141. rész

(Sehun, Baekhyun, Chan-papa)

- Uhum - bólogattam hevesen - Akkor kérek még, mert ez két falat volt.. - mutogattam kezemmel.

Ez a gyerek... Elmosolyodtam és újra ajkaira hajoltam, de nem csókoltam sokáig, mert ha minden falat után fél óráig csókolózunk -ahogy szoktunk- akkor soha nem végezne a kajálással.. - Ááá.. - mutattam a feladatot, majd miután sikeresen végrehajtotta, berepcsiztem a villával szájába.

Összerágtam a kaját villámgyorsan, majd miután lenyeltem, hajoltam egy kiérdemelt pusziért.

Egyem meg.. Ha nem kapna puszit, most ő lenne a világ legcsalódottabb 6 évese.. Közelebb hajoltam hozzá és megkapta a beígért csókot.

- Nem lehetne még egyet?.. - kérdeztem vágyakozóan.

- Hhh.. - ráztam meg fejem rosszallóan. De olyan édes, hogy nem tudok nemet mondani neki. Ismét megízleltem puhaságát, s nyelvem átcsúsztattam szájába. Csak, mert imádom...

Derekánál fogva közelebb húztam magamhoz, mígnem már ölemben ült.Nem fogok enni többet.. Ajkairól nyakára haladva kényeztettem puha bőrét. Imádom.

Kifújtam bent tartott levegőmet, ami az általa nyújtott kényeztetés következtében maradt bent, s eltoltam magamtól. Ennie kell, mert úgy le fog fogyni, mint én... azt meg nem akarom, hogy elgyengüljön.. - Enned kell - szúrtam fel egy újabb adagot a villára.

- Nem fogok - hordtam fenn orrom és eltoltam a villát.

Igen? Azt majd meglátjuk.. - Akkor nincs több csók..  Se puszi - fenyegettem. Bááár... Legutóbb is én nem bírtam nélküle..

- Akkor meg még úgy sem - fordultam el durcásan - Nekem megfelel! - alakítottam.

Óóó, szóval neki megfelel.. Értem én - Jó.. Megegyeztünk - istenem Baekhyun, annyira hülye vagy, hogy az már fáj.. Pont az esküvőn.. Ahh mamám..

- Komolyan? - fordultam hátra rémült arckifejezéssel - Ne, ne, ne! - térdeltem előtte - Eszek, eszek..

- Ezt már szeretem - vigyorogtam elégedett arckifejezéssel, majd tömni kezdtem belé a kaját.

- Te fak meh flefleh - (te csak ne nevess) magyaráztam teli szájjal - Ajánlom hof ef uhán hapjak pufit - motyogtam.

De édes, hát én megzabálom - Pufit? Pufit kérsz? - gügyögtem, miközben arcát csipkedtem, mint a nyanyák. Összedörgöltem orrunk és szemeibe néztem - Olyan édes vagy.. - pusziltam szájára - Hogy mindjárt megzabállak, te pufi - adtam még egy cuppanóst - Oké? - kapta a harmadikat.

- Minél gyorsabban - hajoltam ajkai után, miután sikeresen lenyeltem a kaját. Hiába van velem.. Hiányzik a közelsége.

- Várj.. - álltam meg egy pillanatra, még mielőtt megcsókoltam volna - Szeretlek.. - mondtam a legnagyobb őszinteséggel, majd ajkait enyémek közé vettem és óvatosan ízlelgetni kezdtem azokat, mintha porcelánból lennének.

Mondtam volna, hogy én is téged, de.. Elfoglalta az ajkaim. Tarkójánál fogva húztam közelebb magamhoz.

Egyik kezem felsőtestén foglalata el helyét, míg a másikkal hajába markoltam és összekulcsoltam nyelvünk. Nem is tudom meddig lehettünk így, mígnem valaki -aki sejteseim szerint Chan volt- megköszörülte torkát, ezzel félbeszakítva csókunk. Fájdalmasan sóhajtottam, majd a colosra emeltem tekintetem - Tudod.. Ilyenkor a legszebb jelzőkkel tudnálak illetni.. - mosolyogtam, mint egy pszichopata. Könyörgöm, miért kell mindig megzavarni?!
- A szőrcsomó már nagyon nyüszített - nyomta ölembe -azaz kettőnk közé- a kutyust, mire simogatni kezdtem az említettet, aki felmászott szerelmemre és nyalogatni kezdte.

- Mindent elrontó pamacs vagy... - néztem rá mérgesen - Te meg egy mindent elrontó colos! - csaptam Chan lábára felfújt fejjel, majd simizni kezdtem Bacon-t.

- Kaptál finomat Chan-papától, ugye? - kérdeztem a kutyust, mire vakkantott egyet - Ezt vehetem egy igennek? - fordultam az említett felé, aki csak bólogatott.

- Remélem nem majonézes virslit kapott.. - húztam magam össze kisebbre.

- Nyugaa.. Chan-papa megoldotta - kacsintottam az egymásba kapaszkodó újdonsült házastársakra. Ez már nagyon hiányzott Sehun-nak.. Végre itt van neki valaki, aki támogatja és szereti őt. De főleg a család.. Tudom, hogy Sehun nagyon.. hogy is mondjam.. Tényleg fontos neki, hogy legyen családja és egy saját komfortzónája. Ahol biztonságban tudhatja Baek-et és saját magát is. Fontos neki, hogy legyen kihez haza mennie..

- Ajánlom is - vigyorogtam - Hol a póráza? - érdeklődtem - El szeretnék menni sétálni..

- Kint a nagy asztalon.. DE.. Mivel ma a ti napotok van, idehozom - pattantam a pórázért, s mire visszaértem, már megint egymást falták, így csak ledobtam a kezemben tartott tárgyat az asztalra és kimentem.

- Na, menjünk.. - váltam el szerelmem ajkaitól, majd Bacon-re csatolva a pórázt, megindultam kifelé a helyiségből.

- Hová megyünk? - kulcsoltam össze ujjaim szerelmemével.

- Konkrét cél nincs.. Csak szellőztetni akarom a fejem.. - sétáltam feltehetőleg egy nagyobb tó felé.

Milyen szép ez a hely.. - Manó.. Meddig leszünk itt? - néztem szemeibe, mikor megálltunk a tó előtt.

- Még.. Van egy dolgunk.. Aztán, majd szünet vége előtti nap visszamegyünk.. Oksi? - ültem le a homokba, majd Bacon-t ölembe véve kezdtem simogatni.

Bólogattam, majd szótlanul néztem tovább, ahogy a szőrmókot simizi, majd vállára hajtottam fejem és tovább gyönyörködtem a kilátásban. Vajon milyen dolgunk van..?

- Voltál már... - hallgattam el - Ja, nem.. Akkor felejtsd el..- vigyorogtam kínosan. Disneyland, jövünk!

"Voltál már külföldön?"... Ez a kérdés valahogy nem szimpi.. Az jut róla eszembe, hogy emiatt az egy kérdés miatt meg akartam halni.. De az már a múlt.. Most boldogabb vagyok, minden embernél a Földön. És szerencsésebb is.

- Nem akarlak eladni - nevettem harsányan - Ahhoz túlságosan imádlak - pusziltam nyakába, de semmi reakció.. Egy ideig csak az arcát bámultam, melyen egy elégedett mosoly terült el, aztán már kezdtem félni.. - Hahóóó - lengettem kezem arca előtt.

- Ja.. bocsi.. - nevettem kínosan - Csak.. Elgondolkodtam. Emlékszem, mikor először találkoztunk.. - mosolyogtam, mikor újra visszagondoltam a pillanatra - Csak melletted volt hely - nevettem - De már akkor odavoltam érted.. - vallottam be, miközben átkaroltam nyakát - Ooo, és a beavatás.. - nevettem, ahogy eszembe jutott.

- Általában mindenki odavan értem - fényeztem magam, miközben csokornyakkendőm igazgattam, mikor valaki megkocogtatta a vállam.

- És azt is elmesélte a kis drága, hogy aznap csókolóztunk? - jött oda Luhan. Hogy az a... És igaza van.. Aznap megcsókolt.. Beavatás céljából... Hülye egy feladatot kaptam.. Csak attól félek, hogy ez most mindent elrontott.. MIÉRT VAN ITT EGYELTALÁN?!

Ahogy meghallottam a kérdését, azonnal elszállt a jókedvem - Mi? - fordultam Baek-el szembe, kétségbeesett arccal, reménykedve, hogy amit állított Lulu, nem igaz.

Lehajtott fejjel szégyenkeztem. Hogy csinálhattam meg egyáltalán? Akkora hülye vagyok.. Elbasztam az esküvőnket.. Életem legboldogabb napját.. - Én.. Sajnálom.. Csak.. Ez volt a feladat és.. nem volt komoly, nem számított, csak.. én.. annyira sajnálom.. - néztem fel szerelmemre kétségbeesetten. Akkor most.. lőttek az egésznek?

Ha nem ültem volna.. Tuti összeestem volna. Próbáltam visszanyelni a fájó gombócot torkomban, de nem ment. Egyre nagyobb levegőkért kapkodva álltam fel Bacon-nel, majd szépen lassan sétálni kezdtem a tó körül. Miért nem mondta el?.. Kezdtem kételkedni abban, hogy mit is érez irántam valójában.. Lehet, hogy ő is csak a pénzért "imád?"

Hallottam Luhan kuncogását, majd felálltam és szembe fordultam vele - Miért jó ez neked? Még mindig tönkre akarod tenni a kapcsolatunkat? Nem esett le, hogy reménytelen? Tudod.. undorító amit csinálsz. Ha most elhagy, én akkor is küzdeni fogok érte, mert szeretem. Nekem nem kell a pénze, mint egyeseknek - köszörültem meg torkom, ezzel a velem szemben állóra célozva - Az sem érdekelne, ha nem lenne hol aludnom, ha velem van.. Úgyhogy kurvára felejtsd el őt, mert Ő-AZ-ENYÉM! - osztottam ki, majd sarkon fordultam és szerelmem után siettem - Kicsim, várj meg kérlek! Hadd magyarázzam meg..

- Megesik - ordibáltam vissza élettelenül, célozva a félrelépésre - Nem kell magyarázni - mosolyogtam félholt arccal magam elé - Ha hülye vagyok, akkor így jártam - sétáltam tovább, egyre erőtlenebbül.

Ne... Megint.. Én.. Tényleg el lettem baszva.. Futottam szerelmem után, mígnem utolértem és hátulról átöleltem - Kérlek.. Nekem nem jelentett semmit az a csók. Az csak.. - elhallgattam. Megcsaltam.. Bele sem gondoltam akkor.. - Sajnálom, kérlek ne haragudj.. - hülyeség ezt kerni tőle.. Úgysem fog sose megbocsájtani.. Eddig tartott a felhőtlen boldogság. Elcsesztem mindent még tudomisén mikor és most megiszom a levét.. Lehet le kellett volna ugranom..

- Nem haragszom - fordultam vele szembe. Már hogy tudnék haragudni szerencsétlenre, ha ő is csak egy áldozat a pénz csapdájában.. És nem mellesleg.. Szeretem, és mindennek ellenére.. Ha ki is használ.. Azt akarom, hogy velem maradjon.. - Semmi baj, oké? - mosolyogtam, de egyre csak szédülni kezdtem, mígnem erőm veszetten estem össze, s csókolóztam a homokkal.

Könnyek közt rogytam térdre szerelmem mellett és ébresztgetni kezdtem, de semmi reakció. Szólongatni akartam, de egy hang sem jött ki torkomon.. aztán mar levegőt sem kaptam. Féltem, hogy itt fog hagyni.. zokogásom erősödött, de a kifújt levegőt nem tudtam pótolni, így egyre jobban szűkült össze tüdőm, mígnem szerelmemre esve veszítettem el eszméletem. Fejfájásra és arra keltem, hogy kapok levegőt. Szerencsére nem kórházban.. Az egyik szobában az esküvő helyszínén. Leszedtem magamról az infúziót és a lélegeztető maszkot, majd szerelmem keresésére indultam volna, de jól láthatólag Chan volt az, aki visszanyomott az ágyba és újra rám rakta a maszkot - Hol van Sehun?

- Máshol.. - hajtottam le fejem - De nem halt meg! - remélem.. - Na, és, te hogy vagy? - kérdeztem gondterhelt mosollyal arcomon. Komolyan.. Luhan-nak mindent el kell rontania?! Most boldogak voltak.. Fél óra erejéig talán..

Huh.. hatalmas kő esett le szívemről, mikor mondta, hogy még él - Látnom kell - pattantam fel és újra leszedve magamról a kütyüket siettem szerelmem keresésére. Végignéztem minden szobát, mire az utolsóban, ami szóba jöhetett meg is találtam. Az ágyon feküdt, borogatással a homlokán. Mellé sétáltam és összekulcsoltam ujjaink, majd a hideg íy vizes kendőt arrébb tűrve, homlokára pusziltam. Odahúztam egy széket, s kezét el nem engedve ültem le arra, majd beszélni kezdtem hozzá, miközben könnyeim potyogtattam - Kicsim.. Ugye nem hagysz itt megint? - remegett meg hangom - Szeretlek.. És tudom, hogy egy hatalmas barom vagyok és.. és lehet, hogy azt hiszed, csak ki akarlak használni, de.. Ez nincs így.. Tudom, hogy nem hallasz.. - de remélem, hogy igen - De.. én tényleg.. Tényleg csak azért vagyok veled, mert szeretlek.. és tudom, hogy megint elrontottam mindent és, hogy el fogsz hagyni, de.. én attól meg szeretni foglak, oké? Úgyhogy ébredj fel.. Ne miattam.. A többiek miatt..

Minden szavát hallottam.. De sosem hagyom el.. Mikor felállt volna, és elindult volna az ajtó felé, csuklóját gyengén, de megfogtam, így hátrafordult - Maradj még - nyöszörögtem erőtlenül. Szükségem volt a közelségére.

Köszönöm.. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Megkönnyebbülten rámosolyogtam és visszaültem a székre, majd arcára simítottam. Annyira szeretem.. Nem tudom, mit csináltam volna, ha nem kel fel.. vagyis de.. tudom..

- Hogy vagy? - simítottam arcára, ahol egy csíkba piros volt - Ez mi?

- Csak a maszk.. - mosolyogtam - Veled minden rendben? - jó, tudom, hogy belül tönkre vágtam és majd.. hhh.. fel kell készülnöm a végső búcsúra..

- Maszk? - kérdeztem, kérdését figyelmen kívül hagyva - Mi történt?

- Én kérdeztem előbb.. Szóval.. Hogy érzed magad?

- Jól.. - néztem félre - De te? Miért kellett a maszk?

Nem olyan nehéz kitalálni.. - Csak.. Légzési zavar.. - a sírástól, de ezt nem tettem hozzá.

- Azt egyből gondoltam.. Bántott Luhan?

- Nem.. - inkább én őt.. de csak szavakkal..

- De biztos? Kinyírom!

- Biztos.. - simogattam arcát - Engem kéne kinyírni.. Mert én meg is érdemlem - tettem hozzá.

Kezére fogtam, így leállt simogatásommal - Tessék? - néztem rá komor arccal - Felejtsd már el! Nem fogsz meghalni, kész. Kellesz nekem. Ezzel lezártam a témát! - hadartam el.

Kellek neki? Mi van? - Nagyon beverhetted a fejed.. - simítottam az említett területre. Senkinek nem kell egy olyan ember, aki KÉTSZER IS megcsalta.. És ráadásul én vagyok szóval.. Tényleg nem értem..

- Baekhyun, hagyd abba! - förmedtem rá - Tényleg kellesz nekem. Érted? Komolyan, igazából, ténylegesen kellesz nekem. Szükségem van rád. Szeretlek, imádlak. Világos?! Nem, nem ütöttem be a fejem..

Nyeltem egy nagyobbat, miközben a földet vizslattam - Világos.. - motyogtam.

- Rám se nézz, igazad van - horkantam fel - Nem értelek.

Tessék.. Mit tudok még ennél is jobban elcseszni?? Lehet egyáltalán ennél rosszabb?? - Sajnálom.. - néztem szemeibe.

- Hagyjuk.. Pihenni szeretnék - fordultam el tőle, majd oldalamra feküdve próbáltam visszafojtani záporban készülő könnyeim.

Szótlanul felálltam, hogy ne zavarjam és kisétáltam, majd neki dőltem az ajtónak, guggolásba csúsztam és csendben sírdogáltam előtte - Tényleg sajnálom.. Elrontottam mindent.. - suttogtam magam elé. Ezen napon nagyon nem ennek kéne történnie..

- Én nem véletlen nyomtalak vissza az ágyba.. - guggoltam le Baek mellé - Mit mondott? Egyáltalán.. Mi volt ez?

- Emlékszel még.. a beavatásra? Amikor Luhan megcsókolt? Na most.. kiderült.. Szóval szerintem fújjuk le az esküvőt, én keresek valami albérletet és mennyünk haza.. - álltam fel, miközben szemeimet törölgettem.

- Haza? Azt mondta, hogy nem akar veled lenni? - értetlenkedtem - De hát..

- Nem.. Nem mondta.. Csak.. Szerintem azt akarja, hogy essen le magától.. - sétáltam a cuccaimért könnyes szemekkel.

- Egy csók miatt?! - akadtam ki - Hh... Szólok a srácoknak..

Tényleg itt kell hagynom őt? Nem akarom.. Visszaszaladtam a szobába, s láttam, hogy csukva vannak a szemei, így közelebb settenkedtem és szájára csókoltam.. Talán ez volt az utolsó.. - Szeretlek.. - suttogtam remegő hangomon, majd elindultam kifelé.

Hangos pakolásra, és zajra keltem. Épp Luhan próbálta befogni a fülem, hogy fel ne keljek.. De nagykabátban ült ő is.. - Hova mentek?

- Minden megvan? - kérdeztem a srácokat, miután kinéztem az új Seoul-i albérletem és a leendő munkahelyem is. Már mindenki indulásra kész volt. Nagyon fog hiányozni.. Sosem fogom tudni elfelejteni és semmit sem, ami vele kapcsolatos. Hisz annyi ideig együtt voltunk.. És boldogok.. De most mindennek vége kell legyen.. Egy csók miatt..