14. rész

(Piros=Baekhyun, Szürke=Sehun, Barna=Kai)

Mikor Luhan az ajtó felé kapta tekintetét, én is oda néztem. Baekhyun állt ott.. Vagyis csak egy ideig, mert utána összeesett. Kiszálltam Luhan-ból, majd ráérősen felöltöztem. Intettem egyet az említettnek, majd Baek-el karjaimban elindultam közös szobánkba, mindenféle bűntudat nélkül. Mikor visszaértem vele a helyiségbe, lefektettem ágyára és betakartam. Csináltam neki feltételezhetően ehető ramen-t és iható kakaót, majd leültem ágyamra. Épp Luhan írt, hogy ha netalántán máskor szükséges lenne, hívjam fel… majd.. megfontolom. Olyan egy-két óra után rávettem magam, hogy borogassam az ágyon fekvő homlokát, s próbáljam ébresztgetni, kisebb-nagyobb sikerekkel.

A hideg érzésre kipattantak szemeim, de amint megláttam Sehun-t, azon nyomban visszacsuktam őket. Csak álom, csak álom, csak álom.

- Baekhyun – szólongattam unottan – Baekhyun, Baekhyun.. – ismételgettem nevét.

Egész nevemen szólítgatott… Utálom, mikor ezt csinálja. Most szívből utál engem.. Ezt soha nem fogom tudni helyrehozni. Most mondhatnám, hogy akkor én mit mondjak, de nem, mert leszarom, hogy lefeküdt Luhan-nal.

- Baekhyuun~~- nyújtottam el szavam – Élsz még? Csináltam neked kaját, amit MOST meg kell enned – emeltem ki a ’most’ szócskát.

- N-Nem vagyok é-éhes… - Válaszoltam halkan. Csak hagyj már békén.. Hadd ragasztgassam össze csendben a szívem darabjait.. egyedül..

- Megint dadogsz – ciccentettem – Jó, akkor halj éhen, Byun Baekhyun – Álltam fel mérgesen az étellel. Még mindig nem aludtam. Hiába mutatom bunkónak magam, nagyon is aggódom érte. Nem véletlenül főztem neki. ÉN, aki felrobbantja a mikrót is, főztem neki ramen-t, ami feltehetőleg finom is az illatából ítélve, amellet szól, hogy még csak nem is mérgező… Remélhetőleg.

Ne csináld ezt, kérlek.. Nem akarok majd úgy visszagondolni rád, mint egy seggfejre, akit nagyon szerettem, de nem lehetett az enyém.. Mert hülye voltam, s elbasztam mindent.. - S-sajnálom.. – motyogtam halkan, miután kiment a konyhába. Nem baj, hogy nem hallja, de én akkor is kimondtam.

Letettem a tálca kaját a pultra, s azon megtámaszkodtam. Jellemző. Jellemző, hogy az életem valamilyen formában mindig, de mindig kisiklik. Fogalmam sincs, hogy álljak Baek-hez. Ismét, elölről. Mint egy barát. Kai-t nem fogom bántani, de hozzá szólni végképp nem. Kint maradtam a konyhában, gondolataimban merengve.

Ismételten telibetojtam állapotom, és kicsoszogtam Sehun-hoz.. Ezt nem csinálhatom így sokáig, mert bajom lehet belőle. A konyhapulton támaszkodott.. Mögé lopóztam s megöleltem.

Mikor megéreztem két kart magam köré fonódni, és egy fejet hátamnak dőlni, azonnal szabadulni akartam, de nem tettem. Csak álltam ott, mint aki kővé dermedt. Nehézkesen vettem a levegőt, majd kis idő múlva szembe fordultam feltehetőleges végzetemmel, és megöleltem. Olyan kis tehetetlen, vézna, és védtelen.

Végre nem morcizik.. azt hiszem - R-remélem azért – Fájt a következő szavakat kimondanom.. – b-barátok még.. lehetünk.. de, ha a-akarod.. b-békén hagylak.. – Nem fogok beleszólni, hogy mit, mikor, kivel, hogyan és miért csinál… Ha engem már nem szeret, akkor legyen boldog mással.

Legszívesebben szarrá ölelgetném, de nem merem erősen szorítani. Annyira megsajnáltam, hogy majdnem azt mondtam, felejtsük el.. de nem fogom ezt mondani, sem pedig ezt tenni. Nem válaszoltam, csak fejét és hátát simogattam. Miért ilyen nehéz normálisnak lennem a jelenlétében? – Gyere, menjünk vissza. Pihenned kell – emeltem fel óvatosan, majd kivittem ágyára.

Miért nem válaszolt? És mi ez a hirtelen hangulatváltozás? Most meg úgy vigyázott rám, mint a történtek előtt.. Nem úgy, mint mikor odadobott Kai-nak.

Olyan lehetek, mint egy mensis lány, kívülről… na, meg belülről. Sőt! Olyan is vagyok. Nem tudom, a szívem, vagy az eszem? Melyikre kell hallgassak? Lehajtott fejjel ültem Baek ágy mellett, mikor Kai benyitott. Amint megláttam, sasszéztam kifelé az ajtón. Nem akartam vele beszélni.

Sehun kiviharzott mellettem, de a folyosón elkaptam és sarokba szorítottam - Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy Luhan-nal dugogatsz, miközben Baek darabokra törik?! Nézd, Sehun… Tudom, hogy nem lehetett egy felemelő érzés arra visszajönni kilenc tanóra után, hogy azt látod, megcsókoltam Baek-et, de hidd el, hogy ő nem hibás ebben. Én vagyok az, akit emiatt okolnod kell, nem Baekhyun. Nincs olyan állapotban, hogy még téged is elveszítsen. Nem csinálhatod meg vele, hogy lefekszel Luhan-nal.. Ő nem csalt meg téged.. Én erőszakoltam rá magam, és nagyon sajnálom.. de nem tudtam visszafogni magam. Te vagy a legjobb barátom, Oh Sehun, és tudod, hogy mennyire utálom magam azért, amit tettem?! Nem érdekel, ha a szart is kivered velőlem, sőt kérlek… de.. őt ne bántsd. Ez veszélyes lehet számára.. – Világosítottam fel a történtekről, és reménykedtem benne, hogy felfogja és meg érti amit mondtam.

- Befejezted a rizsát? Azt nem akarod elmondani, hogy mit szeretsz az ÉN volt páromban?! Számomra tudod ki vagy? Egy utolsó senki! – Lépegettem ujjaimmal felsőtestén, majd gyengén megpaskoltam arcát – Nem vagyok gyilkos. Nem verlek meg, mert ha megvernélek. Halálra menne a játék, és tudod jól, hogy én nyernék – mosolyogtam – Baekhyun-t nem bántom, ne aggódj.

- Ne csináld ezt, Sehun.. – könyörögtem, hogy gondolja át.. Ha ő nem vigyáz rá, és nem képes szeretni, akkor az egy végleges húzás lesz.. Tudom, hogy én nem védhetem meg Baek-et úgy, ahogy Sehun, de mindent meg fogok tenni, ha már ez a szemét nem hajlandó rá.

- Mit? Mit ne csináljak? Van neked… Van neked fogalmad arról, hogy mit érzek? Nincs. Fingod sincs semmiről. Hagyd békén Baekhyun-t, nincs rád szükség. Világos? – Kérdeztem, miközben Kai-t mellkason löktem.

- Már hogy ne lenne rám szükség? Ha te nem vagy képes szeretni őt, és megvédeni, akkor valakinek meg kell tennie helyetted!

-Befogod, vagy én fogjam be? – Nyomtam a falhoz testét pólója nyaka részénél fogva – Ha annyira akarod magadénak, vidd el, dugd meg és kösd magadhoz. Van neked fogalmad arról, mennyi áldozattal jár, ha vele akarsz egy hullámhosszon lenni? Hogy ne sirasd meg? Hogy mindig mellette legyél? Nincs. Utoljára kérlek, nagyon szépen. Takarodj el az életemből, és az övéből is. Ne aggódj, vigyázni fogok rá – Eresztettem el pólóját, és visszasétáltam a szobába.

Ez nem az én napom… Elvesztettem legjobb barátom, és még Baek-ért sem tudtam kiállni.. Nem kérheti tőlem, hogy csak úgy felejtsem el őket.. Mégis csak a banda tagja vagyok.

Amint beértem, ledőltem az ágyra – Hogy lehet így elbaszni mindent? – kérdeztem magamban, miközben fejemre csaptam.

Mikor bejött, nem szóltam semmit, csak figyeltem, mit csinál és beszélgetésükön gondolkodtam.. Miért nincsenek hangszigetelve az ajtók? Ezt nem szerettem volna hallani. Csak teher vagyok Sehun-nak. Sürgősen le kell szállnom róla..

Túl csendben volt Baek. Lehet, hogy… Aha! Oh SeHun, elő a színész tehetséggel. A fal felé fordultam, s tettettem, hogy alszok. Hallgatni akartam, ha beszélt bármit is, csak nekem nem merte mondani.

- Sehun? Alszol? – kérdeztem halkan, nehogy felébresszem – Hahh.. – sóhajtottam, s halkan beszélni kezdtem – Úgy sajnálom Sehun.. T-tudod.. Nekem te vagy az életem.. Te voltál az egyetlen, aki a puszta ölelésével meg tudta fékezni rohamom. Pedig csak pár órája ismertelek.. Melletted biztonságban érezhettem magam.. de elrontottam. Már ott, hogy megnyíltam neked.. Nem kellett volna, csak teher vagyok számodra, és bajt hozok a fejedre.. Mégis nagyon szeretlek.. Ezért, ha engem már nem is szeretsz.. akkor legyél boldog mással… kérlek – gondolkodtam hangosan, könnyeimmel küszködve.