38. rész

(Sehun, Baekhyun)
-Ismét a múltkori? - biggyesztettem le ajkam. Bárcsak el tudnám múlasztani az ilyen dolgait.

-M-m-ráztam meg fejem-Majd elmesélem.

-Nem lehetne most? - tűrtem el arcából egy oda logó tincset-Tudni szeretném - mosolyogtam rá. Talán rá tudok jönni egyszer, hogy mi okozza ezeket és meg tudom védeni tőle.

-Egy járdán álltál velem szemben és minden fehér volt. Szomorú voltál és könnyezni kezdtél, de közben mosolyogtál. Oda akartam menni hozzád, megvigasztalni, de nem tudtam. Valaki lefogott, te csak távolodtál és kétségbe estem. Aztán csengettek..-meséltem.

-Oh... Ez fura- néztem elgondolkodóan - Mindegyikőnknek fura álmai vannak.. Szóval lehet nem kéne nekik különösebb jelentőségét adni.. Nem? Vagy csak én gondolkodom a 'Miért' - eken?

-Engem semmilyen álom nem érdekel, csak nem akarok egyszer úgy ébredni, hogy már nem vagy ott velem-fúrtam fejem nyakába és szorosan átöleltem -Mert akkor legközelebb, már nem ébrednék fel..

-Miről hadoválsz itt? - emeltem meg hangom- Sosem hagynálak magadra,  te meg öngyilkosságon ne is törd  a fejed. És nehéz belehalni csak úgy egy barom elvesztésébe- mondtam kedvetlenül, az asztalt kopogtatva körmömmel.

Leszarom mennyire ideges, akkor is visszapofázom. -Ha csak egy barmot veszítenék el, hidd el nem mondtam volna. De én arról az emberről beszélek, aki az életemet jelenti számomra. Azaz rólad, te nyakigláb-szegeztem rá mutatóujjamat.

-Ez nem volt vicces - sziszegtem és kiszállítottam ölemből, majd elhagytam a termet. Le-sza-rom,  ha lebasznak érte, de amit Baekhyun az imént mondott, kicsit nagyon felbaszott. Bolond ez? Egyáltalán nem tervezem ott hagyni, de ha egyszer meghalok, tegyük fel holnap, egyből végezne is magával? Ez nem normális. Mármint..hülyeség lenne elveszíteni miattam egy olyan embert mint ő és.. Ajh istenem Baekhyun, hogy te hogy tudsz így felbaszni.

Csak bámultam helyére, mintha bármelyik pillanatban előbukkanhatna a semmiből. Mikor felfogtam, hogy ez lehetetlen, ledőltem a padra, fejemet kezeimre hajtottam és próbáltam elterelni figyelmemet Sehun-ról. Óra végére sem jött vissza így kimentem az udvarra, de mivel nem láttam a többieket a helyükön...-vagy helyünkön...már engem is beavattak-..ezért csak leültem egy padra és bámultam a betont.

Vissza se mentem már órákra, inkább a szobámban húzódtam meg.  Nem hívhatok egy őrséget, hogy vigyázzanak rám.  Már pedig elég sok embert megvertem és tuti hogy nem a seggükön ülve könyvelik el hogy ma is meg lettek verve. Ki tudja mikor esnek nekem? Vagy ha elvisz egy szívroham. Na jó Sehun mi a faszról beszélsz?! Te megkattantál.

Becsengettek, de Sehun még mindig sehol...Hová mehetett? Most menjek be órára és rágjam magam azon, hogy hol van? És ha megtámadja valaki? Vagy valakik? Vagy ha történik vele valami? Felálltam a padról és elindultam a sétány fele, miután körbejártam a sulit és a környéket. A sétányon se volt. A tengerpart az egyetlen reménységem. De ha nincs ott? Mikor odaértem nagy nehezen, körberohangáltam az egész helyet és szerintem már hatvanszor megfáztam, de így sem találtam. Kezdtem nagyon kétségbeesni. Mi van ha baja esett?  Rohantam vissza a szobánkba, közben már egy kisebb tavat is meg lehetett volna tölteni könnyeimmel. Benyitottam és lihegve, kimerülten könyveltem el, hogy végig itthon csücsült és szerencsére semmi baja. Fizikálisan. Szellemileg még nem tudom, hogy fogom rendbe hozni. Annyiszor a kedvemre tett én meg így hálálom meg. Döglöttél volna meg a tengerparton Byun Baekhyun!

-Mi történt? -  sétáltam oda hozzá kétségbeesetten - Bántott valaki? Megölöm-morogtam utolsó mondatom.

Megráztam fejem, ugyanis úgy lihegtem, hogy egy hang sem jött ki számon. Úgy örülök, hogy nincs semmi baja. Szorosan magamhoz öleltem, majd kis idő múlva már csillapodott légzésem. -Féltem, hogy bajod esik-vallottam be.

-Nekem? Ugyan. Engem senki sem tud bántani - hazudtam egy óriásit, s vissza öleltem.- Ne aggódj miattam, oké? Tudok vigyázni magamra - pusziltam fejére.

Megnyugodtam hangja hallatán. Úgy szeretem hallgatni. Bár azért kétlem, hogy egy csapat nagydarab férfit el tudna intézni... A lényeg, hogy nem esett bántódása és még csak nem is puffog.

-Hol voltál? - ültettem le az ágyára, majd kezét simogattam.

-Csak suliban-hazudtam.

-Azért lihegsz? - néztem rá számonkérően.

-Igen, azért-bólogattam és elfeküdtem ágyamon.-Tesi volt biosz helyett-hazudtam tovább.

-Érdekes..-vágtam hitetlen fejet- És  mennyit futottatok?

-6 kört-válaszoltam és behunytan szemeim, hogy véletlenül se nézzek övéibe, miközben hazudozok.

-Annyitól így kifáradni..- Nem hittem el, de nem kérdeztem inkább. Át ültem ágyamra és térdeim átkarolva ücsörögtem ott.

Menet közben eléggé kiizadtam és melegem lett hirtelen, így elmentem és jéghideg vízzel lezuhanyoztam, ami most iszonyat jól esett és miután visszavettem néhány tiszta ruhát, bedőltem ágyamba.

Míg ő zuhanyzott, kimentem futni. Valami ok folytán nem éreztem magam túl fényesen, így pár száz méter után lihegve dőltem le egy padra és a parkban lévő embereket néztem. Mind boldogak voltak. Ha a szerelmükkel, ha a tesójukkal, ha egyedül. De boldogak voltak. Én miért nem tudok vele felhőtlenül boldog lenni? Nem vele van a baj, hanem velem, és ezt tudom, de mit tehetek ellene, ha azt sem tudom, mi baj?

Megint elment. Már nem akar a közelemben lenni. Mindig miután egy kicsit is boldog lesz én elcseszek mindent. És ezt eljátszottam már vagy 20-szor. Ez azért van mert neki igazából nincs is rám szüksége? Csak egy nyomi törpe vagyok akit meg kell védenie. Még ezzel is leterhelem. A kapcsolatunk elején megsajnált és most itt tartunk. És én egész eddig azt hittem, hogy van valakim. Ha már élő rokonaim nincsenek... ő itt volt.. Legalábbis én azt hittem. Hangos zokogás tört ki belőlem. Kiadtam magamból mindent. Vagy egy óráig itathattam az egereket, mikor sikerült elaludnom. Tudom, hogy még korán van, de pont leszarom. Nem akarom tovább megnehezíteni az életét. Ha alkalmas lesz az időzítés... Csakis az ő érdekében, de el kell hagynom őt.

Jobb, ha ilyenre nem gondolok. Inkább.. Megyek. Megyek, és meglepem valamivel. De mivel? Aish.. Előbb gondolkodhattam volna. Elmentem egy közeli bevásárlóközpontba, valami értelmes bolt után kutatva. Találtam egy aranyosnak mondható nyakláncot. Pontosabban kettőt. Vagyis egy párat. Vagy páros nyakláncot. Vagy mi az isten, aish. Mindegy, a lényeg, hogy ez kell nekem. Vagyis nekünk. Egy 'örökké' jel, elfelezve. Haza siettem, nem akartam, hogy aggódjon miattam. Csak úgy eltűntem. Nem szép dolog. Sietve értem vissza a szobákba,  épp hangoskodtam volna.. De Baekhyun szétterülve feküdt az ágyon mint egy palacsinta. De édes.. Mellé ültem és arcát simogattam - Nagyon szeretlek - suttogtam, majd szájára pusziltam.