(Sehun, Baekhyun)
Micsoda? Ki mondott ilyet? - tettettem az értetlent.
- Hhh - sóhajtottam lemondóan - Senki, senki.. - ráztam meg fejem - De gondoskodom róla, hogy biztosan ne fecsegd el magad - vigyorodtam el kajánul, majd ismét megcsókoltam.
Belemosolyogtam csókunkba, majd hosszabb idő múlva, szerelmem alsó ajkát megharapva vetettem annak véget - Nincs arra szó, hogy mit érzek irántad - döntöttem homlokom övének.
- Hát még én irántad.. Bár el tudnám mondani, mennyire szeretlek.. - néztem szemeibe.
- Akkor képzeld el hogy te mennyire szeretsz, és én annál mindig tízszer jobban szeretlek, sőt imádlak - kuncogtam.
- Azt, hogy mennyire szeretlek, el sem lehet képzelni - nyújtottam ki nyelvem - És különben is, én mindig végtelenszer jobban foglak szeretni, mint te engem, úgyhogy én nyertem, bibii~
- Hát, ez nem igaz - ráztam meg fejem, arra gondolva, hogy elfelejtette a mai napot.
- Dehogynem! Tudod, milyen nap van ma? - nem, nem mondhatom, hogy a harmadik hónapfordulónk.. Ajj, baszki Baekhyun..
- Vasárnap - játszottam a hülyét - És te?
Tényleg elfelejtette.. Eddig még reménykedtem benne, hogy játssza a tudatlant, de.. Hh.. - Mhm.. - hajtottam le fejem, amit aztán vállára helyeztem és szomorúan sóhajtottam, mindeközben szorosan ölelve őt magamhoz.
- Nem válaszoltál, picim - böködtem oldalba.
- De, tudom.. - cincogtam nyakába.
- Na, és? - kérdeztem kíváncsian. Remélem, azt válaszolja, hogy 'A harmadik hónap, hogy veled vagyok' vagy valami ilyet.. De Chanyeol épp most írt.. - Tud várni egy picit? Haza kell mennünk..
- Menjünk.. - mutattam a hazafele vezető útra, vagyis a labirintusra. Kár, pedig szép ez a hely..
- Merre is kell menni? - kérdeztem nevetve.
- Ömm... Ha leteszel, megmutatom - azt hiszem, még emlékszem..
Ajj.. - elengedtem testét, majd követtem - Na?
- Gyere! -húztam magam után kezénél fogva. Érdekes módon elsőre kitaláltam a labirintusból, bár amúgy sem olyan, hű de kacskaringós.. - Tádámm! - léptem ki a fűre, az útvesztő bejáratánál.
Ha erre emlékszik, akkor arra, hogy ma van a harmadik.. Mindegy.. Lehet haza se kéne.. De.. Kell.. - Na, menjünk! - indultam meg gyorsabb tempóban.
Összekulcsoltam ujjaink, miközben szó szerint rohantunk haza - Hová sietsz, édes? - kérdeztem lihegve.
- Majd meglátod! - loholtam tovább. Nem akartam a koleszt felgyújtatni az égő gyertyákkal...
Tovább rohantunk, s mikor már a folyosón voltunk, lassított, így ki tudtam fújni magam.
Megálltam a szobánk előtt, az ajtóra mutogatva - Nem mész be? - vigyorogtam elégedetten.
Ez nekem nagyon gyanús.. Nagyon, nagyon, nagyon, gyanús. Mit csináltál, Oh Sehun, és hol voltál ma? Kérdőjelek tömkelege cikázott a fejemben. Lassan lenyomtam a kilincset és benyitottam. De, mikor körbenéztem, felmerült bennem a gondolat, hogy ez valóban a mi szobánk-e. Olyan döbbenet ült ki az arcomra, hogy szerintem.. Majdhogynem kiestek a szemeim.
Elégedett mosollyal támaszkodtam az ajtófélfának. Chan pontosan úgy rendezett mindent, ahogy elmagyaráztam. A folyosóról gyertyák hada mutatta az utat, hogy merre kell menni a célig. Apró rózsaszirmok voltak szana-szét szórva, majd Baekhyun ágyán egy szív kirakva az előbb említettekből.
Kezemmel számat takartam, ugyanis nem tudtam becsukni. Ezt most.. Ezt mind ő csinálta? Ezért nem jöttünk haza? Te jó isten.. És én végig azt hittem, hogy le se szarja az egészet - Hát nem felejtetted el.. - csodálkoztam. Alig bírtam megszólalni.
- Hogy felejthetnék el bármit, ami veled kapcsolatos? - kérdeztem felvont szemöldökökkel.
Most elég szarul érzem magam, mivel annak ellenére, hogy ő azt hitte, én elfelejtettem, mégis meglep valamivel, ráadásul nem is kis dologgal. Biztos sok munka lehetett beszerezni a cuccokat, meg megcsinálni mindent.. Ennek tetejébe én még csak nem is készültem neki SEMMIVEL. Csak arra gondoltam, egy csók vagy valami.. Bár.. Ez elég.. Hétköznapi lenne. Te jó ég, én vagyok a legnagyobb seggfej a világon.. - Ne haragudj, hogy kételkedtem benned.. - öleltem át.
Hang nélkül öleltem szorosabban, majd beljebb sétálva ágyához, ismét megöleltem, és szájára pusziltam - Boldog harmadik hónapfordulót – vigyorogtam, őszinte boldogsággal arcomra írva.
- Szeretlek. Nem. Imádlak! - csókoltam meg.
- Én jobban - suttogtam ajkaira, majd ismét visszatapadtam rájuk - Várj egy picit - settenkedtem vissza a szekrényhez, majd kivettem a kis dobozt, amiben a gyűrű volt, s zsebembe csúsztattam, majd visszasétáltam.
Értetlenül néztem, ahogy a szekrényhez sétál, s becsúsztat zsebébe valamit.
Átkaroltam derekát, majd homlokom övének támasztottam - Tudom, hogy rosszul időzítek, és sietek.. - motyogtam, majd szájára pusziltam és a konyha felé kezdtem húzni, ahol gyertyákból volt kirakva egy 'Hozzám jössz?' felirat. Tudom, tudom, tudom. Korai, de.. Muszáj. Magam mellett akarom tudni.. Ténylegesen, mindenhogyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése