunk az összes képen? Vele.. Egy álompasival.. Én.. Szóval ő ezért.. URAM ISTEN! - Sehun..