163. rész

(Sehun, Baekhyun, Chanyeol)

Persze, hogy Luhan-t kaptam csapattársnak.. Próbáltam vele normálisan viselkedni és jéé, ő is normális volt. Kivételesen.. Mikor leestem, vagy nem stimmelt valami, tényleg segített. Az egyik esésnél, bevágtam a lábam a szkegbe, ami olyan mint egy cápa hátuszonya és a deszka aljára van felszerelve, hogy ne dölöngéljen annyira a hullámokon. Mondanom sem kell, hogy elég rendesen csípte a sebet sós víz és egy ideig felszállni sem tudtam emiatt a deszkára és csak sodródtunk egyre lejjebb. Az egyik pillanatban valami kikapta a deszkát a kezeink közül és lehúzta a víz alá. Hát mi mindketten úgy beszartunk, hogy sikítozva és integetve csapkolódtunk a vízben. Aztán felrepült a deszkának a fele, tőlünk pár méterre. Már akkor tudtam.. Halál félelmem támadt, ami abban az esetben a legrosszabb. Láttam, ahogy egy-két uszony köröz körülöttünk és komolyan majdnem odacsináltam. Luhan-nal egymásba kapaszkodtunk és próbáltunk nyugodtak maradni, csak az a nagy büdös helyzet, hogy KURVÁRA MEG FOGUNK HALNI!.

Amint láttam, hogy valami nagyon, de nagyon nem stimmel a srácokkal, azonnal intettem a vízi mentősöknek, s velük együtt mentem ki a nyílt vízre. Jó messze kimentek.. Alig lehetett látni a parton lévő embereket onnan.. Azon izgultam, hogy nehogy valami bajuk essen, mert az az én lelkemen szárad... És nem tudnék Baekhyun nélkül élni.. Olyan nekem ő, mint a levegő. Riadtan nyújtottam egy kötelet, egy úszógumival, és közösen felhúztuk őket a fedélzetre. Egyből átvizsgáltam szerelmem lesápadt testét, de csak egy kisebb vágást véltem felfedezni.. Lekezeltem a sebet, majd pokrócba tekertem egész testét, hogy ne fázzon. A srácok nagy riadtan várták a fejleményeket, én meg akkora sokkban voltam, szerelmemmel egyetemben, hogy csak egymást néztük, vagy bámultuk a semmit. Elveszthettem volna... Ez az én hülye ötletem volt... Minek helyeseltem, hogy jöjjünk szörfözni?!

Annyira megijedtem és.. nagy falat volt ez az egész. Nem tudom feldolgozni. Ijedten ölelgettem szerelmem, mintha bármelyik pillanatban elvehetnék tőlem, s egy másodpercre sem távolodtam el tőle egy millit sem - Se-Sehunnie.. - dadogtam - Azok.. Azok cápák voltak? - kérdeztem. Azt se furcsállnám, ha csak haluznám az egészet..

- Mh - helyeseltem, miközben dédelgettem, a srácokkal egyetemben.. Csak ők Luhan-t is dögönyözték, de én csak az én kis törpém.. - Gyere, menjünk - sétáltam előre, sátrunk felé - Itt már nem tudnak bántani.. - pusziltam fejére, a didergőnek.

- Sehun.. Ha már nem tudtam volna elmondani, hogy szeretlek.. Akkor.. Ugye tudtad volna? - könnyeztem be a gondolatra - Szeretlek.. - szipogtam már vállába, miközben szorosan átöleltem.

- Nem lett volna rá esély, oké? - kérdeztem remegő hangon - Imádlak, te bolond - pusziltam szájára - Mindennél jobban.

Hosszú percekig öleltem izmos testét. Ilyenkor érzem, hogy ő minden rossztól meg tud védeni. Bármi történjen.. Ujjainkat összekulcsoltam, s felhúztam magamhoz, majd ajkaira tapadtam. Nyelvem átvezettem szájába, miközben haját simogattam. Annyira imádom..

- Szeretlek - suttogtam ajkaira - Nagyon, nagyon, nagyon - simogattam arcát, miután elváltam ajkaitól.

- Imádlak - meredtem gyönyörű íriszeibe - Nagyon, nagyon, nagyon - karoltam át nyakát, ezzel épp annyira lehúzva magamhoz, hogy homlokomat övének tudjam dönteni - Köszönöm.. - igaz, kicsit későn..

- Mit? - meredtem rá értetlen fejjel. Most ha arra céloz... Hogy köszöni, hogy megmentettem, a nyakára lépek.

Dedósan hangzott volna, ha az mondom, hogy "hogy megmentettél". Mint egy ovis hercegnő.. De.. Végül is erről van szó. Megmentette az életem.. ünk.. Megint - Hogy megmentettél.. - néztem továbbra is szemeibe. Tényleg baromi hálás vagyok neki.

- Ne csináld.. - sóhajtottam - Ha nem lettek volna ott a vízi mentősök, tehetetlen lettem volna... - ráztam meg fejem.

- Jó de.. Engem csak te érdekelsz.. - pusziltam szájára - Te húztál ki a vízből.. Úgyhogy nincs miről beszélni - pusziltam meg ismét.

- Seesh.. - sóhajtottam lemondóan - Oké, jól van.. - öleltem magamhoz - Menjünk a többiekhez - húztam magam után, lajhár módra.

Lassan kitipegtünk a srácokhoz, és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe. Még jobban becsavartam magam a plédbe és szerelmemhez bújtam. Szegény Luhan-t is eléggé megrázták a történtek. Xiu mindenhogyan próbálta vigasztalni, de sehogy sem tudott mosolyt csalni a fiatalabb arcára.

Nagy némaság telepedett közénk, majd egyszer csak mindenki arra lett figyelmes, hogy Sehun eléggé bátortalanul, de feláll, és Luhan felé sertepertél. Mellé ült, és hátát simogatva próbálta nyugtatgatni. Lulu csak szorosan magához ölelte, mint egy elcseszett romantikus filmben.. És Baek?! - Ah.. - sóhajtottam - Legyen tánc! - pattantam fel – Búval baszott társaság.. - trappoltam a mellettünk lévő hangfalakhoz, majd telefonomról indítottam egy lassú számot, hogy idekecmeregjenek. Luhan gondolt egyet, és felhúzta magával Sehun-t álló pózba, majd fejét vállára hajtotta, és faszán lassúzni kezdtek. Most mi a fasz?!

Az oké volt, hogy Sehun odament Luhan-hoz, hogy megvigasztalja vagy valami. Megölelte, oké, rendben van. Barátok. De.. Az mar kurvára nem tetszett, hogy lassúztak. Én még sosem lassúztam Sehun-nal.. PEDIG AZ ÉN FÉRJEM! Némán bámultam magam elé, amíg ők táncoltak, hogy egy pillanatig se kelljen azt néznem, ahogy... hhh..

Most milyen dolog lett volna, ha ellököm magamtól Luhan-t?.. De Baek... Szinte imádkoztam magamban, hogy vége legyen a számnak, és végre Baek-el lehessek..

Borzalmas volt még azt nézni, ahogy ölelkeznek a szám végén. Direkt csinálják ezt?! Legszívesebben.. fuuu, nem is tudom, mit csinálnék Luhan-nal.. wah.. felbasz.. Végül is Chan addig elvonta a figyelmem.. össze-vissza dumált mindent, csak hogy ne a két jómadárra figyeljek. Azért ez rendes volt tőle.. Mármint, Chan-tól, hogy próbál segíteni.

- Vissza kéne mennem.. Khm.. - krákogtam Luhan-nak, mire lassan, de elengedett - Jobban vagy már? - simítottam vállára, mire csak bólogatott, és át totyorgott Xiumin mellé. Szerelmem felé csoszogtam, és mikor épp meg szerettem volna fogni kezét, morcosan kirántotta azt enyémből - Most.. Miért? - tettem fel a kérdést.

Nem valászoltam, csak szemeibe meredtem egy ideig, majd visszafordultam eredeti pozíciómba. Fogdossa Luhan-t, ha neki az jól esik. Nem kell nekem nyalizni..

- Jinjja (komolyan..).. - fordítottam magammal szembe - Luhan miatt vagy ilyen? - faggattam, mire csak vállat rántott. Épp elsétált volna, ha nem húzom vissza, és ölelem magamhoz. Tudom, nem eshetett valami hú, de jól neki ez a dolog.. De barátként kötelességem, hogy jobb kedvre derítsem Luhan-t.

Ismét csak kussban maradtam és lassan ellöktem magamtól. Egész eddig jó volt neki Luhan-t ölelgetnie, akkor most miért engem?

Ejj, ezt elbasztam... Nagyon.. - Kicsim.. - meredtem rá - Tényleg, tényleg ne haragudj.. - kérleltem, hátha meglágyul.

Hhh.. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy ilyen pitiáner dolgok miatt haragudjak rá. Közelebb léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem - Szeretlek - suttogtam vállába - Nem haragszom.

Hát baszki, azt hittem, ezért szívhatok órákig.. Vagy napokig.. - Én is téged - pusziltam fejére - Sajnálom - suttogtam. Nem tudom, mi lenne velem, ha haragudna rám.

- Én is.. - vallottam be. Nem kellett volna így viselkednem. Ez nem helyes.. A férjem és.. Szeretem. De akkor is zavart..

- Figyelj csak... - suttogtam fülébe - Holnap hazamegyünk, oké? Csak mert apa.. - dünnyögtem. Tudom, nem a főnököm.. Na, jó, de. A főnököm.. Szinte.

- Rendben - bólogattam megértően. Ekkor valamiért rám jött a köhögés de percekkel később sem maradt abba. Aztán már csak azt vettem észre, hogy levegőt sem kapok rendesen. Nagyon megijedtem, mert most nem volt itt a lélegeztetőgép..

- Baekie? - szólongattam guggolva köhécselő szerelmem, s észbe kaptam, hogy valószínű, hogy ismét köhögési rohama van.. - Srácok, hol van a lélegeztető? - kérdeztem aggódva. Hogy én nem hoztam el, az 100.. ISTENEM, MEKKORA BAROM VAGYOK!

Továbbra is csak próbáltam levegőhöz jutni, de ugyan az az érzés kerített karjaiba. Akárhogy ütögettem a mellkasom, a tüdőm csak leállt mindenféle tevékenység végzésével. Tétlenül ültem szerelmemmel szemben, miközben a fulladás határait feszegettem - Se... Segíts.. - nyögtem ki furcsa hangon, ugyanis mint mondtam.. NEM KAPTAM LEVEGŐT.

- Ho.. Hogyan? - kapkodtam mindenfele - Hívjatok mentőt! - kiabáltam ki a srácoknak, de Chanyeol mindenkit leállított a tárcsázásban - Mi van? MIÉRT NEM HÍVJA SENKI A MENTŐKET? - kérdeztem kétségbeesve, majd könnybe lábadt szemekkel kezdtem pumpálni ájult szerelmem tüdejét.

Nem tudom, mennyi ideig uralhatott mindent a sötétség, de az első, amit megláttam, mikor kinyitottam szemeim, szerelmem könnyes arca volt. Utálom, amikor miattam sír.. Lassan vettem levegőket, nehogy újra leálljon a légzésem. Megint megmentette az életem.. Egy nap alatt kétszer is.. - Köszönöm - öleltem, miután feltápászkodtam a földről.

Remegő végtagokkal ejtettem előre fejem, miután elengedett. Tudtam, hogy él... De, hogy ennyire könnyen el tudná őt venni tőlem az élet.. Ráadásul, a fiúk nemhogy segítettek volna..

- Shh - simogattam hátát, miközben újra megöleltem, majd arcára pusziltam - Már nincs semmi baj - puszilgattam össze-vissza. Szegény.. őt még jobban megviselte, mint engem..

- Miért... Miért nem hívtátok a mentőket?! - álltam fel, egész testemben remegve, s megindultam a colos felé - Meghalhatott volna! - ráncigáltam meg az említettet, pólójánál fogva.

Szerelmemhez futottam, s kezeit lehámoztam a magasabbról, és szorosan átöleltem, hogy senkit se tudjon bántani - Shhh, nyugodj meg.. - suttogtam - Nincs semmi baj.. Minden rendben, oké? - nyugtatgattam.

- Akkor rájöttek volna, hogy ő volt az, aki kiszökött.. - dünnyögött Chan. Igaza van.. Bezárhatták volna.. - Köszönöm - dünnyögtem Baekhyun vállába, miközben ringatózva öleltük egymást.

- Szeretlek - puszilgattam, ahol értem. Nem tudom, mit csináltam volna, ha nem láthatom többé.. Hh, bele sem merek gondolni..