39. rész

(Sehun, Baekhyun)
Hallottam, amit mond. Akkora egy @#$!^/&*" vagyok. Nagy nehezen kinyitottam kisírt szemeim, és számon kezdtem levegőt venni, mivel az orrom már nem funkcionált rendesen – Én is szeretlek– Mondtam orrhangon.

- Te... Sírtál? – néztem rá szomorúan – Sajnálom, hogy csak így itt hagytalak..

Felültem ágyamon, így szembe kerültem vele. Nem nézhettem ki túl jól kócos hajjal, és még az arcom is fel volt dagadva.. Meg akartam csókolni, de nem tettem. Nem akarom, hogy megbetegedjen. Mondjuk, annyira azért nem vagyok vészes. Csak egy kis nátha, de a biztonság kedvéért..

- Hm? – néztem piros szemeibe – Tudom, hogy egy seggfej vagyok.. Csak remélni tudom, hogy nem miattam sírtál.. – nyomtam egy puszit arcára – Elmondod, mi baj? – Haraptam be alsó ajkam kíváncsian várva a választ.

- Nem, nem vagy seggfej, ez nem igaz. Én vagyok nagyon elbaszva.. Míg elmentél én..hh – sóhajtottam – Azon járt az eszem, hogy nincs rám szükséged, csak azért vagy velem, mert az elején megsajnáltál és most itt tartunk.. Hogy csak teher vagyok neked, amiért mindig történik velem valami, és hasonlók.. Most borzalmasan érzem magam emiatt... – Mondtam, már szinte nem is érthetően a végét.

- Miért gondolsz ilyenekre? – fogtam arcát kezeim közé – Ha nem szeretnélek, nem lennék veled. Nem tettem volna semmit érted, ha csak úgy sajnálnálak. Luhan-t is sajnálom, de mégsem teszek érte semmit. Ezer egyedszerre is elmondom, nem vagy teher. Boldogsággal tölt el, hogy van kivel foglalkoznom. És főleg, hogy egy angyalról van szó. Baekhyun, én nagyon-nagyon szeretlek. Sőt, imádlak. Nem hazudok… Miért hazudnék? Semmi értelme nem lenne. Nem lennék veled, ha nem kellenél, és nem szeretnélek. Kérlek, felejtsd el ezeket a gondolataid. Kérlek…

Meghatódtam szavain. Szorosan magamhoz öleltem, nem akartam elengedni. Attól féltem, hogy ha abbahagyom, felébredek – Én is nagyon szeretlek – Suttogtam. Hogy lehetek ekkora fasz?! Annyira jól esett amit mondott. Vállát áztattam könnyeimmel, miközben ölelgettem.

- Ne, ne sírj – húzódtam el tőle, majd szemeibe néztem és könnyeit törölgettem – Csak kérlek, töröld ki ezeket a gondolatokat a fejedből. Mintha sosem lettek volna.. Rendben? – Mosolyogtam bíztatóan.

- Rendben – válaszoltam szipogva, és bólogattam – Köszönöm.

- Ugyan, mit? – Néztem rá értetlenül. Jaj, a nyakláncok! Miközben vártam, mit mond, hátsó zsebemből elő vettem a kis papírzacskót, amiben  a két ékszer volt.

- Mindent. Mindent, amit értem tettél. És nem utolsó sorban, azt, hogy szerethetlek – Válaszoltam őszintén.

Nem szóltam, csak magamhoz öleltem. Ahh, meg sem érdemlem. Mindig miattam sír. A hülyeségeim miatt.. Egyhuzamban... – Csukd be a szemed – Suttogtam fülébe.

Nem értettem miért mondja, de szipogásom közepette úgy tettem, ahogy kérte és vártam, mit akar csinálni.

Elővettem az egyik nyakláncot, és óvatosan nyakába akasztottam – Kinyithatod! – Mondtam, kezét szorosan fogva.

Kinyitottam szemeim és megfogtam a hideg láncot, hogy jobban lássam. Egy aranyos félbevágott végtelen jel díszelgett rajta. Nagyon tetszik. Tökéletesen leírja az érzéseimet – Ez gyönyörű, köszönöm – Csodálkoztam, majd újra megöleltem. Annyira meg akartam csókolni..

Ki nyújtottam nyelvem, majd szájára pusziltam – Sajnos, nálad nem gyönyörűbb – biggyesztettem le ajkam – Habár, ha lenne nálad gyönyörűbb dolog.. A-a.  Nincs. De.. Aaaa-aa. Kétségtelen hogy te vagy a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam.

De aranyos. Nem válaszoltam, csak ajkaira martam. Nem érdekel, nem bírom tovább. Kérnem sem kellett, beengedett szájába így nyelvem könnyedén feltérképezhette azt. Mikor eleresztettem ajkait enyéim fogságából, szemeibe néztem, amikből nem tudok elszakadni – Néztél már tükörbe? Azok a szemek.. – dobtam el az agyam látványosan – És még én vagyok a gyönyörű – ráztam meg fejem.

- Aigoo, ne csináld! – nevettem – Baekhyun.. Ah, semmi.. –  Mosolyogtam, majd eldöntöttem az ágyon és csikizni kezdtem felsőtestét.

- Neh, kéhérlekh.. – Rimánkodtam. Fáj a torkom, így nem nagyon sikongattam, bár elég csikis vagyok.

- Valamit valamiért – Kacagtam gonoszan, miközben tovább csikiztem.

Nevetgéltünk még egy kicsit, majd egy gyors vacsi után, Sehun is elment fürdeni, átöltöztünk és lefeküdtünk aludni. Természetesen most is mellette aludtam. Reggel ismét ugyanabban az időpontban vergődtünk ki az ágyból kómás fejjel. Összeszedtük magunkat és mentünk a suliba – Mehetünk? – Kérdeztem Sehun-t az ajtóban állva, mivel már húsz perce a haját fésülgeti a fürdőben. Még az a sapka.. Olyan édes benne. Beértünk a suliba és egyből a terembe mentünk, majd leültünk helyünkre és vártuk a tanárt. Az órák elég gyorsan elmentek, szünetekben össze-összefutottunk a többiekkel, de nem volt semmi extra.

Olyan szinten unalmasan telt a nap, hogy az már fájt. Mondjuk tényleg fájt, ugyanis a fejem is fájt. Egész nap csak feküdtem a padon s néha-néha kimentem Baek-kel szünetben, de ennyi.. Igazi megváltás volt a hatodik óra csengője, ugyanis ez volt az utolsó óránk aznap. Úgy csoszogtam vissza a szobánkba, mint valami rokkant nyugdíjas tata – Mmmmmmmmmmmmmmmmmmm – nyöszörögtem – Szétszakad a fejem.. – Kínlódtam. Nincs itt gyógyszer, úgyhogy előbb-utóbb kénytelen leszek elmenni érte.. Király.

- Minden rendben, édes? – Leültem mellé az ágyra, és arcát simogattam.

- Azon kívül, hogy a mai napom konkrétan egy rakás szar eddig, minden rendben! – motyogtam – Nagyon fáj a fejem Baekhyun, üss le kérlek! – Nevettem, de hamar abba is hagytam, ugyanis még jobban növelte a fájdalmat.

- Lemegyek a patikába – Pattantam fel és indultam az ajtóhoz.

- Ne, majd én! – ugrottam fel egyből, de ezt is megkeserültem..aucs – Majd én lemegyek. Korán sötétedik.

- Nem festesz túl jól kicsim – simítottam arcára – Inkább feküdj vissza. Ne aggódj, gyors leszek. 
Viszek telefont – Kaptam fel a cipőmet.

- Baek – szakadt meg mondatom egy pillanatra, ugyanis egyre erősödött a migrénem – hyun.. Kérlek, hadd menjek én. El tudok sétálni addig. Légyszíves.

- Hahh...hihetetlen vagy! – zsörtölődtem – Ha nem vagy itthon negyed óra múlva, akkor páros lábbal rugdallak vissza. És nem fog érdekelni, hogy mennyire fáj a fejed! – Nyomtam egy cuppanós puszit szájára.

- Igenis! – Tisztelegtem mosolyogva, majd magamhoz húztam és megcsókoltam – Nézd az időt! – Kiabáltam az ajtó elől, majd gyors tempóban indultam a patikához. Amúgy is sietnem kellett, mert csak hétig van nyitva és fél hat van. És kibaszott sötét..aish. Szerencsére nincs annyira messze, a sétány környékén van. Kb. öt percbe tellett, mire gyors léptekben odaértem. Megvettem a fájdalomcsillapítót, és be is vettem egyet egyből, majd indultam volna haza, de olyan szép volt a tenger látványa, hogy pár percet elálldogáltam ott. Még volt úgy öt percem hazaérni kb. mikor indultam, de valaki megragadta a karom.