66. rész

(Sehun, Baekhyun, Kai)

- Én is téged - válaszoltam, majd kinyomtam a hívást. Épp kész lett a gyűrű, így indulhattunk tovább a következő dolgot intézni. Remélem, beleférünk öt órába, mert én szeretném csinálni, hogy tuti minden tökéletes legyen..

Anyám.. Mit fogok csinálni öt órán keresztül?? - Unatkozooom~ Hapci - fetrengtem ágyamon.

- Mikor fáztál meg? - ültem fel mellé az ágyra, míg hasát böködtem.

- Talán.. Kutyasétáltatás közben.. Asszem - válaszoltam miközben mellkasomon doboltam.

Sehun ennyire nem figyelne rá? Istenem.. - Az fasza.. - motyogtam, majd Baekhyun-t arrább löködve mellé feküdtem.

- Menj innen, ez az én helyem! - parancsoltam rá gyerekes komolysággal, mert ott tényleg mindig én fekszem, ha Sehun-nal alszom - Feküdj a másik oldalra.

- Akkor, sicc! - löktem arrébb - Ha az a te helyed, akkor ez? Sehun szokott itt lenni, ugye? Akkor most én vagyok Sehun.. - mondtam, majd mondandóm végén kaján vigyorra húzódott szám.

- Nem, te Roger vagy - jelentettem ki – Úgyhogy, neked a kutya mellett a helyed! - nevettem.

- Nem hiszem, hogy Sehun jó szemmel nézné, ha a kutyusotokkal játszanék. Tuti bolhátlanítatná.

- Neki csak a helye van a földön.. Amíg kicsi, velem alszik.

- Ahaa.. - kezdtem kellemetlenül érezni magam, Baekhyun megváltozott velem szemben. Király, ő is megutál.

Fejemet mellkasára helyeztem és a plafont bámultam - Kaii~ ..Unatkozomm.. - biggyesztettem le alsó ajkam, miközben combjánál birizgáltam nadrágját.

Most miért csinálja ezt? Mindjárt a falnak megyek.. Csikizni kezdtem oldalát, hogy elvegye lábamról kezeit, mire megugrott és orron könyökölt. Okos ötlet volt tőlem. A fájdalomra bekönnyeztem, de nem azért mert annyira fájt, csak valami köze van a szemhez, és na. Biológia.

- Jesszus! Jól vagy? Ne haragudj, nem szándékos volt.. - vizslattam orrát, de nem vérzett - Hozok zsepit.. - pattantam fel és a konyhába mentem.

- Tökéletesen vagyok, ne aggódj - mosolyogtam fekve - Most már nem unatkozol? - piszkálódtam.

- Yah! Ez nem vicces.. Mindig mindenki miattam sérül meg.. - mondtam szomorúan.

- Mi az, hogy miattad?  Mikor? Tudtommal most az egyszer ártottál valakinek, aki nem érdemli meg! – nevettem.

- Sehun sem érdemelte meg... - hajtottam le fejem - És miattam nem aludt, ezért lett rosszul is..

- De ez hülyeség. Te ütötted meg? Nem. Akkor? A többi se számít.

- De számít.. Ha nem a boltba mentem volna, nem kellett volna aggódnia és nem történt volna meg semmi.. Hapci.

- Ha ő nem ment volna, isten tudja miért a sétányhoz, Kyungil nem veri meg. Ha nem megy el tőled, nem csókollak meg, ha nem iszik, vagy mit tudom én, akkor nem érzed magad rosszul és nem nálam kell aludnod. Akkor ő?  Ő olyan szent?

- De.. Nem érted.. Én mondtam neki, hogy menjen el suliba, ezért látott veled és ezért füvezett és ezért volt minden! - adtam tudtára.

- És, ha ő nem hagyott volna egyedül mikor AZ történt? Veled kellett volna lennie, nem?!

- De én mondtam, hogy menjen Luhan-nal!

- És?! Ha veled maradt volna - ami mellesleg kötelessége.. - akkor bajod sem lett volna.

- Ez nem kötelesség! Mi ő, hogy folyton rám kelljen vigyáznia? Én érzem emiatt szarul magam.. - terültem el az ágyon hassal és fejemet párnámba fúrtam.

- Nem a párod? Már nem azért, hogy leszóljam, de én egy centit se mozdulnék mellőled. És ő most is, hol is van? Mert nem itt.

- De ő nem te! - duzzogtam párnámba - Nem tudom, hol van, de ha dolga van, akkor dolga van. Normális, hogy az ember nem ül egész nap otthon..

- És te mit is csinálsz éppen? Nem otthon ülsz, aa, nem.

- Hagyjál.. - kalimpáltam kezeimmel.

- Rohadtul nem vagy igazságos magaddal szemben - motyogtam, nem létező bajszom alatt.

Furán vettem a levegőt, mintha sírnék, persze csak színleltem.

- Te most sírsz? - löktem oldalba - Baekhyuuun~

Szipogtam még néhányat és hangos levegőket vettem.

- Baekhyun, ne már! - próbáltam megfordítani.

Mikor beszereztünk mindent, ami kell, felhívtam Baek-et… Túlságosan fura, hogy akár egy percet is nélküle töltsek.

- Ajj, ne már! - ültem fel, mikor megszólalt telefonom - Most oda a színdarabnak.. Szia, édes! - szóltam bele a készülékbe.

- Gyorsabban mentek a dolgok, mint terveztem. Kb. húsz perc, és a kolesznél leszek, oké? - kérdeztem nagy vidáman.

- Oké - vigyorogtam. Igaz, hogy nem látja, de úgy megörültem a fejemnek.. - Siess, szeretlek!- Alig várom, hogy láthassam. Nagyon hiányzik.

- Imádlak - Nevettem, majd letettem  a telefont. Chanyeol-al lezsíroztam mindent, hogy elviszem Baek-et amíg ő díszíti a szobánk. Ez is az én feladatom lett volna.. De hiányzik már, nagyon..

Kai: Fejem erőtlenül hátra ejtettem, mikor Baek megint édes-nek hívta és nagy nyájasan mondta, hogy szereti.. Marha jó, örülök, csak leszarom.

- Húsz perc.. - vigyorogtam törökülésben - Kimegyünk eléjük? - kérdeztem vidáman.

- Hahh.. Oks, kimegyünk, aztán lelépek - ültem fel az ágyon, arcom kezembe temetve.

- Gyere!- húztam fel kezénél fogva és az ajtó felé ráncigáltam.

- Ölj meg, inkább.. - nyavalyogtam, majd követtem.  Majd ki csattan az örömtől, én meg elő halott vagyok.

Örültem, hogy láthatom Sehun-t, de mikor eszembe jutott a hónapfordulónk, kicsit elszomorodtam - Nem leszünk jóban, ha ilyenekre kérsz - kuncogtam.

- Akkor meg már végképp mindegy, hogy élek vagy halok.. - csoszogtam utána kedvtelenül.

- Nekem azért annyira nem... - húztam magam után - És hidd el, Sehun sem örülne, akármennyire is játssza, hogy nem érdekled.

- Honnan veszed? - kaptam fel fejem - Mondta?

- Ismerem annyira, hogy tudjam, fontosak neki a barátai - Csak könnyen haragszik, de ha összezárnálak titeket egy órára, szerintem megbékélne... Jobban belegondolva ez nem is olyan rossz ötlet...