137. rész

(Sehun, Baekhyun)
Annyira szeretem őt.. Akkor miért veszik el tőlem? Vele akartam leélni az életem.. Nem mással. VELE! Csak, és kizárólag vele.. Erre mit csinál? Elad. Pénzért. Valaki másnak. Én.. Én komolyan elhittem, hogy szeret.. Boldog voltam vele. Mindenem megvolt, amíg ott volt velem.. De már semmim sincs.. Míg ő aludt, én folyamatosan potyogtattam könnyeimet. Nem-hiszem-el! Felmerült bennem, hogy lelépek, de nem.. Amíg lehet, addig mellette maradok.. Az utolsó pillanatig..

Velem maradt.. Annak ellenére, hogy épp "eladni' készülöm.. Remélem, megbocsájt.. Gáz lenne a pap előtt pofont kapni.. Felé eső kezemmel magamra húztam fejét, és hátát kezdtem simogatni. Nagyon-nagyon szeretem.. Bolond gyerek.

Nem igazodom ki rajta.. Elméletben el akar adni, de meg mindig úgy érzem, hogy szeret.. Bár tudom, hogy nem, de akkor is olyan.. Vagy csak beképzelem? Nem illik össze a kép.. Miért csinálja ezt? Nem látom át.. Össze vagyok zavarodva.. - Szeretlek.. - suttogtam. Még akkor is, ha ő nem.. De én mindig szeretni fogom..

Kár, hogy mindent elrontanék, ha azt mondanám, hogy én is.. Inkább nem szóltam semmit, csak addig-addig simogattam, míg álomba nem szenderült. Mikor fel kellett szállni a repülőre, óvatosan karjaimba vettem, és úgy battyogtam fel vele a gépre. Mivel 1. osztályon utaztunk, nem hangoskodtak, és nem mocorogtak mellette, így tudott aludni.. Nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak egy puszit arcára.. Olyan édes.

Nem válaszolt... Pedig őszintén abban reménykedtem, hogy azt mondja, ő is.. De nem.. Sajnos ez nem így van.. Legalább most már nem hazudik nekem.. Éreztem, hogy megpuszil, de nem foglalkoztam vele, csak visszaaludtam. Legközelebb akkor keltem fel, mikor leszállt a gép. Most repültem először... Csak kár, hogy ilyen körülmények között.. Mondjuk, még szerencse, hogy aludtam, mert így nem féltem.

Fogtam egy taxit, majd behuppantam Baek-el és a csomagokkal. Megálltunk a megadott hotelnél, majd kipakoltam, és foglaltam szobát a hét hátralévő részére. Felvitték a cuccokat helyettem.. Pedig én akartam.. Na, mindegy. Felbattyogtunk az Eiffel-torony kilátásos szobánkba, majd egy gyors zuhany után, egyből intézkedni kezdtem.

EZ PÁRIZS???? Ki gondolta volna, hogy egy francia csávó kiskedvence leszek.. De meg se tudok mukkanni franciául. Sem angolul.. Ha most nem ezért lennénk itt, kifutnék a világból örömömben, de... Vissza a valóságba.. Pedig olyan romantikus.. Lenne..

Asszem holnap utánra találtam egy jó helyet.. Addig meg kell érkezzenek a csomagok, és a fiuk is.. - Szeretnél lemenni sétálni? - ajánlottam fel, olyan este fél tizenegy fele, mikor letettem a gépem.

Egy kis városnézés nem árthat.. Hacsak nem most akar odaadni valakinek.. Bizonytalanul bólogattam és visszavettem cipőm. Hiányozni fog..

- Gyere - legyeztem kezemmel magam felé, mikor felöltöztem. Megfogtam kezét, és gyorsabb tempóban ballagtunk ki az épületből - Merre?

- Megnézzük az Eiffel-tornyot? - lelkesedtem - Este szebb, mint nappal..

- Aha - vigyorogtam. Egy bazi nagy kő esett le a szívemről, mikor láttam, hogy mosolyog. Még képes rá.. Mikor odaértünk a torony elé, befutottam vele a torony lábába - Szeretnél felmenni? - kérdeztem sunyin. Már lezárták a liftet.. Meg elvileg a lépcsőket is, de egy lánc kit állít meg?

A láncra néztem, aztán szerelm.. Sehun-ra. Majd ismét a láncra és újra az előttem álló személyre. Kis gondolkodás után, hevesen bólogattam és megfogtam kezét, hogy menjünk.

Átbújtattam a lánc alatt, majd én is átmásztam, kezét egy pillanatig sem elengedve. Ráérősen sétáltunk felfelé, igaz, néha megbotlottam.. De haladtunk.

Csodás volt fentről a kilátás.. Olyan szépek voltak az éjszakai fények.. Az egyedüli, ami bántott, az az itt létünk oka.. Ennek az egésznek mindjárt vége...

- Holnap utánra vennünk kell cuccokat - mondtam kifejezéstelen arccal, miközben a tájat fürkésztem, ölbetett kezekkel.

- Cuccokat? Milyen cuccokat? - érdeklődtem. Mit ígért hozzám? Szóval holnap után.. Holnap után lesz végzetem napja?

- Hát lényegében ruhát. Azt hiszem.. Azt hiszem, csak az kell.. - motyogtam - Nem fázol? Kezd hűvös lenni..

- Nem.. Van elég ruhám.. - vágtam oda szarkasztikusan - Vagy neked talán nincs?

Hát, akkor a kiöltözős esküvő lefújva - Csak segíteni akartam - horkantam fel, majd megindultam lefelé.

Kifújtam levegőm és levágódtam egy sarokba, majd ismét sírni kezdtem. Felgyülemlett a sok szar és nem bírtam tovább.. Megint kezdődik elölről? Újra leamortizálódik a lelki világom teljesen? Pontosan úgy érzem magam, mikor apa még élt.. Félek.. Épp, hogy túllendültünk a kapcsolatunk legnehezebb szakaszán, máris vége..

- Baekhyun, gyere már! - kiabáltam vissza, majd elindultam felfelé - Nem hiszem el, hogy.. - abbahagytam mondókám, mikor megláttam, hogy sír - Történt valami?

- Te történtél.. - szipogtam halkan. Ez így nem megy tovább.. Felálltam és a korláthoz sétáltam, majd felmásztam rá és ugrani készültem. Még utoljára hátra néztem szerelmemre.. - Szeretlek - mondtam sírástól elfojtott hangon.

- Szeretlek! - kiabáltam ijedtemben, majd óvatosan közeledtem felé - Ne.. Ne ugorj le.. Kérlek. Az igazat mondom.. Szeretlek.

Kicsit meglepődtem, mikor kimondta azt az egy szót, de.. - Hazudsz.. Ha szeretnél, nem akarnál eladni..

- Ahh.. Megmagyarázom, ha lemászol onnan - dobtam be a törülközőt. Majdnem sikerült.. Majdnem..

- Nem érdekel a magyarázatod - ugrottam le a kerítésről - Csak mondd a szemembe, hogy szeretsz és csókolj meg, ha tényleg az igazat mondod... - leptem elé.

- Szeretlek.. - suttogtam ajkaira, majd kezeimmel arcát közrefogva martam édes ajkaira. Remélem.. Elhiszi.. Ha nem, akkor elbasztam az EGÉSZET.

Nem engedtem elválni magamtól. Nyelvem átvezettem szájába és úgy csókoltam tovább édes puhaságát. Annyira szeretem.. Percekkel később levegőhiány miatt elváltunk - Én is téged - suttogtam, miközben homlokunkat egymásénak döntöttem. Tényleg nem értem, miért vagyunk itt..

- Fogd meg a kezem - nyújtottam felé, említett végtagom - Ne engedd el. Soha. Ne akard őket elválasztani. Soha. Ha elengednéd sem engedném el a tiéd. SOHA.

Határozottan megfogtam kezét és összekulcsoltam ujjaink. Mit jelentsen ez? Nem azért vagyunk itt, hogy elengedjük egymás kezét? Mindegy.. Én nem fogom elengedni. SOHA. Hozzáláncolom magam. Örökké..

Lehet, hogy egy picit megkevertem szegényt.. De nem akarom egy vicc miatt elveszíteni.. Lesétáltunk, majd hazakullogtunk -nagyjából 2 perc alatt- és kezdtem a konyha tündérkedést.

- Mit csinálsz? - sétáltam ki mögé és hátulról átöleltem, majd vállára pusziltam. Vagy valahova az alá.. Még mindig kicsi vagyok..

- Kaját, ami kevésbé finomabb, mint az éttermi, de nem akarok lent kajálni.. Vagy menjünk le?

- Ne, ne! Amit te csinálsz, azt jobban szeretem.. - álltam lábujjhegyre és nyakába pusziltam.

- Pazar.. Akkor.. Dobok össze tengeri kaját, rizzsel... Te addig TV-zz, vagy akármi.. - motyogtam, mikor már a rákot szeleteltem.

Leültem az ágyra és énekelgetni kezdtem, ami eszembe jutott. Nem vagyok kíváncsi a francia hablatyra, ami a TV-ből folyik. Hallgathatom majd eleget.. Törökülésbe helyezkedtem és kieresztettem hangom, ha már nincs jobb dolgom. Egy olyan dalt választottam, ami a szerelemről és az azzal járó érzelmekről szól.

Jó volt hallani a hangját.. Egyből jobb kedvem lett. Mikor kész voltam a kilenc fogásos -remélhetőleg ehető- vacsival, bevittem neki egy nagy tálcán, majd ölébe tettem. Szájára pusziltam, hogy hallgasson el, és tömje a fejét - Egyszer nekem is énekelj.. Megint - mondtam, miközben próbáltam kikapcsolni a TV-t.

- Amikoj szag szehetned - válaszoltam teletömött pofazacsikkal. Ezt nem tudom mind megenni, úgyhogy kénytelen lesz segíteni.

Széles mosoly ült ki arcomra, mikor teli pofival válaszolt.. Olyan édes.. Töretlenül mosolyogva szájára pusziltam, és enni kezdtem.

- Tele vagyok.. De túl finom, hogy most abba hagyjam.. - tömtem be még egy kanállal számba az ételből. Nem tudom, hogy csinálja, hogy ilyen finom..

- Ha hányni kell, széthányhatsz mindent - nevettem hangosan - Majd jön a takarító.. Ennyi pénzért három is..

- Miért fizettél ennyit, ha csak azért jöttünk ide, hogy.. - hallgattam el. Most már tényleg nem értek semmit.. Miért ilyen velem, ha el akar adni? Miért mondta, hogy szeret, ha el akar adni? Miért akar akkor eladni? És miért fizetett csak ezért ilyen sokat? Nem tudok semmit... Még azt sem, hogy mire nem emlékszem.. Se azt, hogy miért mondta, hogy meg akart halni, amikor elvetéltem.. Várjunk.. MEG AKART HALNI?! De neki akkor... Autóbalesete volt.. Már értem. Ezért volt a baleset.. Ahh, istenem.. Mit titkol még előlem? Bár, ha most tényleg meg vál tőlem, miért mondaná el? De tényleg el akar adni? Akkor miért jöttünk volna ide? ÁÁÁ, NEM ÉRTEM.

- Megéri. Majd, megérted - mosolyogtam biztatóan, majd elterültem az ágyon, teli hassal - Nem vagy fáradt?

- De - feküdtem felsőtestére és egész hamar el is szundikáltam rajta.

Nem tudtam rendesen aludni.. Csak simogattam szerelmem fejét.. Olyan ártatlanul szuszogott mellkasomon, hogy fájt belegondolni, hogy hazudtam neki. Mármint.. Biztos, hogy így kellett volna tervezzem az esküvőt? Másfél nap, és házas leszek. Egy férfival -hacsak nem mond nemet- és anyának sejtése sincs.. Se apának..

Olyan más volt most felkelni.. Párizsban.. Nem pedig otthon Koreában, ahol minden környéken kiismerem magam. Na jó, azért ez enyhe túlzás, mert Korea lássuk be, elég nagy, de a saját környékünkön ismerős vagyok, nem úgy, mint itt. Lemásztam szerelmemről és elsettenkedtem fürdeni, majd felvettem egy fekete bőrgatyát egy ugyanilyen színű pólóval és derekamra kötöttem egy piros-fekete, kockás inget, majd még felvettem egy ugyancsak fekete bőrdzsekit is. Miután kihúztam a szemem és unalmamban bekreppeltem elöl a hajam, kibattyogtam és csináltam valami reggelit szerelmemnek.

- Mmm - nyújtózkodtam, mikor felkeltem. Tapogatóztam, de sehol sem találtam szerelmem. Felültem ijedtemben, hogy itt hagyott.. - Baek? - szólongattam, mígnem megütötte fülem az edények hangos csörömpölése, az étkezde felől. Asszem elaludtam a nyakam.. Au.. - Jó reggelt - nyöszörögtem, majd szerelmem mögé settenkedve fenekébe csíptem, s nyakába fúrtam fejem. Kínoz, ezzel a szereléssel..

- Jó reggelt, álomszuszék. Jól aludtál? - kérdeztem, miközben a paradicsomot szeleteltem.

- Elaludtam a nyakam - nyávogtam - Te? És mi a lószart csinálsz kora reggel?

- Reggelit, neked - vigyorogtam, mikor kiszedtem a sütőből az omlettet – Remélem, szereted.. - szaglásztam a finomságot.

- Fele-fele - vigyorogtam - Gyakorolni kell az osztozkodá... - hallgattam el, mielőtt rájönne, hogy az esküvőre céloztam.

De, ha még ma, meg holnap láthatom, akkor minek? Na,mindegy.. Inkább nem kérdezek rá. Nem értem az egészet, szóval lényegtelen lenne.. Miután megettük a reggelit, csendespihit tartottunk. Olyan rossz, hogy minden perccel közelebb leszünk a végéhez.

- Ahh, várom a holnapot - mosolyogtam örömtelien, mire megcsörrent telefonom. Láttam, hogy Chan hív, így felugrottam, és kifutottam a készülékkel, majd felvettem azt. Azt mondták, ma délután jönnek.. Hoznak mindent, ami kell.. Remélem is. A hívás lezavarta után visszamentem, és elhemperedtem Baek mellett, ki bámulta a plafont.

Szóval, ő már tűkön ül, hogy lepasszolhasson és megkapja a zsozsót. Vajon mennyit fizetnek neki értem? És ki akarna egyáltalán megvenni? 100%, hogy az illetővel beszélt..

- Miért nézel úgy a plafonra, mintha bármelyik pillanatban leszakadhatna? - kezdtem én is az említett hely bámulásába.

- Ugyanolyan rossz halál lenne, mint az, hogy csak ma és holnap láthatlak.. Bár inkább az előbbit választanám.. - szakadjon rám a plafon, csak hadd lehessek vele.

- Félsz, hogy nem láthatsz? - fogtam meg kezét - Pedig sokat fogsz látni..

- Komolyan? - csillantak fel szemeim - De hogyan? - ha tényleg láthatom majd, az azt jelenti, hogy nem kell öngyilkosnak lennem.

- Majd meglátod - pusziltam homlokára - De, délután el kell különüljünk.

Lebiggyesztettem alsó ajkam és bólogattam. Végül Sehun tényleg elment és addig én Suho-val, Jongdae-vel, Lay-el, Kris-el és Tao-val voltam. Kicsit meglepődtem, mikor bejöttek a szobába. Mit keresnek itt? A lényeg, hogy elmentünk jól érezni magunkat.. Gondolom, mivel most láthatom őket is utoljára.. Annyira fog hiányozni minden és mindenki.. Főként az életem..

Lényegében a legénybúcsú három fázisból állt. Megbeszéltük a holnapot, aztán ivás, Hányás. Mert miért ne? Majdnem sikeresen összerókáztam az öltönyöm, mikor fel akartam próbálni.. Olyan hajnali kettő körül 'cseréltünk' Baek-el bulizónépet, így akik nálam voltak, hozzá mentek, és ez fordítva, hogy ne fogjon gyanút.. Ám akikkel Baek volt, full depisek voltak.. Én meg odaküldtem Chanyeol-ékat holt részegen...

Nem tudtam ellenkezni... Leitattak. A sárga földig. Tipikus.. Legalább az utolsó éjszakán jól ereztem magam. Nem tudom, mikor sikerült kijózanodni, de az ágyamban találtam magam olyan.. nyolc óra tájt.. Hát a fejem az fájt, kétség sem fér hozzá..

- Jó reggelt - léptem be Baek lakosztálya ajtaján - Csak jöttem elköszönni - léptem mellé sietősen. Meg kellett vennem még a gyűrűt.. Bár, már minden más szinte kész volt.

Minden összedőlt, mikor kiejtette száján az elköszönni szót. De azt mondta, sokat fogom látni.. Remélem, nem hazudott. Szorosan átöleltem és összekulcsoltam ujjaink, miközben szemeimből ismét folyni kezdtek a sós cseppek - Ne engedd el. SOHA - idéztem tőle.

- Soha - suttogtam, sírástól remegő hangon. Kicsit megütötte a szívem, így látni őt, és belegondolni, hogy mi lenne, ha tényleg most látnám őt utoljára - Szeretlek, oké? - fogtam arcát kezeim közé - Senkinek ne mondj nemet - próbáltam mosolyogni, de remegett arcom. Az utóbbi kérésemmel arra céloztam, hogy nekem se mondjon nemet, majd délután, az esküvőnkön.

Bólogattam, majd lábujjhegyre állva csókoltam meg utoljára. Kiélveztem minden pillanatát.. - Én is szeretlek.. - suttogtam, miután elvaltunk. Miért csinálja ezt, ha mindkettőnknek fáj?

Beharapott ajkakkal öleltem meg, majd könnyek közt elsétáltam, és helyet cseréltem a 'felkészítő' brigáddal. Azaz szabó, meg ilyenek. Istenem, de utálom magam, hogy ilyet teszek vele.

Amikor bejött mindenféle szakember, leméregettek, és a kezembe nyomtak mindenféle inget meg cipőt meg nyakkendőt és egyebeket, azzal az indokkal, hogy jól kell majd kinéznem. Miféle puccos kis hapsikám vett meg? Mikor kellőképp kicsinosítottak, felváltották őket a srácok és elvittek a helyszínre. Nem akarok menni! Nem akarom itt hagyni az életem! Nem akarom itt hagyni a családom! NEM AKAROM! Hihetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra, hogy meg tud változni egy ember sorsa. Az élet olyan, mint egy szerencsejáték. Vagy minden meg van írva a nagykönyvben? - Haza akarok menni! - nyivákoltam, mire csak kaptam egy giga nagy ölelést mindenkitől. Elmondhatatlanul jól esett. Azt a hatalmas szeretetet, amit akkor éreztem.. Nem lehet szavakkal leírni. Többet ezt már nem érezhetem... Betuszkoltak a flancos helyre és integettek.. Hiányozni fogtok.. A sok rosszalkodás, barmulások, találkák.. Az összetartást, a testvériség.. Beljebb sétáltam, de asszem eltévesztették a házszámot.. Esküvői zene szólt, aztán megláttam szerelmem hasonló öltözetbe, mint én egy pap mellett. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy mi történik. Ez most... Ez most mi? Mi a halál van? Haluzok? Vagy.. Vagy most mi van?! Nyugi Baek.. Párizsban vagy, egy esküvőn, de azt mondták, el fognak adni.. Csak azt nem, hogy kinek.. És az a valaki úgy látszik Sehun. Jézusom, ez egy... Ez egy esküvő! Vagyis.. Most hozzámegyek életem szerelméhez? És erről mindenki tudott, csak én nem? Ezek átvertek! Te jó ég.. Hogy tudott.. Hogy tudta egészen eddig elhitetni, hogy el akar adni. Tudtam, hogy nem tenné meg... Éreztem. De még mindig hihetetlen, hogy itt állok előtte, lefagyva és próbálom feldolgozni, hogy mi történik. Hosszas gondolkodás után, sikerült felfognom a helyzetet, s szerelmem mellé sétáltam és közvetlen mellette megálltam. Ahogy lassan megemésztettem, úgy lettem egyre csak boldogabb és boldogabb, mígnem azt vettem észre, hogy kicsattanok az örömtől. Egy giga mosoly ült ki az arcomra, amit levakarni sem tudtam. De azért még számolok majd vele.. Mert ezt nem hagyhatom csak annyiban.